Amerikai Magyar Hírlap, 2006 (18. évfolyam, 1-50. szám)
2006-05-26 / 22. szám
A Fidesz magyarázata a választási vereségre A többi között az MSZP médiabeli és pénzbeli erőfölényét okolja a választási vereségért a Fidesz országos elnöksége által készített írásos beszámoló, amelyet a küldöttek kaptak meg a párt XX. rendkívüli szombati kongresszusán. Ugyanakkor az elnökség azt is elismerte, hogy a Fidesz és kampányának gyengeségei, hiányosságai is hozzájárultak az eredményhez. „Az ellenfél - részben előre kalkulálható - erőfölényén (pénz, média), illetve általunk nehezen befolyásolható sikeres stratégiai lépésein (miniszterelnök-csere, az MDF felépítése, az ország gazdasági érdekeit figyelmen kívül hagyó költségvetési politika) túlmenően a Fidesz, illetve az általa vitt kampány hiányosságai és gyengéi is közrejátszottak az eredmény kialakulásában” - áll a sajtónak átadott írásos beszámolóban, amely a kongresszus zárt ülésének első napirendi pontjaként Orbán Viktor pártelnök ismertetett. Ehhez járultak hozzá „azok a szervezeti, taktikai kampányhibák (szerverbotrány, támadható kijelentések a kampány finisében), amelyek ugyan sem számosságukban, sem súlyukban nem múlták felül az ellenfél által elkövetett hibák vagy hatalmi visszaélések jelentőségét, következményeiket tekintve azonban az adott körülmények között a mi oldalunkon mégis nagyobb súllyal estek latba”. A beszámoló a szövetség 2003- as megalakulásától áttekintve az eseményeket azt hangsúlyozta: a 2005-ös év őszének politikai célja annak bemutatása volt, hogy miért kell távoznia a kormánykoalíciónak, azonban novemberre világossá vált, hogy ez a „magyar médiaviszonyok között nem sikerült és nem sikerülhetett”. Orbán Viktort folyamatos politikai támadások érték, míg „a magyar sajtó viselkedése világossá tette, hogy amit az szabad az MSZP-nek, az a demokratikus normák ellen elkövetett súlyos és megbocsáthatatlan vétség a Fidesz részéről” - áll az anyagban. Az elnökség szerint ennek a következménye, hogy a kampány végére időzített pozitív imázskampány nem tudta elérni teljes célját. „A média által hiszterizált közhangulatban már nem volt elég erőnk és időnk kivédeni az utolsó napok különböző ürügyekkel (például Mikola István elleni támadások) indított médiarohamait” - tették hozzá. Az elnökség szerint a jelentősnek mondható szervezetépítési eredmények ellenére sem sikerült teljes mértékben mozgósítani a potenciális szavazóbázist. „A média-nyomás hatását is figyelembe véve kudarcnak tekinthető, hogy az MSZP miniszterelnök-jelöltje az - egyébként kiegyenlítettnek mondható - alkalmassági mutatók között határozottabb és felkészültebb vezetőnek tűnt a választók többsége számára” - áll az anyagban. A beszámoló szerint nem fejeződött be a Fidesz megújulása, stílusváltása, azaz a 2002 előtt „épített” és á média által „karbantartott”, a Fideszt bizonyos szavazói csoportoktól távol tartó falakat lebontani nem, csak gyengíteni sikerült. A polgári szavazók feltérképezésében és mozgósításában rejlenek még új lehetőségek, amit következetes szervezetépítéssel és a Szövetség építésének folytatásával lehet kiaknázni - állapítja meg a beszámolót. Letagadják, hogy a Fideszre szavaztak A Marketing Centrum felmérése szerint a jelenlegi kormánykoalíciónak kétharmados többsége lenne a parlamentben, ha mindenki úgy szavazott volna, ahogy utólag állítja. A felmérésben megkérdezettek 79 százaléka azt állította, hogy elment szavazni az első fordulóban, miközben valójában csak 68 százalék volt a részvételi arány - derül ki a Marketing Centrum felméréséből. Az ezer főn végzett kutatás érdekessége, hogy lényegesen többen állítják, hogy a győztesre szavaztak, mint ahányan ténylegesen az MSZP listájára voksoltak. Ha tényleg a válaszoknak megfelelő lett volna a választás eredménye, akkor akár 2/3-os többsége is lehetne a koalíciónak, és az MSZP egyedül is kényelmes többséget élvezne a parlamentben. A