Amerikai Magyar Hírlap, 2007 (19. évfolyam, 1-50. szám)
2007-02-23 / 9. szám
GYÁSZJELENTÉS Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szeretett édesapa, nagyapa és dédapa, HÍDVÉGI GYÖRGY sz. 1913. május 5. életének 93. évében, 2007. február 11-én, rövid szenvedés után Magyarországon elhunyt. Gyászolják: felesége Gizella, fia György, unokája Michael és dédunokái, Alisha és Jonathan. NYUGODJÉK BÉKÉBEN! * Újraindulhat az orosz-amerikai fegyverkezési verseny A hidegháború új gyűrűzésének kiindulópontjaként vonulhat be a történelemkönyvekbe Gatesnek az a kongresszusi kijelentése, amely szerint az Egyesült Államoknak „a terrorista fenyegetéssel szembeni katonai eszközök teljes skálájára szüksége van, mert nem tudhatja, mi történik olyan országokban, mint Oroszország, Kína, Észak-Korea vagy Irán” - vélte a liberális Gazeta. Az amerikai védelmi miniszter az Oroszországban és egy sor más országban uralkodó bizonytalanságra hivatkozva kérte a törvényhozástól a fegyveres erők létszámának növelését. Ezzel egybeesett a legnagyobb amerikai rakétavédelmi úszóradar áttelepítése Pearl Harborból a Kamcsatka félsziget közelébe, az Aleut-szigetekre. Washington tehát továbbra is a célkeresztjében tartja azt az államot, amellyel már egy évtizede stratégiai partnerséget alakít, fejtegette a centrista Nyezaviszimaja Gazeta kommentárjában, amelynek a „Gates visszahelyezte Oroszországot a potenciális ellenfelek listájára” alcímet adta. Az orosz kormánylap, a Rosszijszkaja Gazeta szerint az ellenségek azért kellettek Gatesnek, hogy az amerikai törvényhozók előtt indokolja a mértéktelen katonai kiadásokat. Gőzerővel fegyverkeznek az oroszok Oroszország jelentősen növeli új hadászati atomrakétáinak számát - közölte Moszkvában az orosz védelmi miniszter. Az orosz védelmi miniszter törvényhozók előtt mondott beszédében kiemelte, hogy a hadsereg idén 17 új hadászati rakétát kap, ami jóval több ahhoz képest, hogy az elmúlt időszakban csupán négy rakétát állítottak hadrendbe évente. Szergej Ivanov megismételte azt az orosz elvi álláspontot, hogy csupán akkor alkalmaznak atomfegyvert, ha az országot vagy szövetségesét agresszió éri. Szergej Ivanov azt mondta, hogy az orosz gazdasági növekedés és a műszaki-tudományos haladás eredményeképpen minőségileg új szintet érhetnek el a fegyverek beszerzésében. Az elmúlt öt évben az orosz katonai költségvetés értéke négyszeresére nőtt, és elérte a 24 milliárd eurót. 7 t FOGÁSZÁT Dr. Doran Dobránszky, DDS „Zoom Advanced” in-office teeth whitening $399.- Special!! (323) 273-2676 Dr. Tibor Dobránszky, DMD Fog- és szájbetegségek szakorvosa (323) 935-1002 ACUPUNCTURE & ORIENTAL MEDICINE Dr. Nora Dobránszky, DAOM Doctor of Acupuncture & Oriental Medicine Orthopedics and Pain Management (323) 935-3487 Rendelőnk címe: 6221 Wilshire Blvd., #412, Los Angeles, CA 90048 ^1_______________________F Február 23, 2007 Gyurcsány: több szabadság, több gyerek Azokban az országokban nagyobb a gyermekvállalási kedv, ahol magasabb a házasságon kívül született gyermekek aránya, nagyobb a nők egyenjogúsága és rugalmasabb a foglalkoztatásuk - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a demográfiai helyzetről szóló parlamenti vitanapon. A kormányfő szerint az uniós országok statisztikai eredményei azt mutatják, hogy kimutatható kapcsolat van a gyermekvállalási kedv és a megengedőbb közkultúra