Amerikai Magyar Hírlap, 2012 (24. évfolyam, 1-50. szám)

2012-12-07 / 47. szám

Heti horoszkóp dec 7. - dec. 13. Kos (III. 21 - IV. 20.) Hallgatni arany. Bármennyire is nehezére esik, tegyen lakatot a szájára, sőt, pénztárcájára. Ugyanis ez a hete a családi pénzügyek körül forog majd, ráadásul nagy viták kö­zepette. Pedig, ha megfogadná barátai tanácsát, anyagilag és érzelmileg is jobban járna. Munkája szintén sokat kivesz most Önből, amit lassan szervezete is megérez. Bika (IV. 21 - V. 20.) Nem tud leszállni a hullám­vasúiról. Nagyon szeretne már maga körül nyugalmat, csendet és kiegyen­súlyozottságot. Ám hiába vágyik rá annyira, ez a hét még mindig nem erről fog szólni. Irigy emberekből sem lesz hiány, akik azt hiszik nincs semmi gondja az életben. Engedje el a füle mellett a megjegyzéseket, és vezesse le dühét sporttal. Ikrek (V. 21 - VI. 21.) Pénzügyi befektetéseknek kedvez a hét. Nagy hozamokra számíthat a közeljövőben, ha most mer kockáza­tos döntéseket hozni. Főnöke packá­­zásait ne vegye félvállról, inkább kérdezzen rá, mi a problémája. Szerdától baráti kötelékei kerülnek középpontba, némelyik ismerősével kapcsolata még erősebbé válik. Rák (VI. 22 - VII. 22.) A munkájában kifejezheti végre egyéniségét. Karrierjében előrelépés várható, ráadásul az új pozícióban minden a kívánsága szerint alakul majd legalábbis eleinte. A hétvégén minden kedvez a pihenésnek, a szóra­kozásnak. Egy csepp keserűségben része lehet, ugyanis egy barátja elég rossz hírek hozójaként érkezhet otthonába. Oroszlán (VII. 23 - VIII. 23.) Tartsa kordában indulatait! Még, ha úgy is érzi, mindenki Ön ellen áskálódik, akkor se adjon hangot dühének főleg jó hangosan ne! Egyrészt partneréről hallhat vissza rossz híreket, ráadásul munkahe­lyén szintén egyre többen támadják majd. A következő napok valóban az intrikáról szólnak majd, de egyszer ez is elmúlik. Szűz (VIII. 24 - IX. 23.) tuentmondásos hete lesz. Eleinte remekül érzi majd magát a munka­helyén adódó hátráltató tényezők ellenére. Ám egyszer csak azon kapja magát, hogy az otthoni veszekedések minden cselekedetére kihatnak. Nincsenek közös hullámhosszon, és az apró-cseprő összezördülésekből hangos viták lesznek. Számoljon tízig, mielőtt megszólalna! astronet.hu Mérleg (IX. 24 - X. 23.) Váratlan kellemetlensé­gek nehezítik életét. Sajnos a következő napokban elmehet a kedve az élettől, péntekre már beszélgetni se lesz nagyon kedve. Pedig nem kellene hagynia, hogy így legyen, mert a következő lépés a depresszió. Skorpió (X. 24 - XI. 22.) Kellemes meglepetések várják. A téli hideg miatt úgy érzi, energia­szintje teljesen lecsökkent. Vegyen forró fürdőt, öltözzön piros ruhákba, és hamarosan régi önmagát üdvözöl­heti. De, ha mindez nem lenne elég, megsúgjuk, a hétvégén valaki betop­pan életébe, aki felforrósítja szívét. A levegő is izzani fog! Nyilas (XI. 23 - XII. 21.) Bízzon saját ítélőképességében! Ha makacs betegséggel küszködik, végre megtalálhatja a megfelelő gyógymódot. Ehhez azonban minden önbizalmára szüksége lesz, így ha nem ért egyet egyik orvosa által aján­lott kezelési móddal, mondjon bátran nemet! Az üzleti életben sikeres lesz, most régi álmát valósíthatja meg. Bak (XII. 22 - I. 20.) Fékezze meg lendületét! Kihívá­sok nélkül szinte semminek érzi magát, sőt, rossz kedvét leginkább a szórakoztató és egyszerre pihentető feladatok űzik el leginkább. A következő