Amerikai Magyar Hírlap, 2005 (17. évfolyam, 2-50. szám)
2005-11-18 / 45. szám
Tomka Tivadar SPORTROVATA Labdarúgás: Az U21-es magyar labdarúgóválogatott pénteken este az Üllői úton a 2006-os Európa-bajnokság nyolcas döntőjébe jutásért vívott rájátszás első mérkőzésén 1-1-es döntetlent játszott az Eb-címvédő olaszokkal. A visszavágóra Fermóban kerül sor. Róth Antal szövetségi kapitány: - Nehéz meccs volt, fizikailag és szellemileg is maximumot kellett nyújtani a játékosoknak. Nem volt szerencsénk, de remélhetőleg Fortuna a visszavágón majd mellettünk lesz. Hálásak vagyunk a nézőknek, a munkánk elismerése, hogy ennyien eljöttek buzdítani a csapatot, nélkülük az egyenlítés sem sikerült volna, átsegítették a fiúkat a nehéz időszakon. Az eredmény tekintetében már végképp nem mi vagyunk az esélyesek, de Fermóban is egyen; ragú ellenfelei szeretnénk lenni az % olaszoknak, bízzanak a csapatban, mindent meg fogunk tenni a továbbjutásért. A távozó László Csaba helyett Gellei Imre lett a Ferencváros labdarúgócsapatának új szakvezetője. Az egykori szövetségi kapitány munkáját a továbbiakban ifj. Albert Flórián pályaedzőként, Simon Bállá * István erőnléti edzőként segíti. Az új stáb megbízatása 2006. június 30-ig szól. Gellei Imre a frissen kinevezett edző: - Órákon át ecsetelhetném, hogy mekkora megtiszteltetés egy edzőnek, ha a Ferencváros kispadjára leülhet, de nem teszem, mert a jelenlegi helyzetben a munkával kell foglalkoznunk. Nagyon rossz helyen áll az együttes a tabellán, és nekem az a feladatom, hogy ezt a fiatal tehetséges társaságot csapattá formáljam, és eredményessé -tegyem. Ez a faladatom. Én profi ■.»agyok, és a játékosokból is azokat szeretnék nevelni. Kézilabda: A Pick Szeged fölényesen legyőzte a vendég bosznia-hercegovinai Izvidac Ljubuskit a férfikézilabda Bajnokok Ligája D csoportjának utolsó fordulójában, és így bejutott a nyolcaddöntőbe. Férfi BL, D csoport, 6., utolsó forduló: ’ Pick Szeged - Izvidac Ljubuski (bosznia-hercegovinai) 33-22 (19- 10) Jégkorong: Az Újpesten zajló Skoda-kupa jégkorongtomán a magyar válogatott a pénteki döntetlen után: Magyarország - Zvolen (szlovák) 3-3 (1-1, 0-0, 2-2) imponáló teljesítménnyel, nagy különbséggel verte Japánt. Magyarország - Japán 7-0 (3-0, 1-0, 2-0) Az utolsó mérkőzést, melyet Romániával vív a magyar gárda, lapzárta után ért véget. Karate: Remekül kezdte a szereplést a karatésok egyik alapstílusának rotterdami világbajnokságán a magyar goju-kai válogatott: a nyitónapon az ifjabb korosztályokhoz tartozók révén összesen 13 érmet nyert a gárda, a felnőtt női csapat pedig második lett küzdelemben. Úszás: Négy országos csúcs született az úszók rövidpályás országos bajnokságának szombati első napján, Hódmezővásárhelyen. Rögtön a nyitószámban, 50 m női gyorson Jakabos Zsuzsanna faragott le 16 századot a korábbi rekordból, később Boulsevicz Beatrix 100 m női pillangón egy perc alá szorította a magyar csúcsot (200 gyorson pedig csupán hat századmásodperccel maradt el Risztov Éva idejétől). A nap végén Kis'Gergő 1500 m gyorson hasított le újabb hat szekundumot saját rekordjából, s került első magyarként 15 perc alá a leghosszabb távon. Ismét a régi önmagát idézte az athéni olimpiai ezüstérmes Gyúrta Dániel, aki 200 m mellen döntötte meg saját tavalyi csúcsát, egyszersmind több mint négy másodperccel előzte meg a második Financsek Gábort. „Már nagyon hiányzott a sikerélmény” - mondta Gyúrta. „Nem is tudom, mikor éltem át utoljára hasonlóan katartikus élményt, Athén után még ment decemberig, utána következett a visszaesés, majd a mélypont. Mostanra sikerült kilábalnom, ezt talán az időm is bizonyítja.” Ritmikus Gimnasztika: Az év legjobb hangulatú hazai ritmikus gimnasztikái versenyén Benyó Fruzsina lett a sportág mesterfokú összetett bajnoka, megelőzve Kiss Katalint és a még junior korú Hauser Judithot. A Láng Sportcsarnokban telt ház