között, vagyis, ha a fiatalok különböző típusú családmodellek között önként választhatnak, akkor nagyobb hajlandósággal vállalnak gyermeket. Milliós tömeget telepítene be a kormány? Semjén Zsolt, a KDNP elnöke szerint milliós tömeget telepítene be Magyarországra a demográfiai problémák megoldására a kormány. Mint az InfoRádiónak nyilatkozva] elmondta, ez az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium dokumentumából derül ki. Ebben állítása szerint az is olvasható, hogy elsősorban munkaerőpiaci megfontolások vezetik a kormányt, mivel ez olcsóbb megoldás, mint egy családbarát támogatási rendszer kidolgozása és finanszírozása. Magyarország demográfiai problémáját kívánja megoldani azzal a kormány, hogy milliós tömegek szervezett betelepítését és integrálását tervezi Ázsiából. A nyilvánosság kizárásával titokban készített kormányzati dokumentum A Magyar Köztársaság bevándorlási stratégiája címet viseli. Ebben felsorolnak technikákat, hogy miként lehet uniós pénzek felhasználásával és az önkormányzatok segítségével integrálni ezt a hatalmas néptömeget - fejtette ki Semjén Zsolt. Szerinte azonban a legbotrányosabb az egészben az, hogy a magyar nemzeti szempontok marginálisak, a dokumentum csak munkaerőpiaci szempontok alapján tekint a betelepítésre. A családostul betelepített emberek megkapnák a magyar állampolgárságot is. Semjén rámutatott, hogy a kormány ezzel megoldottnak tekinti a demográfiai problémákat, és olcsóbbnak tartja, ha Ázsiából hoz be milliós tömeget, mintha olyan családtámogatási rendszert dolgozna ki, amely több gyermek vállalására ösztönzi a magyar családokat. Több tízezer influenzás megbetegedés Az elmúlt héten több tízezren betegedtek meg influenzában Magyarországon. Az egyik gócpont Budapest, a másik Csongrád megye volt, ahol azonban már megállt a kór terjedése, és nem nő tovább az orvoshoz fordulók száma. Az országban a járványküszöb szintet már elérte a megbetegedések száma, ami annyit jelent, hogy kisebb-nagyobb influenzajárvány ebből kialakulhat. Oroszország nukleáris erővel fenyegeti Közép-Európát Oroszország nukleáris rakétákat szegezhet Lengyelországra és Csehországra, és 5-6 év alatt közepes hatótávolságú rakétákat állíthat elő, ha a két kelet-európai országban telepítik az amerikai rakétavédelmi rendszer elemeit - helyezte kilátásba az orosz hadászati rakétaerők parancsnoka hétfőn. „Ha a lengyel és a cseh kormány ilyen döntést hoz, akkor az orosz hadászati rakétaerők képesek lesznek arra, hogy ezeket a létesítményeket is célpontként szerepeltessék” - fogalmazott Nyikolaj Szolovcov egy moszkvai sajtótájékoztatón. Arra a kérdésre, hogy Oroszország már most is rendelkezik-e egy Kelet-Európából kiinduló fenyegetés elhárításához szükséges eszközökkel, a vezérezredes így felelt: „Ezek az eszközeink megvoltak és megvannak.” Mi. több, Szolovcov szerint az orosz hadiipar könnyűszerrel felújíthatja a közepes hatótávolságú rakéták gyártását, ha a Kreml a fegyverfajtát betiltó INF-szerződés felbontása mellett döntene. Az új rakétákat 5-6 év alatt ki lehet fejleszteni és hadrendbe állítani, ha a politikai döntés megszületik - vélte Szolovcov, hozzátéve: nem a régi, megsemmisített Pionyer rakéták újragyártásáról van szó, hanem „teljesen új rakétáról”. Az orosz tábornok végül kétségbe vonta, hogy Irán a közeljövőben olyan rakétákra tehetne szert, amelyek fenyegethetik