Amerikai Magyar Hírlap, 2012 (24. évfolyam, 1-50. szám)

2012-12-07 / 47. szám

Magyar tájak, régi ízek Sárszentlőrinc - Tolna megye Sárszentlőrinc község Tolna megye Paksi kistérségében a Mezőföldön, a Sió mellett található. Sárszentlőrinc már régóta lakott területen fekszik, már az Árpád-korban is plébániai székhely volt. A pap neve 1334 óta ismert: Egidius Sancti Laurentii. A török idők alatt is hosszasan lakták, viszont a hódoltság utolsó éveiben elnéptelenedett, elpusztult. 1718-19- ben érkezett ide egy vegyes nemzetiségű cso­port, mely három év múlva továbbment. 1722. március 22-én kihirdették, III. ___________________ Károly rendeletét, miszerint a török hódoltság idején lakatlanná vált területekre érkezőknek kedvezményeket biztosí­tott: három évi adómentességet, ingyen vetőmagot, igásjószágot, építési anyagot és vallásszabadságot. Talán ez is hozzásegített, hogy a Mercy­­uradalom hőgyészi kancelláriájában az addig Györkönyben élő jobbá­gyok olyan szerződést írtak alá, mely megadta a lehetőséget számukra a szentlőrinci pusztára költözésre. Ez a csoport mindössze 8 családból állt, viszont Györkönyből hamarosan többen mentek át. A település címere egy háromszögletű pajzs, középen a Nap Luther-rózsával, oldalt szőlőtőkével és nyolc búzaszállal, a pajzs talpán domb három folyóval. A Nap Szentlőrincet jelképezi, a Luther-rózsa az evangélikus egyházat, hiszen evangélikus lelkész vezette a kezdeti nyolc családot a településre, a nyolc búzaszál a szerződést aláíró nyolc jobbágy, a három folyó a Sió, a Sárvíz és a Donát-patak. Petőfi Sándor 1831-33 között itt járt iskolába. Itt anyakönyvezték Illyés Gyula születését, aki a közeli Felsőrácegrespusztán született. Itt járt iskolába Lázár Ervin. Vöröshagyma-szósz gombóccal Hozzávalók: 2 fej vöröshagyma, 2 dl étolaj, 10 dkg liszt, 2 púpos teáskanál őrölt paprika, 1 teáskanál só, 1 teáskanál mustár, 2 teáskanál paprikakrém, 1 kávéskanál köménymag, 1 kávéskanál őrölt feketebors, lbabérlevél. A gombóchoz 4 evőkanál sertészsír, 50 dkg liszt, só. A vöröshagymát megtisztítjuk, laskára vágjuk, és az étolajban pirosra pirítjuk. Beleöntjük a lisztet, a fűszerpaprikát, majd.egy liter vízzel apránként felengedjük. Összekeverjük, és sóval, mustárral, paprikakrémmel, köménymaggal, borssal, babérlevéllel fűszerezzük. Addig főzzük, míg mártás sűrűségű lesz. Aki szereti, cseppnyi ecettel savanyíthatja az ízét. Közben gombócot is készítünk. A zsírt felmelegítjük, és fél kg enyhén sózott lisztet leforrázunk vele. Kevés vízzel kidolgozzuk, és gombócokat formázunk belőle. Forró vízben kifőzzük, és a szószhoz tálaljuk. Magyaros szűzérmék Hozzávalók: kb. fél kg sertés szűzérme, só, őrölt feketebors, 2 gerezd fokhagyma, étolaj. A lecsóhoz 2 fej vöröshagyma, 1 fakanál sertészsír, 1 kg paprika, 2 csípős paprika, 10 dkg füstölt szalonna, 4 szem paradicsom, só, 4 teáskanál őrölt fűszerpaprika. A körethez 50 dkg burgonya, só, a sütéshez