Amerikai Magyar Hírlap, 2005 (17. évfolyam, 2-50. szám)

2005-11-18 / 45. szám

* „Édes hazám fogadj szívedbe...” Ferencz Béla fafaragó művész életmű kiállítása vezéri kőjurtában. Felemelő, megható és egyedülálló művészi élménynek lehettek részesei Lakitelken 2005 okt. 8.-án az odalátogató zarándokok és a meghívott vendégek egyaránt. Ferencz Béla nevét jól ismerheti a magyar közönség, ősi magyar motívumokkal díszített és motívumokból életre keltett tárgyai, faliképéi számos magyar vidéki városban, budapesti intézményben megcsodálhatóak. Amerika földjére elkalandozó honi utazó is büszkén fedezheti fel templomok díszítésein, szószékein a mester kéznyomát, miként Európa nagyvárosaiban: Rómában vagy Budapesten. A Gellért kápolna belső termén kívül így együtt azonban eddig még nem feledkezhettünk bele az alko­tások különös erőt sugárzó világába. Fába álmodott történelem. Mondák, legendák, történelmi események és szent királyaink portréi mellett avar, szkíta és régi magyar sír­leletek motívumai kápráztatják el a szemlélőt, aki áhítattal merülhet bele a múlt fenséges megidézésébe. Ferencz Béla Los Angelesben élt mostanáig. Életművét a hazának adta és otthont építtetett köré, a gyönyörű vezéri kőjurtát. Lakitelek tisztelettel fogadta be a 83 éves immár hazatelepült művész ajándékát, ezentúl itt őrzi, ápolja és kapuit kitárja a láto­gatók számára. Köszöntjük szeretettel a mestert és kívánjuk, hogy sok sok alkotással gyönyörködtessen még bennünket, gyermekeinket, unokáinkat, mindannyiunk lelki épülésére. A Glatz-házaspár osztrák kitüntetése Újévi SALUTE TO VIENNA a Copley és a Disney Haltban Régi, korántsem közhelyszerű igazság: aki mer az nyer. Továbbá: ha van egy életképes, jó ötleted, ne tétovázz, valósítsd meg! A Torontóban élő Glatz-há­zaspár - Marion és Attila - ha­sonlóképp vélekedett, és immár évtizedes sikersorozat bizonyítja: érdemes volt merésznek lenniük. Az alapvetően az ifjabb Johann Strauss muzsikájára (és más, Bécsben élt szerzőkre, így Lehár Ferencre, Kálmán Imrére) épülő, újévi Salute to Vienna hangver­seny-sorozatuk mind az Egyesült Államokban, mind Kanadában rendkívül népszerű. Immár a ma­gas erkölcsi elismerés sem maradt el: az Osztrák Köztársaság elnöke a Merit of Gold érdemrenddel - az egyik legtekintélyesebb állami kitüntetéssel - méltatta tevékeny­ségüket. E kitüntetést október 20-án, a torontói Roy Thomson Hallban, mintegy száz meghívott vendég jelenlétében adta át Dr. Otto Ditz, Ausztria kanadai nagy­követe és Dr. Karl Schmidt, az osztrákok torontói kereskedelmi megbízottja. Jóllehet, évről évre tudósítunk e rendezvénysorozatról, a rangos elismerés indokolja, hogy - tele­fon-interjú keretében - újfent feli­dézzük az 1989 óta történteket. Elöljáróban: ki Marion és Attila?- Zenész vagyok - mondotta önmagáról a férj. - A buda­pesti Zeneakadémián tanultam zongorázni és ott kaptam kéz­hez a zenetanári diplomámat. Előbb, 1968-tól, két éven át Németországban játszottam, majd 1976-ig Kanadában dzsesszzon­­goristaként szerepeltem, de mint koncertorgonista is felléptem.- Osztrák felesége, Marion, szintúgy muzsikus?- Nem, ő csupán zeneszerető, de szerepe van abban, hogy Strauss-hangversenyeket ren­dezünk. Svájcban ismerkedtünk meg. beli városban, köztük New Yorkban, a Lincoln Centerben, két év múlva tizenöt helyszínen, 1999-ben huszonkét, az ezredfor­dulón pedig huszonnégy városban adtuk elő a bécsi műsort. A té­rképre gyakran kerül fel új név. A Los Angeles-i Walt Disney- Hogyan kezdődött e koncert­sorozat?