Amerikai Magyar Hírlap, 2007 (19. évfolyam, 1-50. szám)

2007-03-16 / 12. szám

GYÁSZJELENTÉS A Los Angelesi Egyesült Magyar Ház vezetősége és tagjai szomorú szívvel tudatják, hogy hűséges tagjuk Sziklai István 68. életévében váratlan hirtelenséggel elhunyt. Hamvait 2007. március 8-án családja a komáromi temetőben helyezte örök nyugalomba. EMLÉKÉT ÖRÖKKÉ MEGŐRIZZÜK. Deutsch-Für: a kormány börtönbe zárja az állami lobogót Szabad március 15-ét akar a Fidesz - mondta a párt elnöki kabinetfőnöke, aki azt is hangsúlyozta; arra kérik az ünnepi rendez­vényükre érkezőket, hogy semmilyen pártzászlót, transzparenst és önkényuralmi jelképet ne vigyenek magukkal. A politikus elmondta: sem pártja, sem a KDNP nem vesz részt március 15-én reggel a Kossuth téren az állami lobogó felvonásán, mert elfogadhatatlannak tartják, hogy „a Gyurcsány-kormány börtönbe zárja az állami lobogót” - közölte Deutsc-Für Tamás. „Nem lehet ehhez az alkotmányellenes állapothoz azzal asszisz­tálni, hogy a március 15-ei zászlófelvonáson részt veszünk” - tette hozzá. Kérdésre válaszolva kijelentette: a Fidesz tudomásul veszi és tisz­teletben tartja azt, hogy Sólyom László köztársasági elnök március 15- én és az azt megelőző napokban milyen programot bonyolít le. Az ellenzéki politikus kiemelte: a Fidesz a március 15-ei megem­lékezését a béke, a szabadság és az egyetértés jegyében rendezi meg. „Szabad március 15-ét szeretnének, egy olyan nemzeti ünnepet, ahol minden jóakaratú és békés magyar polgár nyugodtan és minden­fajta kockázat nélkül ünnepelhet” - tette hozzá. Mint mondta, egészen bizonyos az, hogy a Fidesztől, a párt megemlékezésén résztvevőktől nem kell senkinek sem tartania. A Magyar Köztársaságban a közrend biztosításának feladata a rendőrségé, nem a politikai pártoké, nem az újságíróké, nem a pol­gároké és nem az önkormányzati vezetőké - jegyezte meg a fideszes politikus. Hozzátette: a Fidesz reméli, hogy március 15-én a rendőrség felnő ehhez a feladathoz, és semmilyen körülmények között sem fog bekövetkezni „a néhány hónappal ezelőtt megtapasztalt botrány”. Kövér: sokan vagyunk de nem vagyunk elegen Kövér László szerint el kell érni, hogy a kormány a hivatalos ciklus lejárta előtt távozzon az ország éléről. „El kell tudnunk érni, méghozzá azoknak az embereknek a támo­gatásával, és csak az ő támogatásukkal tudjuk elérni, akik 2002-ben meg 2006-ban nem ránk szavaztak, hanem rájuk” - mondta a Fidesz Országos Választmányának elnöke szerdán Siófokon egy lakossági fórumon. Hozzátette: az az új többség, amely ehhez szükséges, és amelyről Orbán Viktor az országértékelő beszédében szólt, ezeket az embereket is magában foglalja. Azokat, akik Kövér László szavai szerint „nem feltétlenül a mi értékeinket vallják, nem feltétlenül a mi pártjainkkal szimpatizálnak (....), de akik egyre inkább látják azt, hogy az ő életük is most már azon múlik, hogy ez a kormány meddig tudja tenni azt, amit tesz, meddig tudja rombolni életük feltételeit, életminőségüket”. A politikus úgy vélte: ahhoz, hogy ez az új többség létrejöjjön, a jobboldali szavazóknak ugyanaz kell tenniük, mint amit a választási kampány során is tettek; azaz „embertől emberig, ajtótól ajtóig járva mindenkinek rázzák föl a lelkiismeretét és senkit ne engedjenek a beletörődés, a passzivitás apátiájába zuhanni”. „Mert mennél több ember érzi úgy, hogy nem érdemes már a poli­tikával foglalkozni, annál több esélye van ennek a garnitúrának hosszú távon a