napokban bőven lesz megoldandó feladatokban része. Azonban, ha túl nagy vehemenciával veti bele magát munkájába, számít­son az összetűzésekre. Vízöntő (I. 21 - II. 20.) Ügyesen kikeveredik a bonyo­dalmakból. Munkája folyamatosan feszült lesz. Ne vegyen szívére semmi kétértelműséget, azonban jobban tenné, ha körülnézne az álláspiacon. Ijedségre semmi ok, egyszerűen a csillagok arra utalnak, munkahelyi levegőváltozásra van szüksége. Kreativitásával és szakér­telmével most könnyedén válthat! Halak (II. 21 - III. 20.) A sors benyújtja a számlát. A héten mintha minden a feje tetejére állt volna, rengeteg bosszúság éri. Idegeskedés a munka és a szerelem miatt, sőt féltékenység. Sajnos szá­molnia kell vele, ha valaki sikeres, akkor egyből megjelennek az irigyek is. Persze érthető módon büszkeség­gel töltik el saját eredményei, de legyen kicsit szerényebb! Gerincsebészetben Magyarország az élvonalban 2012. szeptemberében került megrendezésre Budapesten, a 2nd Bologna - Budapest Spine Meeting on Tümors & Osteoporo­sis Kongresszus. A kongresszus elnökei Varga Péter Pál (Országos Gerincgyógyászati Központ, Budapest, Hungary) és Stefano Boriani (Istituto Rizzoli, Bologna, Italy) voltak. A rendezvény kapcsán beszél­gettünk Dr. Varga Péter Pállal az Ország Gerincgyógyászati központ főigazgatójával. Dr. Varga Péter Pál az Országos Gerincgyógyászati Központ ala­pítója és jelenlegi főigazgatója. Több mint 30 éves pályafutása alatt 8000 műtétet végzett, 22 gerincgyógyászati szabadalom fűződik a nevéhez, előadásainak száma meghaladja a 300-at. Idén szeptemberben Budapest volt a gerincgyógyászat tudomá­nyos központja! Nem túlzás a megállapítás, hiszen a világ 28 országából 227 kül­dött érkezett Budapestre. Az előadók között volt Prof. Ziya Gokaslan, (Johns Hopkins University, Baltimore), Prof. Lawrence Rhines Hous­tonból (MD Anderson Cancer Instimte), Prof. Ehud Mendel (Univer­sity of Ohio, Columbus), Prof. Charles Fisher (University of British Columbia, Vancouver). A konferencia célja a daganatos és osteoporoti­­kus okok miatt szükségessé váló gerincsebészeti beavatkozásokkal kap­csolatos tapasztalatok megosztása és a legfrissebb tudás átadása volt. Az előadásokból egyértelműen kiderült, hogy a gerincgyógyászatban a magyar szakemberek által alkalmazott diagnosztikai eljárások, műtéti technikák Európa és a világ élvonalában vannak. Dr. Varga Péter Pál Sakk Polgár Judit az első partit megnyerte, ám végül rájátszás­ban kikapott az abszolút világ­ranglista-vezető norvég Magnus Carlsentől a II. UNAM-sakkfesz­­tiyál keretében rendezett rapid és vaksakk torna döntőjében, Mexikóvárosban. Polgár az első partit a sötét bábukat vezetve nyerte meg, a következő vakpartiban azonban Carlsen egyenlíteni tudott, majd a rájátszásban is győzött. Az I. UNAM-sakkfesztivál fináléjában, 2010-ben a női rang­listát 23 éve vezető Polgár kiütéses győzelmet aratott a korábbi világ­bajnok bolgár Veszelin Topalov ellen, így most címvédőként ült asztalhoz. Labdarúgás Évente több mint 1000 perc magyar labdarúgással, gólok­kal, összefoglalókkal indul az MLSZ TV, a Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalos Youlübe-csa­­tornája, amely tavasszal élőben is közvetíthet a hazai pályákról. Az OTP Bank Liga és a Ligakupa minden mérkőzéséről a gólok és összefoglalók a meccs lefújását követően fél órán belül várják a futballszurkolókat a