az Egyesült Államokat. Washington ezzel a potenciális veszéllyel támasztja alá rakétavédelmi komponenseinek kelet-európai telepítését. A NATO hétfőn elutasította, „szélsőségesnek” és „nem helyénvalónak” nevezte azt az orosz kijelentést, miszerint az amerikai rakétavédelrai rendszer jövendőbeli csehországi és lengyelországi támaszpontjai az orosz rakéták célpontjai lehetnek. Egy korlátozott amerikai rakétapajzs nem jelent valós fenyegetést Oroszországra, hiszen alkalmatlan az északi sark fölött átszálló esetleges orosz rakétazuhatag elfogására. Magyarok, ahogy látják őket Merőben másnak látják magukat a magyarok, mint amilyennek mások tartják őket - derül ki a Figyelőben megjelent több tíz oldalas összeállításból. Martin József Péter, a lap főszerkesztője példaként említette, hogy magunkat vendégszerető népnek gondoljuk, ám a felmérés szerint a magyar nép jelentős része idegengyűlölő. Hozzátette: hatalmas az ellentmondás a remekül működő mikro- és a rossz makrogazdaság között. Először készült alapvetően tényközpontú összeállítás a magyar a gazdaságról és a társadalomról, és ennek a sztereotípiák kérdése az egyik legfontosabb eleme. Eltérő az önképünk és a tükörképünk, vagyis másként vélekednek rólunk, mint ahogy mi gondolkodunk magunkról. Jó példa erre, hogy hajlamosok vagyunk magunkat vendégszerető népként beállítani, azonban a felmérés szerint a magyar nép jelentős része idegengyűlölő. A minket talán legjobban ismerő Ausztria összetartó nemzetnek tartja a magyart. Az osztrákok és a magyarok is leleményes és törekvő népnek látják a magyart, ám ez az ügyeskedő jelzőt is magában foglalja. Csaba László például úgy fogalmazott, ha van egy magyar barátod, nincs szükség ellenségre. A közgazdász ezt prekapitalista értékrendnek nevezi, és azt mondja, hogy a magyarokban van egy erős érvényesülési vágy, ami nem mindig szalonképes eszközökkel társul. Amerikai MAGYAR HÍRLAP American Hungarian Journal * Weekly Newspaper (USPS - 006 - 161) Megjelenik minden pénteken, kivéve július első két hetét Published weekly, except first two weeks of July PUBLISHED BY: Amerikai MAGYAR HÍRLAP, Inc. 535 N. Rossmore Ave. #1, Los Angeles, CA 90004 Tel. (323) 463-6376 * Fax: (323) 463-6186 E-mail: amhirlap@sbcglobal.net KIADÓ: JULIUS JANCSO - PUBLISHER FŐSZERKESZTŐ: SUSAN JANCSO - EDITOR SZERKESZTŐ: HEGEDŰS ATTILA - EDITOR FŐMUNKATÁRSAK CLAIRE KENNETH (tb.). Dr. CSETŐ ILDIKÓ, FÖLDES TAMÁS, Dr. FRIEDMAN ANDREW, TOMKA TIVADAR, VOISIN ÉVA MUNKATÁRSAK HORVÁTH BEATRIX, GYENGE CSABA Előfizetés csekk vagy Money Order beküldésével: az USA-ban egy évre $36. USD, fél évre $21. USD Kanadába egy évre $56. USD, fél évre $31. USD Külföldre (Kanada kivételével) egy évre $96. USD, fél évre $51. USD PERIODICALS postage paid in Los Angeles, CA POSTMASTER - Send address changes to: Amerikai MAGYAR HÍRLAP 535 N. Rossmore Ave. #1, Los Angeles, CA 90004 Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Minden cikkért szerzője felelős. A közölt írások nem szükségszerűen egyeznek meg a szerkesztőség véleményével. A lapunkban megjelent cikkek és hirdetések még kivonatosan is csupán írásbeli engedélyünkkel vehetők át, vagy sokszorosíthatók. A published ad is the result of a mutual agreement between publisher and advertiser and does not necessarily indicate continued publication. For signed articles, only their authors can be held responsible.