közvéleménykutató cég szerint az adatok azt mutatják, hogy sokan a jelen szándékukat vetítették vissza április 9-re, és ezt a jelen szándékot erősen befolyásolja az, hogy az emberek jobban szeretnek a győztesek táborába tartozni, mint a vesztesekébe. Nem sokkal élünk tovább, mint tíz éve A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az elmúlt 10 évben 4 évvel nőtt a férfiak és a nők átlagéletkora Magyarországon. Ez azonban még mindig 6-7 évvel kevesebb, mint az Európai Uniós átlag. A születéskor várható átlagos élettartam ma Magyarországon a férfiaknál 68,6 év, a nőknél pedig 76,9 év - mondta az InfoRádióban Kamarás Ferenc. A Központi Statisztikai Hivatal főtanácsadója emlékeztetett arra, hogy az 1993-as mélypont idején a férfiaknál 64,5, a nőknél 73,8 év volt az átlagéletkor. A várható élettartamot persze ki lehet még tolni. Az EU-n belül jelenleg Svédországban a legmagasabb a születéskor várható élettartam: a férfiaknál csaknem 78, a nőknél pedig 82 év. Magyarország célja azonban egyelőre az, hogy az elkövetkező 10 évben sikerüljön elérni az EU 25-ök átlagát, amely jelenleg 6-7 évvel magasabb a férfiak, 4,5-5 évvel magasabb a nők esetében. Kamarás Ferenc szerint Magyarországon elsősorban az életmódváltásra lenne szükség az átlagéletkor további növekedéséhez. A dohányzás, a mértéktelen alkoholfogyasztás és az egészségtelen táplálkozás ugyanis komoly szerepet játszik az alacsonyabb születéskor várható élettartalomban. Mégsem kell olajválságtól tartani? Szakértők egyre kevésbé tartják valószínűleg azt, hogy az Egyesült Államok fegyverrel rendezné az iráni konfliktust. Egyik félnek sem érdeke igazán egy fegyveres konfliktus, amely megrengetné a világ olajpiacát. Mivel Irán jóval nagyobb, mint a 2003-ban lerohant Irak, túl nagy falat volna a katonailag amúgy is teljesen lekötött Egyesült Államoknak. A nagyobb terület miatt nagyságrendekkel tovább tartana konszolidálni az országot, ez alatt az idő alatt pedig - ha nem is állna le - de igencsak akadozna az olajtermelés. Egy iráni konfliktus mindenképpen 100 dollár körülire emelné fel az olaj hordónkénti árát. Az energetikai elemző szerint egy ekkora árrobbanás már szinte minden olajimportáló országban felerősítené az inflációs tendenciákat. Az olajár ilyen mértékű növekedése elsősorban a feltörekvő gazdaságok növekedését lassítaná le. Hegedűs szerint ugyanakkor a konfliktushelyzet pozitív hozadékaként felgyorsulhatna az olyan alternatív energiahordozók felhasználása, mint a biodízel vagy az etanol. Az 1973-as olajválsághoz képest, amikor az arab országok a jóm kippuri háború miatt leállították olajszállításaikat, az Izraelt támogató nyugati országoknak és Japánnak, ma koránt sem lenne ilyen egységes a Közel-Kelet fellépése. A vezető arab hatalmak sokkal kiszolgáltatottabbak ma az Egyesült Államoknak, semhogy az amúgy sem túl népszerű Irán érdekében kockáztatnák olajpiacukat. Ugyanakkor a térség tele van amerikai támaszpontokkal, amely szintén meggátolhatja az erőteljesebb fellépést az amerikai piaci érdekek ellen. Egy idő után mind a környező országok, mind pedig az Egyesült Államok kénytelen lesz elfogadni az iráni rendszert a jelenlegi formájában. Az ország politikai vezetése sokkal inkább a belső feszültségek levezetése, semmint valós geopolitikai törekvések miatt intéz folyamatos kirohanásokat Izrael ellen, ráadásul túlságosan is függnek az olajjövedelmektől ahhoz, hogy bármifajta bojkottal, vagy embargóval próbálkozzanak. Május 26,2006 ^2 Eltűnt személy keresése Budapestről szeretnék segítséget kérni az USA-ban eltűnt testvérem felkutatásában. Testvérem, Simkó Csaba Károly (Szül: 1974., An: Nótás Mária) 1998 szeptemberében turista vízummal távozott az USA-ba. Mikor hazatelefonált, úgy tájékoztatott, hogy New York város, New Jersey kerületében van, itt telepedett le. 2001 karácsonyáig 2-3 havonta telefonált és jelezte, hogy a közeljövőben nem kíván hazatérni. Alkalmi