étolaj. A sertés szűzérmét az elkészítés előtti napon körbesózzuk, őrölt borssal megszórjuk. A fokhagymát megtisztítjuk, kis darabokra vágjuk, és azt is rászórjuk. Kb. 1 dl étolajjal meglocsoljuk. Ebben a pácban legalább egy éjszakán át, de még jobb, ha 2-3 napig, hideg helyen pihentetjük, közben néhányszor átforgatjuk. A vöröshagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk, és sertészsírban megpirítjuk. A paprikákat megtisztítjuk, felszeleteljük. A szalonnát felkockázzuk, hozzátesszük a hagymához, és együtt sütjük tovább. A paradicsomot felszeleteljük. A pirosra sült hagymába beleborítjuk a paprikát, és egy decinyi vízzel felöntve pároljuk. Két teáskanál sóval, és őrölt fűszerpaprikával fűszerezzük. A burgonyát megtisztítjuk, karikákra vágjuk, és zsírban, vagy olaj­ban ropogósra sütjük. Közben a lecsóba belekeverjük a paradicsomot. A megpácolt húst is elővesszük, és közepes vastagságú szeletekre vágjuk. Kb. két deci étolajban mindkét oldalán hirtelen kisütjük, és pecsenyés tálba szedjük. A megsült krumplit átsózzuk, és a szűzérmékre halmoz­zuk. Az egészet beborítjuk lecsóval, és máris fogyaszthatjuk. Aszalt meggyes kukorica prósza Hozzávalók: (1 sütő tepsihez) 75 dkg kukoricaliszt, 20 dkg kris­tálycukor, csipetnyi só, 25 dkg olvasztott margarin, 25 dkg forró zsír, fél liter forró tej, 2 tojás, 2 dl tejföl, 20 dkg aszalt meggy, a tepsi kikenéséhez margarin. A kukoricalisztet tálba tesszük, hozzáadjuk a kristálycukrot, a sót. A zsírt megolvasztjuk, és forrón ráöntjük a lisztre. A megolvasztott, meleg margarinnal, és a tejjel is alaposan kikeverjük. Ebbe a kása­sűrűségű anyagba ütünk még 2 tojást, és a tejfölt is hozzáadjuk. Az aszalt meggyet kevés kukoricaliszttel elkeverve borítjuk bele, hogy ne üljön le a tészta aljára a sütés során. A tepsit vastagon kikenjük mar­garinnal. Beleborítjuk, elegyengetjük benne a tésztát, és 30-40 perc alatt készre sütjük. Kulcsos kalács Hozzávalók: (5 nagy kalácshoz) 2,5 liter tej, 10 dkg élesztő, 50 dkg cukor, 5 csipetnyi só, 30 dkg sertészsír, 4-5 kg liszt, 5 dl étolaj, a tepsik kenéséhez zsír, a tetejére felvert tojás, és cukros víz. Langyos, cukros tejbe élesztőt morzsolunk, és kicsi sót is adunk hozzá. Zsírral és annyi liszttel dagasztjuk ki, hogy kalács állagú tésztát kapjunk. Közben hozzátesszük az étolajat is. Hólyagosra kidolgozzuk. Legalább % órát kelesztjük. A tepsiket kizsírozzuk. A megkelt tész­tából először gyúródeszkán nagyobb zsemlényi adagokat vágunk, ezeket egyenként hosszú rudakká kisodorjuk. A tepsibe kettőt hosszában, majd erre újabb kettőt keresztben elhelyezünk. Összekulcsoljuk őket, majd több sugárban újabb rudakat fonunk rá, először a közepére, majd a szélére is. Szépen elrendezzük a tepsiben, felvert tojással megkenjük a tetejét, és kb. 30 perc alatt kemencében, vagy sütőben mosolygós pirosra sütjük. Amikor elkészült, még forrón, cukros vízzel átkenjük a tetejét, hogy szép fényes, és édes legyen a kalács, wikipedia.hu, mo-ka.hu MINDEN VASARNAP 12 PM - 3 PM Sunday Brunch $21 Különleges ételrendelést t - .