Amerikai Magyar Hírlap, 2007 (19. évfolyam, 1-50. szám)

2007-03-16 / 12. szám

Lesújtó országjelentés Magyarországon általában tiszteletben tartják az állampolgárok emberi jogait, de akadnak gondok - áll az amerikai külügyminiszté­rium éves világjelentésének Magyarországra vonatkozó részében. A világ emberi jogi helyzetét értékelő dokumentum kitér a romák elleni rendőri erőszakra, a börtönviszónyokra, és több fejezetben is beszámol a tavaly őszi eseményekről. Általában tiszteletben tartotta az állampolgárok emberi jogait, néhány területen azonban marad­tak gondok a magyar kormánnyal - állítja az amerikai külügyminisz­térium 2006 emberi jogi helyzetét taglaló jelentésében. A dokumen­tum a problémák között említette a túlzott rendőri erőszakot a gyanúsítottak, különösen romák ellen. A romákkal szembeni disz­kriminációt és a cigány gyerekek iskolai elkülönítését is taglalja az amerikai külügy. A jelentés szerint vannak olyan állítások, hogy a kormány beavatkozott az állami médiumok szerkesztéspolitikai és személyi döntéseibe. Bár az elmúlt évben nem indult rendőrségi eljárás kormányzati korrupció miatt, az általános nézet az, hogy kor­rupció zajlik a törvényhozásban és a végrehajtó szerveknél - áll a jelentésben. A szexuális zaklatás is gya­kori probléma az amerikai külügy szerint. Női szervezetek beszá­moltak arról, hogy a kormány nem igazán támogatja a szexu­ális zaklatás bűncselekménnyé nyilvánítását - tartalmazza a •dokumentum, amely hozzáteszi, ezek a csoportok állítják azt is, a nők azért viselik el a zaklatást a munkahelyen, mert félnek az állásuk elvesztésétől. A jelentés kitért a tavaly szeptemberi és októberi tün­tetéseken alkalmazott rendőri erőszakra, megemlítve az ellen­zéki kifogásokat és a rendőrség ellenvetéseit. A dokumentum ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a kormányellenes megmozdulásokon a második világháború időszakával, a nyilaskeresztes párttal társított képeket mutattak, időnként náci szimbólumok kerültek elő és ilyen dalok csendültek fel. Egyes tüntetők „szégyenfalon” tüntették fel a kormányválságért általuk felelősnek vélt személyek neveit - a lista zsidó származású személyiségeket domborított ki. A jelentésben egyúttal kitértek arra is, hogy a kormány folytatta erőfeszítéseit az antiszemitizmus elleni küzdelem érdekében. A washingtoni jelentés szerint a szólás- és sajtószabadságot törvény biztosítja és a magyar kormány általában tiszteletben tartja e jogok gyakorlását, ám állítólag befolyásolta az' állami médiumok szerkesztéspolitikai és személyi döntéseit. A jelentés kitért a börtön­­viszonokyra, amelyeket általá­ban a nemzetközi normáknak megfelelőnek nyilvánított, de súlyos porblémánák ítélte a börtönök túlzsúfoltságát. 2006 végén 14 568 személyt tartottak fogva, a börtönök kihasználtsága 158 százalékos volt, az előző évi 146 százalékhoz képest. Svájci mintájú Erdélyt szeretne az RMDSZ Ismét megválasztották Markó Bélát a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökének a párt aradi kongresszusán. A politikust, aki egyedüli jelölt volt, 436 küldött támogatta; 42-en sza­vaztak ellene. Markó Béla programbeszé­dében, a voksolás előtt azt mondta: egyenlő jogokat kell teremteni Erdélyben a magya­roknak, a románoknak és a németeknek, közösségként is. Az újraválasztott pártelnök hangsúlyozta: kinek-kinek meg kell adni a méltó együttéléshez szükséges egyenlő jogokat, és a saját döntéseket szavatoló autonómiákat, beleértve a kul­turális és a területi autonómiát is. Markó Béla úgy