munkákat vállalt pl. halfeldolgozó üzemben, fatelepen, étteremben. Albérletekben lakott, melyek címét nem adta meg, mert rendszeresen továbbköltözött a városon belül. Testvérem fehér bőrű, kb. 183 cm magas, 75-80 kg., vékony, de kisportolt testalkatú, ovális arcú, kiugró orrú, rövid barna hajú. Már több hivatalos szervnél próbáltam kerestetni, de eredménytelenül. Kérem aki ismeri (ismerte) testvéremet, vagy tud a hollétéről, sorsáról, kérem jelezze felém. Segítségét előre is köszönöm! Tisztelettel: Simkó József simkojoska @axelero. hu Korlátozzák a tüntetéseket Katonai temetések közvetlen közelében tilos a tüntetés - erről fogadott el törvényt az amerikai képviselőház helyi idő szerint kedd este. A jogszabályt a törvényhozók elsöprő többséggel, 408 szavazattal három ellenében szavazták meg. A „Tiszteljük Amerika hősi halottjait” című törvényt azután terjesztették be a kongresszusban, hogy az Irakban elesett katonák temetésén egy kansasi lelkész híveivel rendszeresen hangos tüntetéseket rendez, és a veszteséget Isten büntetésének tulajdonítja azért, mert az országban megtűrik a homoszexualitást. A törvény értelmében tilos a katonai temetés helyszínétől 170 méteren belül tüntetni a szertartás alatt, valamint előtte és utána egy órával. A topekai fundamentalista baptista lelkész, Fred Phelps 100 fős, jórész szélesebb rokonságából álló gyülekezetének a tagjaival rendszeresen tüntet Egyesült Államok-szerte Irakban elesett katonák temetésén. Transzparenseiken olyan feliratok olvashatók, mint „Köszönet Istennek a halott katonákért” vagy „Köszönet Istennek az út menti bombákért”. A gyülekezet honlapja kiemeli Phelps teológiai nézeteinek azt az alaptételét, hogy „Isten gyűlöli a homokosokat”. A lelkész a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat és a Katrina hurrikán pusztítását is Isten haragjának tulajdonítja. Van, ahol olcsóbb a benzin Abdullah király, Szaud-Arábia uralkodója a benzinárak 30 százalékos csökkentését rendelte el országában. A jólét növelésének érdekében a király azonnali utasítást adott, hogy egy liter 91-es oktánszámú benzin árát 82 halasról 60 halasra, azaz mintegy 33(!) forintra csökkentsék, a 95-ös benzin árát pedig 1 ryalról 75 halasra azaz mintegy 45(!) forintra mérsékeljék. A dízelesek örülhetnek a legjobban, a világ legnagyobb kőolajtartalékával rendelkező országban a jövőben nekik mindössze 25 halast, azaz 14 forintot kell egy liter üzemanyagért fizetniük - írja az Arab News. Amerikai MAGYAR HÍRLAP American Hungarian Journal * Weekly Newspaper (USPS - 006 -161) Megjelenik minden pénteken, kivéve július első két hetét Published weekly, except first two weeks of July PUBLISHED BY: Amerikai MAGYAR HÍRLAP, Inc. 535 N. Rossmore Ave. #1, Los Angeles, CA 90004 Tel. (323) 463-6376 * Fax: (323) 463-6186 E-mail: amhirlap@sbcglobal.net KIADÓ: JULIUS JANCSO - PUBLISHER FŐSZERKESZTŐ: SUSAN JANCSO - EDITOR SZERKESZTŐK: HORVÁTH BEATRIX, HEGEDŰS ATTILA FŐMUNKATÁRSAK CLAIRE KENNETH (tb.), Dr. CSETŐ ILDIKÓ, FÖLDES TAMÁS, Dr. FRIEDMAN ANDREW, LÁSZLÓ BALÁZS, TOMKA TIVADAR Előfizetés csekk vagy Money Order beküldésével: az USA-ban egy évre $36. USD, fél évre $21. USD Kanadába egy évre $56. USD, fél évre $31. USD Külföldre (Kanada kivételével) egy évre $96. USD, fél évre $51. USD PERIODICALS postage paid in Los Angeles, CA POSTMASTER - Send address changes to: Amerikai MAGYAR HÍRLAP 535 N. Rossmore Ave. #1, Los Angeles, CA 90004 Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Minden cikkért szerzője felelős. A közölt írások nem szükségszerűen egyeznek meg a szerkesztőség véleményével. A lapunkban megjelent cikkek és hirdetések még kivonatosan is csupán írásbeli engedélyünkkel vehetők át, vagy sokszorosíthatók. A published ad is the result of a mutual agreement between publisher and advertiser and does not necessarily indicate continued publication. For signed articles, only their authors can be held responsible.