émmmstá Http 2-3 nappal előre felveszünk7 Kerti Partyk különleges áron NYITVA NAPONTA ebédre és vacsorára HÉTFŐN ZÁRVA. Vacsorához, hétvégére kérjük időben foglalja le asztalát! (323) 962-6434 Szereti a SZILVASGOMBOCOT? Rendelje meg a Duna Csárdában! FRISS KOCSONYA KAPHATÓ!!! Royal Coach Jtauet A magyar utasaink szolgálatában MAGYAR UTAZÁSI IRODA 2841. Woodflower St, Thousand Oaks, CA 91362 AJÁNLATAINK: 9 Mielőtt megvennék jegyüket az interneten Hívják irodánkat 10-BŐL 9 ALKALOMMAL !L _ olcsóbb AJÁNLATOT TUDUNK ADNI________m r Hívják Érseki Emőkét Phone: 805-523-7700 Toll-free: 877-207-0052 Skype: emoke.erseki Fax:310-317-7170 E-mail: emoke@hungariantravel. com Keressen minket az Interneten: ESTA link http://www.hungariantravel.com NYUGDÍJAT KAPHAT Magyarországon, ha ott 10 vagy 15 éves munka­­viszonya volt. Beleszámít katonaság, munkaszolgálat, deportálás, gettó, kitelepítés, politikai fogság, főiskolai, egyetemi évek, stb. Özvegye is jogosult. * Dr. Kemenes Éva ÜGYVÉD 1136 Budapest Hollán Ernő u. 13-15. Tel/Fax: (36-1) 351-8718 Telefon: (36-1) 340-4897 E-mail cím: drkemenes.eva@chello.hu EZERMESTER vállal mindenfajta házon belüli és kívüli javítást, átalakítást, festést, csempézést, vízvezeték­szerelést, stb. KOVÁCS ZOLI (818) 831-4494 Bloomingtoni Magyar Klub 992 W. San Bernardino Ave. Rialto, CA 92316 Tel: (909) 873-1081 P.O. Box 990 Bloomington, CA 92316 Elnök: Sándor Lampért (951) 769-6080 Bál - Ebéddel minden hónap első vasárnapján, 12 órától, zenét Baky Józsi szolgáltatja, énekel: Semegi János The Southern California American-Hungarian Club, Inc. cordially invites you, your family & friends to their monthly Dinner/Dances DECEMBER 31, - Monday 6:00PM Szilveszteri Bál - New Years Eve Dinner/Dance A U.S. dollár középárfolyama 2012. december 4-én 215.88 Az Euro árfolyama: , 282.83 Heti naptár 2012. DECEMBER 9 Vasárnap Natália Valéria HANUKKAH 10 Hétfő Judit 11 Kedd Árpád 12 Szerda Gabriella 13 Csütörtök Luca Otília 14 Péntek Szilárda 15 Szombat Valér \_______________________> f—————^ Friss péksütemény a Csárdásban Emlékszik még a kifli, a zsömle, a fonott kalács ízére? A Csárdásban frissen sütve keddtől vasárnapig 10-18 óra között megvásárolhatja. 5820 Melrose Ave, Hollywood, CA 90038 323-962-6434 ELŐFIZETŐI AKCIÓ a 2. oldalon. DUNA CSÁRDA * Magyar Étterem 5820 Melrose Avenue, Los Angeles, CA 90038 (Hollywood szívében, Vine Street lejárat a 101-es Freewayről) KITŰNŐ MAGYAR ÉTELEK Borjú Bécsi, Gulyásleves, Rakott Krumpli, Töltött Káposzta, Szilvás Gombóc Vasárnap délben PEZSGŐS BRUNCH KALIFORNIAI ÉS MAGYAR BOROK naponta friss kenyér és péksütemény nagy választékkal SAJÁT PÉKSÉGBŐL Házhoz szállítás lehetséges megbeszélés alapján CATERING MINDEN ALKALOMRA! Rendezvények lebonyolítása ^ AMERIKAI j

Next

/
Thumbnails
Contents