fogalmazott: a romániai magyar közösségnek Magyarországgal és a románok­kal együtt kell küzdenie egy lakhatóbb, élhetőbb országért, ezen belül egy svájci mintájú Erdélyért, egy fokozatosan erősödő Európai Unióért. A harmadik legtöbb mil­liárdos az oroszoknál Az orosz Kommerszant című lap kiszámolta: a világ milliár­dosai között a legtöbb ugyan az amerikai, majd a németek követ­keznek, de a harmadik helyen már az oroszok állnak. Most tette közzé az amerikai Forbes magazin a világ leggazda­­gabbjainak listáját. Az orosz lap idézi a Forbes-t, mely szerint Oroszországnak - 53 dollármil­liárdosa van, együtt 282 milliárd dollárnyi vagyonnal. Miközben a leggazdagabb orosznak, a világ 16. leggazdagabb emberének Roman Abramovicsot nevezik ki, a nyersanyagokban utazó Oleg Deripaskának még több pénze lehet. Az oroszok egyre feljebb jutnak és egyre nagyobb csoportot képeznek: az orosz milliárdosok korátlaga ugyanis 46 év, míg a világ milliárdosaié átlagban 62 év. A Forbes magazin most megjelent legújabb listáján, a világ száz leggazdagabb embere közül továbbra is Bill Gates, a Microsoft most 51 éves alapítója áll az élen, 56 milliárd dolláros személyes vagyonnal. A lista első negyven milliárdosa között hat orosz van, akik mind olaj- vagy nyersanyagüzletek révén gazda­godtak meg. Ismét Amerika a fő ellenség Újra a NATO-t és a nyugati hatalmakat tekinti légjelentősebb ellenségének az orosz katonai vezetés. Mint az orosz nemzetbiztonsági tanács honlapján közölte, már nem a világméretű terrorizmust tekin­tik a legnagyobb veszélynek, hanem a „geopolitikai realitásokhoz” alkalmazkodva, a rivális katonai szövetségek - különösen a NATO- erősödésével számolnak. Ez belekerül majd a jelenleg kidolgozás alatt álló új nemzetbiztonsági stratégiába. Az új stratégia elkészítését Vlagyimir Putyin elnök még 2005-ben rendelte el, ám a tervezet már a nyugati hatalmaktól az utóbbi időkben történt elhidegülést is tükrözi - írja a Guardian. A közelmúltban kü­lönösen az amerikai rakétavédelmi pajzs Cseh- és Lengyelországba tervezett elemei miatt orroltak meg az USA-ra az oroszok. Mint a brit lapnak nyilatkozó katonai vezetők közölték, elegük van a NATO „szüntelen bővítéséből a posztszovjet térségekben”, és abból, hogy egyre inkább „bekerítik” őket az erőszakos szomszédok. Az oroszok amiatt is elégedetlenkednek, hogy az USA szerintük nem ad elfogadtahtó magyarázatot arra, miért épp az ő küszöbükön elhelyezett rakétaállások­kal akarják megvédeni magukat az észak-koreai és az iráni rakétáktól. Putyin szerint a célpont valójában az orosz nukleáris arzenál. Az ugyanakkor még nem tiszta, mikor lép életbe az új orosz straté­gia - feltehetően még az év vége előtt -, de az már biztos, hogy sokkal „keményebb”, mint a 2000-ben elfogadott előző. „Oroszországot aggasztják az újonnan fejlesztett amerikai fergyverrendszerek. Emel­lett az amerikaiak, és más nyugati országok jelentette veszély, és ezek posztszovjet térségekben betöltött politikai szerepe miatt is aggódik”- idézte a lap Szergej Kortunov közgazdaság-professzort, az orosz biz­tonsági tanács volt tagját. Az orosz katonai akadémia elnöke, Mahmud Garajev szerint Oroszország nem hagyhatja figyelmen kívül a NATO jelentette veszélyt. Á drogok és a terrorizmus ügye ehhez képest jelen­téktelen - állította a lapnak a szakértő. Eközben az USA is rájött, hogy változtatni kell az oroszokkal fenntartott, gyakran kiszámíthatatlan kétoldalú politikán. Mint a New York Times írta, a Fehér Ház „gyakrabban és intenzívebben” egyeztet