nyakunkon maradni, és egyszer és mindenkorra tönkretenni bennünket” - mondta a politikus. Kövér László szerint „sokan vagyunk, sokan voltunk már 2002- ben is, de nem voltunk elegen, és most sem vagyunk elegen”. Minden emberre szükség van, aki fölrázható, fölébreszthető - hangsúlyozta. „Abban a pillanatban, mihelyt az a többség, az új többség, az nem csupán egy mostani kormánnyal szembeni kritikai viszonyulás­sal összefűzött többség lesz, (...) hanem aktív többség is lesz, azaz képes is ezért cselekedni, abban a pillanatban önök egy olyan napra fog ébredni, amikor kinéznek az ablakon, beleszagolnak a levegőbe és pontosan tudják, hogy ez a nap nem megy le anélkül, hogy ez a kor­mány el nem takarodik a helyéről” - mondta Kövér László. Március 16, 2007 íp Napirenden a támadás? Izrael felszólította az Egyip­tomban és Jordániában tartózkodó állampolgárait, hogy biztonságuk érdekében azonnal hagyják el e két országot. Az izraeli terrorellenes iroda konkrét fenyegetésekkel indokolta a közlemény kiadását. Egyiptom és Jordánia mellett Szudánt, Szíriát, Libanont, Szomáliát, Irakot és Jement sorolta még a veszélyesnek ítélt országok közé. Egyiptomon belül a bizton­sági fenyegetettség fokozottan érvényes a Sínai-félszigetre, amely az izraeli turisták közked­velt üdülőhelye, különösen az idén április elején kezdődő zsidó húsvét ideje alatt. A demokraták kivonnák a csapatokat Irakból Legkésőbb 2008 augusztusáig kivonnák az amerikai hadsereg harcoló egységeit Irakból az amerikai képviselőház demokrata párti vezetői által előterjesztett törvénytervezet szerint. Nancy Pelosi, az ellenzéki többségű képviselőház demokrata párti elnöke reményét fejezte ki, hogy az indítványt a jövő héten jóváhagyják a költségve­tési bizottságban egy másik, az afganisztáni és iraki amerikai hadműveletekhez nyújtandó 100 millió dolláros tervezettel együtt. Pelosi terve szerint, ha nem valósul meg az erőszak megfékezése Irakban, akkor az amerikai csapatok hamarabb is megkezdhetik a kivonulást a közel-keleti országból. A képviselőházban a Demokrata Párton belüli liberálisok, akik ez év december 31-ig szeretnék elérni a teljes kivonulást, ellen­zik pártjuk vezetésének mostani kezdeményezését. Közölték, hogy saját indítvánnyal állnak elő. Pelosi és a liberálisok közötti egyezkedés akár két hétig is eltart­hat. Információs aranybánya amerikai kézben? Fontos titkos információkat ismerhet az az iráni férfi, aki Törökországból tűnt el családjával február elején. Több szakértő úgy véli: a volt iráni védelmi minisz­terhelyettes Amerikába szökött. Az iráni hatóságok korábban közölték az Interpollal: attól tar­tanak, hogy az egykori védelmi miniszterhelyettesüket, Ali Reza Asgarit elrabolták, miután család­jával Törökországba érkezett. Egyre több szakértő gondolja azonban úgy, hogy a 63 éves férfi Nyugatra, valószínűleg Amerikába szökött. Huszonhét éve nem' volt példa arra, hogy magas rangú iráni tisztviselő disszidáljon. Az izraeli hírszerzés, a Moszad egykori vezetője, Danny Yatom úgy véli, Ali Reza Asgari különleges információkkal szol­gálhat Irán külügyeivel, külö­nösen Libanonnal kapcsolatban. „Az első pillanattól fogva tudtam, hogy megszökött. Minden jel arra mutat, hogy ez egy jól megtervezett és kivi­telezett akció volt. A családjával hagyta el Iránt, így nem tudnak rá nyomást gyakorolni. Szerintem az Egyesült Államokba ment” - mondta Danny Yatom. Szabad kezet kapott Bush egy Irán elleni háború megindítására A