Amerikai Magyar Hírlap, 2005 (17. évfolyam, 2-50. szám)
2005-12-02 / 47. szám
AMERICAN/HUNGARIAN JOURNAL • WEEKLY NEWSPAPER 12/31/2009 MOL300 AUGUST MOLNÁR, DR. AMERICAN HUNGARIAN FOUNDATION 300 SOMERSET ST. - P.O. BOX 1084 NEW BRUNSWICK, NJ 08903 Soros György: két év múlva gazdasági világválság A nemzetközi hírű pénzügyi befektető szerint két-három év múlva visszaeshet a globális gazdasági fellendülés, amelyet az USA és Kína sajátos szimbiózisa finanszíroz - nyilatkozta Soros György a hvg.hu-nak. Az interjúban Soros György elmondta: bár soha nem állította, hogy a nemzetközi pénzmozgásokat átláthatóbbá kell tenni, a nemzetközi pénzintézeteknek mégis szabályozni kellene a piacok működését az egyensúly megteremtése és fenntartása érdekében. Ellenkező esetben súlyos pénzügyi válság következhet be. A szabályozás azonban politikai kérdés, amely politikai döntést igényel. Soros szerint két-három éven belül tetemesen visszaeshet a globális gazdasági teljesítmény, és ez - határozott nemzetközi fellépés híján - könnyen világgazdasági válságba torkolhat. A befektető szerint ugyanis a világgazdaság motorja elsősorban az amerikai fogyasztás, amelynek hátterét az USA-beli ingatlanok hihetetlenül magas ára biztosítja. Ha a buborék kipukkad, akkor véget ér a jelenlegi fellendülési szakasz. A hihetetlenül gyors kínai gazdasági növekedésről szólva a befektető elmondta: a kínai gazdaság - amely a világgazdasági fellendülés másik motorja -, most örömmel finanszírozza az óriási amerikai ikerdeficitet, hiszen ez a két ország közötti szimbiózis lényege. Ám ha lanyhul az amerikai kereslet, akkor Kínának a növekedés új forrásait kell megtalálnia: a helyi fogyasztás támogatása mellett főleg környezetszennyezést akadályozó beruházások jöhetnek számításba. Ellenkező esetben Kína 20 éven belül nagyobb környezetszennyező lesz, mint az USA. Kína ugyanis elsősorban szenet használ energiaforrásként, ebből kellene kivonni a szennyező anyagokat. * Árnyékkormányt alapit a Fidesz A Fidesz a jövő év elején alternatív kormánnyal lép a nyilvánosság elé, közölte Schmitt Pál kérdésre válaszolva pénteken Debrecenben. „Január végén, február elején alternatív kormánnyal kell kijönni” - mondta az MTI érdeklődésére a Fidesz alelnöke a kampányban részt vevő önkénteseket toborzó gyűlést megelőző sajtótájékoztatón. Saját szerepéről szólva Schmitt Pál kijelentette: most. a munka időszaka van, nem arról beszélnek „mi leszek, ha nagy leszek”, de ha kormányzati szerepet kell vállalnia, akkor csak azt vállalja, ami a szakterülete, amihez ért. Megjegyezte: európai parlamenti képviselői mandátuma 2009-ig szól. A Fidesz alelnöke úgy ítéli meg, pártja jó tempóban hirdette meg a Változás 2006 programot. „Változást akar az ország” - summázta a nemzeti konzultáció tapasztalatait a politikus. Mint mondta, változást akarnak a nyugdíjasok, a munkavállalók, a fiatalok, a családosok, a vállalkozók és a mezőgazdasági tevékenységet folytatók. Schmitt Pál részletesen felsorolta, hogy melyik rétegnek mit ígért, és mit nem teljesített a jelenlegi kormány, amiért a változást szeretnék, majd kijelentette: az állam területén kisebb bürokráciát és nagyobb alázatot, a gazdaságban kevesebb adót és több munkahelyet, a politikában kevesebb politikust és a közügyekbe nagyobb beleszólást akarnak az emberek. Köszöntse ismerőseit, barátait az Amerikai Magyar Hírlap 32 oldalas karácsonyi számában Karácsonyi Üdvözlettel! Megrendelés levélben, faxen vagy e-mailben. Színes és fényképes üdvözleteket is készítünk! Küldjön barátainak Karácsonyra AJÁNDÉK ELŐFIZETÉST a Hírlapra! Nem a babakötvény állítja meg a népességfogyást Megkezdődtek a szakértői tárgyalások a babakötvényről a Pénzügyminisztérium és a bankok között. „Egyetlen, 2006. január elseje után született fiatal magyar állampolgárnak sem kell majd üres zsebbel kezdenie az életét „- mondta Batiz András kormányszóvivő. A FigyelőNet által megkérdezett szociológus szerint a babakötvénynek nagy szimbolikus, de zéró gyakorlati jelentősége van. „Ez egy tisztességes politikai üzenet, amely szerint az állam felelősséget érez a megszületendő gyermekek iránt. Ugyanakkor nem hiszem, hogy ez bármiben is befolyásolná a demográfiai mutatókat, ettől nem fog több gyerek születni” - mondta Herczog Mária. „A Lisszaboni Stratégia