majd Oroszországgal, amivel gyakorlatilag elismerték, hogy ez nem mindig történt meg a közelmtúlt jelentősebb külpolitikai és nemzetbiz­tonsági ügyeiben. Az orvos válaszol KIEGÉSZÍTÉS a lapunk március 9-ei számában megjelent „Veszélyesek is lehetnek a vitaminkiegészítők” című cikkhez. Hozzászólást kaptunk dr. Pekarovics Zsuzsa orvosnőtől, aki ol­vasta a Journal of the American Medical Association-ben megjelent eredeti tanulmányt. Szerinte félrevezető lehet ez a magyarázat, mert nem a javasolt napi vitamin fogyasztásról volt szó, hanem a megadőzisú, excessive vitaminszedők halnak meg korábban a study alapján. Dr. Pekarovics szerint a tanulmány egyébként szegényes, rossz kontrollal. A szelekciós kritériumok sem megfelelőek, több kárt fog okozni, mint eredményt. Reméljük, a cikk olvasása után senki nem hagyta abba az orvos által rendelt vagy javasolt vitaminok szedését! A Szerk. HÍREK KULTÚRA SPORT IDŐJÁRÁS DUNAINFO Build a bridge to your Homeland! A DUNA Televízió és a KOSSUTH Rádió mindenkinek tartogat valamit. Magas színvonalú, jelentős kulturális tartalommal bíró műsoraink közül minden kedves érdeklődő kedvére válogathat. Az új műsorrácsban ugyanúgy megtalálhatók a legfrissebb híradások, a legnézettebb műsorok, mint a legértékesebb magyar filmek és dokumentumfilmek. A sportrajongók a magyar közvetítéseken kívül a legfontosabb sporteseményeket is Figyelemmel követhetik. És a kiesükről sem feledkezünk meg: a gyermek-, ifjúsági és tanítójellegű műsorok egész tárházával várjuk a legifjabb generációkat. Experience the Hungary of today by subscribing to DUNA Television! Amennyiben a részletek érdekelnék, ne habozzon felkeresni bennünket az ingyenes 1-703-768-2746 as telefonszámon. Internetes honlapunkon szintén bővebben olvashat szolgáltatásainkról: www.dunatv-america.com . DUNA Television & KOSSUTH Radio Your direct link to Hungary! I $15.99 PER MONTH HÍREK KULTÚRA SPORT IDŐJÁRÁS DUNAINFO www.dunatv-america.com A EURO-World Network company 206 Hardwood Lane, Fredericksburg, VA 22408 Tel: 1-703-768-2746 | Fax: 1-703-768-5056 | E-Mail: info@euro-worldnetwork.com Naponta 18 ezer gyerek hal éhen a világon Naponta 18 ezer gyerek hal meg éhezés vagy vészes alultápláltság követ­keztében a Földön, és 850 millió ember félig éhezőnek minősül - közölte hétfőn az ENSZ Világélelmezési Program­jának (WFP) vezetője. James Morris amerikai főigazgató a szakosított szervezet római székhe­lyén kiadott sajtóközleményben arról tájékoztatott: jóllehet a világ éhezőinek aránya az utóbbi években az egész emberiség egyötödéről egyhatodára csökkent, az éhezők abszolút száma a Föld össznépességének növekedése miatt évente ötmillió fővel emelkedik. Mint Morris nyilatkozatában olvasható, „a 850 millió félig éhezőnek minősülő ember fele gyerek. A legtöbb gyerek Indiában (több mint 100 millió) és Kínában (csaknem 40 millió) éhezik. Ezenkívül Ázsia és Afrika többi országában összesen 100-100 millió ilyen gyerek tengődik, Latin-Amerikában pedig 30 millió a számuk. Végre meg kell oldani ezt a XXI. század számára oly szégyenletes problémát” - áll a dokumentumban. Húsvéti Sonkák!! l] BUDAPEST MARKET 6380 S. Eastern Ave., Unit #6, Las Vegas, NV 89120 Tel: (702) 798 - 6647 Nyitvatartási Hétfőtől - Szombatig : 11 - 6 pm. Website: www.quickshipeurope.com Szállítunk országszerte !!! BUDAPEST DELI 10307 Vassar Avenue, Chatsworth, CA 91311 Tel: (818) 886 - 6647 Nyitvatartás: Hétfőtől - Szombatig 11-6 p.m. ^ AMERIKÁI ■■■«»■■■■«■■■I fagyai’Ijírlap

Next

/
Thumbnails
Contents