youmbe.com/mlsztv oldalon. Megvédte címét az észak­amerikai labdarúgó-bajnokságban (MLS) a Los Angeles Galaxy: a kaliforniai csapat 3-1-re verte a döntőben a Houston Dynamo együttesét. Egy éve is ez a két alakulat csapott össze a döntőben, akkor a Galaxy 1-0-ra győzött. A döntő volt David Beckham utolsó mérkőzése a kaliforniai csapatban. A 37 esztendős angol közép­pályás szűk két hete jelentette be, hogy hat év után távozik a Los Angeles Galaxytól. Asztalitenisz Csonka András megnyerte a férfi egyest a 8-as sérültségi ka­tegóriában a paraasztaliteniszezők San Diegó-i Világkupa-viadalán. A Magyar Paralimpiai Bizott­ság (MPB) tájékoztatása szerint Csonka az egyetlen magyar induló a versenyen. Tenisz Stollár Fanny megnyerte az U14-es Eddie Herr International tornát, Gálfi Dalma pedig páros­ban nyert az Egyesült Államok­ban rendezett versenyen. Magyar versenyző utoljára 1999-ben tudott első lenni a versenyen, akkor Kapros Anikónak si­került ez. Hogyan jellemezné Országos Gerincgyógyászati Központban zajló tudományos munkát? A gerincbetegségek komplex gyógyítására törekszünk, célunk, hogy teljes körű ellátást biztosítsunk a páciensek számára. Munkacsoportjaink­ban általános-, ortopéd-, baleseti és idegsebészek, reumatológusok mel­lett nagyszámú aneszteziológus-intenzív orvos, radiológus, pszichológus és egyéb szakmák specialistái tevékenykednek. Büszkék vagyunk a kórházunkban kidolgozott szakmafilozófiai újításokra melyek mára már az egyetemes .gerincgyógyászat elfogadott módszerévé váltak. Fontosnak tartja a nemzetközi kapcsolattartást hasonló intéz­ményekkel és orvosokkal? Pályámat meghatározták a nemzetközi tanulmányok, hiszen ösz­töndíjasként 17 alkalommal vehettem részt a világ különböző szakcent­rumainak tudományos kutatásaiban. Tanulmányútjaim során európai, amerikai és japán professzoroktól tanulhattam. Külföldi publikációim kapcsán mára már a világ minden tájáról jelentkeznek tanulni vágyó szakorvosok intézményünkbe, évente több mint 100 érdeklődő orvost látunk vendégül és ezzel párhuzamosan nő a külföldi páciensek száma is. Európa számos országából, Amerikából, Izraelből és az Arab országokból is fordultak már hozzánk segítségért. Jellemzően milyen műtéti eljárásokkal kapcsolatban keresik meg Önöket a külföldi páciensek? Egyre jellemzőbb az tendencia, hogy a páciensek speciális prob­lémájuk megoldására lakóhelyüktől távol, akár az országhatárokon kívül találnak megoldást. Nálunk az Országos Gerincgyógyászati Központban elsősorban gerincsebészeti műtétekkel, gerincdaga­­nat-sebészettel kapcsolatban keresnek meg bennünket a betegek és kezelőorvosaik. A gerincdaganatok műtéti kezelése a gerincsebészet egyik különösen nagy szakértelmet és tapasztalatot igénylő ága, intézményünkben operáljuk a magyarországi gerincdaganatos betegek túlnyomó részét, nemzetközileg is elismerten magas szinten. Országos Gerincgyógyászati Központ Cím: 1126 Budapest, Királyhágó utca 1-3. Telefon: (+36-1) 887-7900, Fax: (+36-1) 887-7987, info@ogk.hu, www.ogk.hu NORWEGIAN CRUISE LINE» Tom Szilassy Personal Cruise Consultant 877.416.9722 Ext. 4327 stszilassy@ncl.com 7665 Corporate Center Drive, Miami FL 33126 / ncl.com Örömmel szolgálom magyar testvéreimet magyar nyelven! December 7, 2012 Í l /KgfflKT -jCZINNER * Ißianist For All Occasions (323) 962-9708 ^ will- mwfat DuriáiGsaraa^pon Request

Next

/
Thumbnails
Contents