része egy kettős üzenet, amelynek nagyon nehéz megfelelni. Egyfelől az EU demográfiai mélyponton van, azaz több gyermekre lenne szükség. Ugyanakkor minél több nőt akarnak a munkaerőpiacra csábítani, a tervek szerint a picik egyharmadának kéne bölcsődébe, 90 százalékának óvodába járnia. Ez a kettő csak kompromisszumok árán hozható össze, ezek természetét is meg kellene vitatni” - véli Herczcg Mária. A miniszterelnök által a parlament elé terjesztett javaslat szerint a születés évében az állam minden gyermek számára 40 ezer forintot utal át a baba Start-számlájára, amelyet a szülő nyit meg valamelyik hitelintézetnél. Az államkincstár ugyanakkor automatikusan számlát nyit és vezet azoknak is, akiknek szülei ezt elmulasztják. A javaslat szerint a rászorultak 7 és 14 éves korukban további 30-30 ezer forintot kapnak az adófizetők pénzéből. 18 éves korukra 220-250 ezer forint gyűlhet össze. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn nyilvánosságra hozott adatai szerint 2005 első kilenc hónapjában emelkedett a születések száma, de a halálozások száma ezt is meghaladta. A felmérés szerint 2005 első kilenc hónapjában mintegy 73 600 gyermek született, és 101 350 lakos hunyt el. Ez számszerűen mintegy 27 750 fős csökkenést jelentett az idei év első kilenc hónapjában. Magyarországon erősebb a globális felmelegedés!? A globális felmelegedés jelensége Magyarországon erősebben érzékelhető a világátlagnál - állította Dunkel Zoltán, az Országos Meteorológiai Szolgálat elnöke. A klímakutatás enciklopédiája című könyv bemutatóján. „Míg az elmúlt 100 évben a Földön az átlaghőmérséklet 0,7 Celsius fokkal emelkedett, addig Magyarországon 1 fokkal lett melegebb” - tette hozzá. Dunkel Zoltán jelezte, hogy különböző igen eltérő adatokat tartalmazó tudományos forgatókönyvek alapján az elkövetkező 100 évben 1,5-8 Celsius fokkal nőhet az átlaghőmérséklet. Az elmúlt 100 év tapasztalata alapján Magyarországon ennél is jobban emelkedhet az átlaghőmérséklet - tette hozzá. Az elnök rámutatott, hogy az átlagosnál erősebb magyarországi klímaváltozás nem feltétlen jelent nagyobb fenyegetettséget is. Példaként említette, hogy egyes forgatókönyvek szerint a térképen a melegzónák terjedése nem szárazabb éghajlattal, hanem éppen hogy csapadékosabb klímával jár, ez pedig a mezőgazdaság számára akár előnyös is lehet. A klímakutatás enciklopédiája című könyv a Jószöveg Műhely Kiadó gondozásában jelent meg Magyarországon. Az ausztrál tudósok által írt mű az éghajlatot befolyásoló összes tényezőt felölelve mutatja be a klímaváltozás jelenségét. December 6-a Miklósnap és MIKULÁS ■ ' a magyar gyerekek ilyenkor almát-diót-mogyorót kapnak az ablakba kitett cipőjükbe, ha jók voltak, és virgácsot, ha nem mindig voltak jók. Reméljük, itt csak jó gyerekek laknak... Megegyezés a minimálbérről Megegyezett az Országos Érdekegyeztető Tanács (ÓÉT) a következő három évre szoló minimálbér-emelésről, illetve a jövő évi országos béremelési ajánlásról, a megállapodás aláírásán részt vett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Ezek szerint jövőre az idei 57 ezer forintos minimálbért 62.500 forintra emelik, 2007-ben 65.500 forintos, 2008-ban 69.000 forintos lesz a minimálbér. A szakképzetteknél is a minimálbérhez rendelt bérminimumot vezetnek be. Ennek szorzószáma jövőre az első félévben csak ajánlott, a második félévtől viszont, illetve 2007-ben és 2008-ban már kötelező. A jövő évre a 3,5 százalékos reálkereset elérése érdekében 4-5 százalékos bruttó keresetemelést javasol országosan a versenyszférának az ÓÉT. Tűzszünetet kért Gyurcsány a katolikusoktól Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pénteken délelőtt fogadta Erdő Péter katolikus bíboros prímást. A találkozón elhangzottakról hivatalosan nem adnak tájékoztatást, de az Index információi szerint a kormányfő a kampányban politikai semlegességet kért a legnagyobb magyarországi felekezettől. A félórás megbeszélésen a kormányfő „rendkívül udvariasan” azt kérte, hogy a papok a választásokig az egyházi ünnepeken (karácsony, húsvét) tartózkodjanak a politikai megnyilvánulásoktól. Erdő Péter az egyházi szószék politikától való távolmaradását alapnak tekintette. A választási kampányokban, hol erőteljesen, hol bújtatottan a különféle egyházak is megmerítkeztek.