- Torontóban, 1989-ben, új, ezer személyes hangversenyterem nyílt és mi úgy véltük, a tetszetős épülethez méltó lenne egy újévi koncert. Minden jegy elkelt és e sikeren felbátorodtunk: 1996. január 1-én öt kanadai és USA­Concert Hall után az idei „újak”: Charlotte, Madison, Providence és Seattle. December 29-e és január 2-a között huszonnyolc városban rendezzünk Salute to Vienna újév-köszöntőt. Kaliforniában, a San Diego-i Copley Simphony Hallban január 1-én délután fél háromkor, a Los Angeles-i Disney COUPON AJÁNDÉK OTTÓTÓL ********:|:*i|‘:i‘***’!‘*:|:*** Otto's Hungarian Import Store & Deli 2320 W. Clark Avenue Burbank, California 91506 E-mail: HungaryHu@aol.com Internet: www.HungarianDeli.com Tel: (818) 972-9327 * (818) 845-0433 Fax: (818) 845-8656 * Toll Free: 800-791-2030 ft******************** Aki ezt a hirdetést behozza, igen szép ajándékot kap KARÁCSONYI AJÁNKÚÉKBA! Üzletünkben nézhetik a DUNA TELEVÍZIÓT! UNITED EUROPEAN AND HUNGARIAN IMPORT STORE!!! MEGÉRKEZTEK A SZALONCUKORKÁK! Sok ízben , sok színben! Stollwerck gyártmány! Szamos, Bonboneti, Sweet point - 24 fajta, 1 kg-os is! EREDETI LIBAMÁJ BLOCK -100, 200 grammos. A 400 grammosból 10 dollár árengedmény! LIBAMÁJ PÁSTÉTOMOK Egyet vesz, egyet kap ajándékba! Magyar tészták már 99 centtől. Sportszelet különböző nagyságban. Egyet vesz, egyet kap ajándékba! j Világhírű BÉRES CSEPP! Ha ötöt vesz, egyet ingyen kap! HELIA KRÉM. (Buy one, get one free) SÁRGA MAGYAR PAPRIKA 99 CENT/LB I OTTO’S HUNGARIAN IMPORT STORE & DELI (818) 972-9327 * (818) 845-0433 Fax: (818) 845-8656 * Toll Free: (800) 791-2030 | Cím: 2320 West Clark Ave., Burbank, CA 91506 Nyitva: Vasárnap is, 7 napon át! Szállítunk a világ minden területére! UPS, FEDERAL EXPRESS, DHL, POSTAHIVATAL, STB. j Sok szeretettel várjuk igen kedves vevőinket! s Ottó, Edith, Erika, Erik és Thomas (Tamás) Hallban pedig január 2-án délután hat órakor..., de Los Angelesben az előzetes érdeklődés oly’ nagy, hogy tárgyalunk egy második előadásról is.- Kik lépnek fel Kaliforniában? - A Strauss Symphony of America zenekart a bécsi Peter Sommerer vezényli, s ugyancsak az osztrák fővárosból érkezik Christian Bruggemann tenorista. A Budapesti Operettszínház három művészét láthatja a kaliforniai közönség: Fischl Mónikát, Kékkovács Marát és Szabó Dávidot, a táncokat pedig a Budapest Operett Balett tagjai járják.- Másutt is fellépnek magyar művészek?- A magyarok rendszeres szereplői műsorainknak, a közreműködő karmesterek, éne­kesek, táncosok fele többnyire Magyarországról érkezik. Az idén mellettük lengyel, német és kana­dai művészek is színpadra lépnek.- Egy korábbi beszélgetésünk­kor elmondta, hogy nemcsak az amerikai földrészen rendeznek műsorokat, hanem Európában is...- Olyannyira, hogy holnap Ausztriába és Németországba utazom. November 9-én a bécsi, 1800 személyes Konzerthousban, másnap pedig a müncheni Gasteigben lép fel egy száztagú magyar cigányzenekar. Gondolom, az ameri­kaiak sem zárkóznának el jó cigányzenétől...- Nem kizárt, hogy amerikai körútra is elhozzuk a zenekart.- Magyarországon sem is­meretlen a Glatz-házaspár neve... Az 1993-as Tavaszi Fesztiválon „kanadai betéttel” vettünk részt: negyven kanadai zenész, énekes és képzőművész utazott Budapestre. Az akkori államelnök, Göncz Árpád is foga­dott bennünket. Ezt megelőzően pedig, 1991-ben, Hungary Reborn címmel Torontóban, Ottawában és Montrealban ren­deztünk nagy magyar fesztivált az Állami Hangversenyzenekar, a Liszt Ferenc Kamarazenekar és Ránki Dezső zongoraművész részvételével. ...Glatz Attila november negyedik hetében San Diegoba, majd Los Angelesbe látogat, ahol a Csárdás Étteremben találkozik itteni barátaival. Ha valaki sze­mélyesen szeretné megismerni és gratulálni e - kezdetben merésznek tűnő - rendezvényso­rozat sikeréhez, a rangos kitünte­téshez, akkor ott megteheti. FÖLDES TAMÁS © November 18,2005 AMERIKAI Hfagyar Ifírlap

Next

/
Thumbnails
Contents