előtt rendezett viadalon a szerenkénti döntőkben Benyó és Kiss Katalin megosztozott az aranyérmeken, mindketten kettőt nyertek. Tánc: A dr. Faluvégi András, Tóth Orsolya kettős megnyerte a csehországi Ustí nad Labemben megrendezett latintáncok Közép- Európa-bajnokságát. A New York TE és a Papíron SC vegyespárosa az utóbbi időben egyre jobb helyezésekkel távozik a világ különböző táncparkettjeiről, de a csehországi diadal talán a ranglistaéllovas duó legnagyobb eddigi sikere. Jegyzet: Ez a hét bővelkedett az eseményekben és több hír is ebbe rovatba kívánkozna, hiszen dicsérhetném a fiatal tehetséges Gyúrta Dánielt, aki tavaly Athénban, hatalmas meglepetésre ezüstérmes lett a 100 méteres mellúszásban, vagy ódákat zenghetnék az U21-es labdarúgó válaogatottunkról, hiszen most már évtizedek óta várunk valami hasonló részsikert labdarúgóinktól, és ezek a fiatalok bizonyítják, hogy igenis vaÄ magyar futball, csak reformokra lenne szükség...Ám most a Fradiról fogok írni. Már a bajnokság kezdetén sejteni lehetett, hogy ez az év nem lesz zökkenőmentes a zöldfehéreknek, hiszen kulcsjátékosok távoztak, és nem volt pénze a klubnak erősítésre. László Csaba vezetőedző - aki annak idején Lothar Matthäus szövetségi kapitány pályaedzője volt - többször fehívta a szurkolók figyelmét, hogy legyenek türelmesek, mert a csapat még nem állt össze, és a fiataloknak idő kell, míg beépülnek az együttesbe. Nos eltelt tizenegy forduló és a csapat a 12. helyen áll a tabellán. A türelem elfogyott, a nézők már ki sem járnak az Üllői útra, a csapat szenved, és ezért László Csabát tették meg a vezetők felelősnek. Van is benne valami, meg nem is. Tény, hogy László Csaba a edző, aki mindenért tartja a hátát, ám szegényember vízzel főz, és amíg a klubelnöksége nem teremti elő a milliókat, addig jöhet bárki a Fradi kispadjára, a helyzet gyökeresen nem fog változni. Lehet, hogy a jövőben nem az edzőket kellene cserélni, hanem a klub vezetőit? MPX; JELENT!!! ^ Tomka Tivadar új könyv* Arányút, Athénba melybeivexkluzív riportokat Olvashatnak az athéni magyar •olimpiai bajnokikról. A könyv ára: 2980 Ft F postaköltség. További nformác.o ton1ka.tivadar4ptHelero.com 011-36-30*^-38-99. ^ ■ . .... ■ ................... Dr. Friedman Andrew ÜGYVÉD Válás * Chiláfastody * Autóbaleset * Personal Injuries * Szerződések * Bßmjgyek * Drunk Driving * Végrendelet * Probate 124 N. La Brea Ave., Los Angeles, CA 90036 (323) 931-2476 * (323) 656-5847 November 18, TÁMOGASSA HIRDETŐINKET! HIRDESSENA HÍRLAPBAN! Heti naptár 2005. november 20 Vasárnap Jolán 21 Hétfő Olivér 22 Kedd Cecilia 23 Szerda Kelemen 24 Csütörtök Emma THANKSGIVING Hálaadás Napja 25 Péntek Katalin ^26 Szombat Virág CSÁRDÁS Magyar Étterem 5820 Melrose Avenue, Los Angeles (Hollywood szívében, Vine Street lejárat a 101-es Freewayről) KITŰNŐ MAGYAR ÉTELEK Túrós Csusza, Halászlé, Borjú Bécsi Rakott Krumpli, Töltött Káposzta, Szilvás Gombóc Szombat 6:00-tól BUFFET DINNER Vasárnap délben PEZSGŐS BRUNCH KALIFORNIAI ÉS MAGYAR BOROK SAJÁT PÉKSÉGBŐL naponta friss kenyér és péksütemény CUKRÁSZDÁNK rendelésre is készít krémest, Rigó Jancsit, orosz krémtortát, dobost és más tortákat, süteményeket. Almás-Meggyes-Mákos Rétes Házhoz szállítás lehetséges megbeszélés alapján CATERING MINDEN ALKALOMRA Rendezvények lebonyolítása NYITVA MINDEN NAP ebédre és vacsorára. Vacsorához, hétvégére kérjük, időben foglalja le asztalát. (323) 962-6434 Friss Mákos és Diós BEIGLI naponta kapható a Csárdásban! Rendelés: 323-962-6434 2831 Woodflower St., Thousand Oaks, CA 91362 " E HETI AJÁNLATAINK: ' Los Angeles - Budapest (oda-vissza): $419-től + tax i|________Business Class $2550-től_______ Magyarországi Mobil (Cell) telefon bérelhető. r Hívják Érseki Emőkét Phone: 805-523-7700 Toll-free: 877-207-0052 Fax: 310-317-7170 E-mail: emoke@hungariantravel.com Keressen minket az Interneten: http://www.hungariantravel.com