Amerikai Magyar Hírlap, 2013 (25. évfolyam, 1-50. szám)
2013-06-21 / 25. szám
Heti horoszkóp jún. 21. - jún. 27. Kos (III. 21 - IV. 20.) Valaki olyan információkat adhat ki önről, amit nem szeretett volna, hogy kiderüljön. Vigyázzon, hogy kivel osztja meg titkait. A beszélgetései ezen a héten jobb, ha visszafogottabbak. Akiket eddig barátainak tekintett, azok közül néhányukban csalódni kell. Eheti terveit, jobb, ha maga oldja meg. A szívességekért egy kicsit borsos árat kell fizetnie. Bika (IV. 21 - V. 20.) astronet.hu Mérleg (IX. 24 - X. 23.) Az érzelmi szenzorai fokozottan élesek ezekben a napokban. Ez okozhat könnyű sértődékenységet és fokozott fellelkesedést is. Azt tapasztalhatja a hét elején, hogy valaki a környezetében udvarol önnek. Nem kell komolyan vennie. Egy könnyű humorral elhessegetheti maga mellől. Ezekben a napokban veszélyes lenne kockáztatnia a szerencséjét. Skorpió (X. 24 - XI. 22.) A teherbírásának és a kitartásának köszönhetően ezen a héten több nehezebb volumenű dolgot is megold derekasan. Valaki, akivel összetalálkozik, felkelheti az érdeklődését, de egyben zavarja is önt annak a személynek a teljes lénye. Legyen a lehető legkedvesebb az ellenkező nem képviselőivel, mert közülük egyik később nagyon fontossá válhat önnek. Ikrek (V. 21 - VI. 21.) Ezen a héten égető vágyat érez, hogy minél több dolgot csináljon meg. Ennek van egy veszélye: könnyen hibázhat, amit nehezen viselne el. Az utóbbi időben felhalmozott fáradságot jó lenne kipihenni valamikor. Egy közeli hozzátartozója a napokban kiemelkedő sikereket ér el. Ez lelkileg frissítő hatással lesz önre. Nyilas (XI. 23 - XII. 21.) Valaki az ön közvetlen környezetében a hét elején megállás nélkül megjegyzéseket tesz, de mindenre, ami a perifériájába kerül. Ez egy kicsit felbosszanthatja önt. A barátai ön mellett állnak, számíthat rájuk, ha fennakadna valamiben. Az anyagiak terén nem mondható az, hogy nem érhet el sikereket, de ennek érdekében fokozott erőfeszítéseket kell tennie. A hét elején fokozottan figyeljen arra, hogy a megfelelő személynek címezi-e a leveleit, e-mailjeit és smseit, hogy ne kerüljenek információk illetlen személy kezébe. Érzi, hogy most változtátni szeretne a megszokott rutinján. Ön nagyon kreatív úgy a magánéletében, mint a munkájában. Az eheti bolygóállások ebben erősítik önt. Rák (VI. 22 - VII. 22.) Bak (XII. 22 -1. 20.) Egy kicsit többet kell szaladgálni ezen a héten, hogy utol tudja érni magát a tervezett teendőivel. Felmerülhetnek fennakadások, melyekkel érdemes számolni, hogy ne csússzon nagyon el az idővel. Csak a legszükségesebb útjaira vállalkozzon ezen a héten. így elkerülheti azt, hogy idegeskedjen. Az új ötletei sikereket ígérnek a későbbiekre nézve. Oroszlán (VH. 23 - vm. 23.) Volt már jobb formában, mit a hét első napján. Aggodalomra semmi ok, csupán szereti kézben tartani a dolgok menetét, ami most nem a legjobban sikerül, de szépen helyt tud állni. Ön sem tud mindig maximalista lenni, ha egy adott helyzet mást diktál. A szellemi erőnléte a hét közepétől tetőzni kezd. Ennek köszönhetően pillanatok alatt behozza a lemaradásokat. Amennyiben ön egy idegesebb típus, a hét elején könnyen előfordulhat, hogy akár kisebb dolgok miatt is keményen megrója párját. Előfordulhat, hogy nehezebben találják meg a közös hullámhosszt egymással. Egy rövid idejű bolygó konstelláció hatására érzékenyebbé válhat. Pénzügyeiben most nem érdemes kockáztatni. Vízöntő (I. 21 - II. 20.) Erre a hétre egy kicsit lazább napirenddel jelölje ki a céljait. Rengeteg energiát birtokol ezekben a napokban, de ennek van egy kellemetlen része is, ha akadályokba ütközne. Hirtelen robbanékonnyá válna. Legyen fokozottan toleráns másokkal. Pénzügyeiben jobb, ha most nem hallgat barátai tanácsára, inkább a saját megérzéseit kövesse. Szűz (VIII. 24 - IX. 23.) Bármibe is kezd ezen a héten, örömmel végzi, és meg is lesz az eredménye. A privát dolgait most a hét első felében ne ossza meg egy önhöz közel álló nővel, mert árthat a kapcsolatának később. Az indokolatlan kockázatokat a hét során érdemes lenne kikerülnie. Próbáljon naponta pihenni egy kicsit. Családi fronton a dolgok jól alakulnak. Halak (II. 21 - III. 20.) Szinte minden értelemben egy kedvező hét elé néz. Amennyiben független, kiváló ez az időszak a komolyabb ismerkedésre. Ebben az időszakban akár házasságkötésen is gondolkodhatnak párjával, ha még nem házasok. Legyen óvatos, hogy a környezetében lévő hölgyek közül kivel ossza meg féltett titkait. ÍD Dzsúdó Csernoviczki Éva arany-, Ungvári Miklós és Karakas Hedvig ezüstérmet nyert a dzsúdósok Miamiban zajló Grand Prix-viadalán. Kézilabda Csoportmásodikként jutott ki a januári, dániai Európa-bajnokságra a magyar férfi kézilabda-válogatott, miután tét nélküli mérkőzésen 31- 30-ra kikapott a szlovák csapattól Szegeden. Az már korábban eldőlt, hogy az olimpiai negyedik magyarok a horvátokkal együtt kijutottak a dániai kontinenstornára, így a szegedi összecsapásnak nem volt különösebb tétje. A magyaroknál többen sérülés, illetve betegség miatt nem játszhattak. Kick-box Június első hétvégéjén sporttörténelmet írt a magyar pointfighting kick-box válogatott, megnyerte az először kiírt profi csapatvilágbajnokságot. Vívás Ezüstérmet nyert a Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András, Szényi Péter összeállítású férfi párbajtőrcsapat kedden, a zágrábi vívó Európa-bajnokságon. A tavalyi Eb-n is második magyar együttes ezúttal is Svájccal csapott össze a döntőben, Boczkó, Imre és Rédli az ötödik pár után még vezetett, de végül 43-36-os vereséget szenvedett. Bronzérmet nyert a Mohamed Aida, Knapek Edina, Varga Gabriella, Varga Katalin összeállítású magyar női tőrcsapat kedden, a zágrábi vívó Európa-bajnokságon. A magyar válogatott a harmadik helyért rendezett mérkőzésen magabiztosan, 45-37-re győzte le az előzetesen a fináléra is esélyesnek tartott orosz együttest. Vízilabda A férfia vízilabda-válogatott vasárnap 12-7-re kikapott Szerbiától a Világliga döntőjében. A megfiatalított csapatnak már az is siker volt, hogy az aranyéremért játszhatott, - 2008 óta erre nem volt példa. Bár a Világliga nem a legelismertebb versenysorozat, a pólósok között mégis az egyik legkeményebb. Cseljabinszkban hat nap alatt hat meccset kellett a válogatottnak játszania, míg az Eb-n és vb-n kétnaponta meccseinek. Kajak-kenu Az aranyérmek számát tekintve története egyik leggyengébb Európabajnokságán van túl a magyar kajak-kenu válogatott, amely a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajlott viadalról 3 arany-, 3 ezüst- és 5 bronzéremmel tért haza. De talán ennél fájóbb, hogy az olimpiai bajnok Kozák Danutát az időközben szerb színekben induló Benedek Dalma győzte le ötszázon A kellemetlen eredmények még időben jöttek a kajak-kenu Európabajnokságon. Az olimpiai számban nyert egy aranyérem kevés. A világbajnokságig van idő újragondolni a terveket, és van idő erőt gyűjteni is. Atlétika A kalapácsvető Völgyi Helga minden idők legjobb ifjúsági eredményével, 73,62 méterrel nyerte meg a Szombathelyen rendezett korosztályos nemzetközi versenyt. A Dobó SE 17 éves tehetsége - 3 kilogrammos szerrel - klubtársa, Gyurátz Réka májusban elért 73,44 méteres rekordját javította meg. A nemzetközi szövetség az ifjúsági korosztályban nem világcsúcsként, csak világ legjobb eredményeként tartja számon a rekordokat. Autó Major Benedek, az Oxxo Energy Truck Race Team 16 éves pilótája megnyerte a kamion Európa-bajnokság franciaországi fordulójának második szombati versenyét, és ezzel a sorozat történetének a legfiatalabb futamgyőztese lett. Major a világ legfiatalabb kamionversenyzőjeként az idén debütált a sorozatban, és az első versenyhét végén, az olaszországi Misanóban már pontot szerzett. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) égisze alatt futó Eb a kategória legmagasabban jegyzett sorozata, a kamionosok számára ugyanis nem rendeznek vüágbajnokságot. Nem szabadalmazható az emberi DNS Nem szabadalmaztatható az izolált, természetes emberi DNS - mondta ki az amerikai legfelsőbb bíróság. A kilenctagú bíróság egyhangú szavazással viszont úgy döntött, hogy a szintetikusan előállított génanyagot megilleti a jogvédelem. Az ítélet megsemmisítette a Myriadnak egy népszerű mellrákszűrési eljárásra vonatkozó szabadalmát, amelyre Angelina Jolié közelmúltban végrehajtott mellműtétje is ráirányította a figyelmet. (A színésznő mindkét egészséges mellét azért távolíttatta el, mert egy hibás gént fedeztek fel nála.) Clarence Thomas bíró, az ítélet indoklásának szerzője rámutatott, hogy a Myriad álláspontja - miszerint az emberi testből kinyert és izolált DNS szabadalmaztatható - elvetendő, mert sérti a szabadalmaztatásra vonatkozó szabályokat. A bíróság kijelentette, hogy a természet törvényei, a természeti jelenségek és az elvont gondolatok nem szabadalmaztathatok. Azt állítjuk, hogy a természetes úton keletkező DNS-szegmens a természet terméke és nem jogosult a szabadalomvédelemre pusztán azért, mert elkülönítették - hangoztatta Thomas. Az amerikai szabadalmi és védjegyhivatalnál eddig több mint négyezer emberigén-szabadalmat jegyeztek be. A szabadalmak becslések szerint az emberi genom mintegy 40 százalékát fedik le. MTI A férfi az oka a menopauzának A férfiak fiatalabb partner iránti vonzalma okozhatta az evolúció során a nőknél a menopauza kialakulását. Az egyes korosztályok férfi tagjai mind fiatal partnerekért vetélkedtek, ez pedig oda vezetett, hogy az idősebb nőknek kevesebb lehetőségük maradt a szaporodásra. Ez vezethetett aztánolyanmutációkhoz,amelyekcsökkentettékatermékenységet és idővel kialakult a menopauza. Kanadai kutatók számítógépes szimulációk segítségével jutottak erre a következtetésre. Rama Singh, a hamiltoni McMaster Egyetem kutatója és csapata eredményeit a PLOS Computational Biology című szaklapban mutatta be. A menopauza, vagyis az utolsó menstruáció időpontja jelzi a nőknél a termékenység végét. Az, hogy a nők a reproduktív életszakaszuk után tovább élnek, ritka jelenség: az embereken kívül egyelőre csak bálnáknál és fogságban tartott csimpánzoknál figyelték meg. A kutatók különböző elméleteket alkottak arra vonatkozóan, miért lép fel az embernél menopauza, de egyik magyarázat sem teljesen kielégítő. A jelenleg legerősebb teóriák egyike az úgynevezett nagymama-hipotézis, amely szerint az idősebb nők azért lesznek terméketlenek, hogy segíthessenek az unokák nevelésében. így erősítik örökítőanyaguk továbbadásának sikerességét. Rama Singh kollégáival különböző számítógépes szimulációkat alkalmazott egyenlő számú férfi és nő modellpopulációjának segítségével. Amennyiben a férfiak a modellekben elsősorban fiatalabb partnereket választottak, úgy a populációban felhalmozódtak a nőket terméketlenné tevő mutációk. Következményként a nőknél még életük vége előtt csökkent a termékenység és fellépett a menopauza. A menopauza rendszerint az ötvenedik életév környékén kezdődik. Változókornak a menopauza előtti és utáni időszakot nevezik, ez alatt az idő alatt felborul a nők hormonháztartása: drasztikusan csökken az ösztrogénszint. A nők jellemzően hőhullámokra, izzadásra és hangulatingadozásra panaszkodnak. Ráadásul a hormonális változások hatására növekszik a csontritkulás kialakulásának kockázata. Riasztó tanulmány sokkolja a szülőket: rákot okoz a CT Riasztóak az Amerikai Egyesült Államok adatai, miszerint az évente közel négymillió, gyermekeken végzett CT-vizsgálatok csaknem 5000 rákos megbetegedést okoztak. Ma már a CT-vizsgálatok nélkül az orvostudomány elképzelhetetlen, ám ezt a képet az amerikai kutatók legújabb vizsgálata viták kereszttüzébe helyezheti, mivel a CT állításuk szerint gyerekek ezreinek okozott rákot. Legalábbis a kaliforniai Davis Egyetem tudósa, Diana Miglioretti szerint, aki legújabb kutatását a Jama Pediatrics című szaklapban publikálta. A CT jelzéseket ad arról, hogy hol vannak a belső sérülések, de a sugárdózis az eszköz használata során 100-500-szor nagyobb, mint egy normális röntgen esetén. 1996-tól 2005-ig csaknem megduplázódott a 14 éven alatti gyerekeken végzett CT-vizsgálatok száma. Ez azért is aggasztó, mert a fiatalok különösen érzékenyek a sugárzásra, és náluk a rák rizikója magasabb a további hosszabb élettartamuk miatt, mint a felnőtteknél. MTI DR. RÁCZ TIBOR FOGSZAKORVOS Általános és kozmetikai fogászat 12926 Riverside Dr., Suite D Sherman Oaks, CA 91423 (Egy utcával nyugatra a Coldwater Canyontól Tel.: (818) 784-5889 I /ROBERT iCZINNER \ I m■Will Plawat DÍanafcsardgpponflfkquest Június 21, 2013