washingtoni kongresszus demokrata párti vezetői Izraelre való tekintettel elhagyták- az általuk javasolt katonai költségvetési tervezetből azt a kitételt, hogy George Bush elnök csak kongresszusi jóváhagyás után indíthatna háborút Irán ellen - jelentette kedden a townhall hírportál. A képviselőház demokrata vezetői, köztük Nancy Pelosi házelnök beleegyezett abba, hogy kivegyék a törvényjavaslatból a passzust. A követelményt az ellenzék eredetileg azért szándékozott törvénybe foglalni, hogy szűkítse Bush mozgásterét, megkösse a fegyveres erők főparancsnokának a kezét egy újabb háború indítását illetően. A demokrata vezetők azonban kivették a megszorítást a törvény­­javaslatból, mivel „konzervatív demokraták és más törvényhozók” aggódtak amiatt, hogy a tételnek kedvezőtlen következménye lenne Izraelre nézve - idézett kongresszusi „tisztviselőket” a hírportál. A townhall értesülése szerint az Iránnal kapcsolatos javaslat ellen több képviselő tiltakozott a múlt héten zárt ajtók mögötti egyeztetéseken. Shelley Berkley demokrata képviselő egy interjúban kifejtette: Izrael nagymértékben aggódik Irán miatt, amely valószínűleg atomfegyver előállítására törekszik, s amelynek vezetői lankadatlan gyűlöletet tanú­sítanak a zsidó állam iránt. Berkley szerint ha a kongresszus megtiltaná az elnöknek, hogy törvényhozási jóváhagyás nélkül háborút indítson Irán ellen, akkor „ezzel valószínűleg az egyik legfontosabb tárgyalási eszközt adná fel”. FOGÁSZAT Dr. Doran Dobránszky, DDS „Zoom Advanced” in-office teeth whitening $399.- Special!! (323) 273-2676 Dr. Tibor Dobránszky, DMD Fog- és szájbetegségek szakorvosa (323) 935-1002 sic********************** ACUPUNCTURE & ORIENTAL MEDICINE Dr. Nora Dobránszky, DAOM Doctor of Acupuncture & Oriental Medicine Orthopedics and Pain Management (323) 935-3487 Rendelőnk címe: 6221 Wilshire Blvd., #412, Los Angeles, CA 90048 V__________________________________ Amerikai MAGYAR HÍRLAP American Hungarian Journal * Weekly Newspaper (USPS - 006 -161) Megjelenik minden pénteken, kivéve július első két hetét Published weekly, except first two weeks of July PUBLISHED BY: Amerikai MAGYAR HÍRLAP, Inc. 535 N. Rossmore Ave. #1, Los Angeles, CA 90004 Tel. (323) 463-6376 * Fax: (323) 463-6186 E-mail: amhirlap@sbcglobal.net KIADÓ: JULIUS JANCSO PUBLISHER FŐSZERKESZTŐ: SUSAN JANCSO - EDITOR SZERKESZTŐ: HEGEDŰS ATTILA - EDITOR FŐMUNKATÁRSAK CLAIRE KENNETH (tb.). Dr. CSETŐ ILDIKÓ, FÖLDES TAMÁS, Dr. FRIEDMAN ANDREW, TOMKA TIVADAR, VOISIN ÉVA MUNKATÁRSAK HORVÁTH BEATRIX, GYENGE CSABA Előfizetés csekk vagy Money Order beküldésével: az USA-ban egy évre $36. USD, fél évre $21. USD Kanadába egy évre $56. USD, fél évre $31. USD Külföldre (Kanada kivételével) egy évre $96. USD, fél évre $51. USD PERIODICALS postage paid in Los Angeles, CA POSTMASTER - Send address changes to: Amerikai MAGYAR HÍRLAP 535 N. Rossmore Ave. #1, Los Angeles, CA 90004 Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Minden cikkért szerzője felelős. A közölt írások nem szükségszerűen egyeznek meg a szerkesztőség véleményével. A lapunkban megjelent cikkek és hirdetések még kivonatosan is csupán írásbeli engedélyünkkel vehetők át, vagy sokszorosíthatók. A published ad is the result of a mutual agreement between publisher and advertiser and does not necessarily indicate continued publication. For signed articles, only their authors can be held responsible. AMERIKAI Magyar Hírlap

Next

/
Thumbnails
Contents