Amerikai Magyar Hírlap, 2003 (15. évfolyam, 4-49. szám)
2003-03-28 / 13. szám
JANCSÓ ZSUZSA Mimm ük umm 2. Az előadás után végre nyugodtan szemügyre vehettük kedvenc „pénznyelő” masináinkat (amint hallom, Budapesten „nyerőgépeknek” nevezik őket, de inkább nyelni szokták a pénzt, mintsem a játékosokat nyerni hagyni...) Mivel Helena még sohasem járt Las Vegasban, rám hárult a megtisztelő feladat, hogy bevezessem a kaszinók rejtelmeibe. Én - a közhiedelemmel ellentétben - nem vagyok nagy játékos, nem a nagy nyeremények reményében, hanem a játék kedvéért játszom, és ritkán szoktam 5 centesnél nagyobb tétű masinához tévedni. A Riviérában én is most jártam először, de első látásra megkedveltem kellemes, meleg atmoszféráját. Rövidesen rátaláltunk egy egész teremre, ahol kizárólag nickel (ez az ötcentes amerikai neve) masinák voltak, úgy is hívták, hogy „Nickel Haven”. Itt aztán, legnagyobb örömömre, régi ismerőssel találkoztam. Alighogy beléptünk a terembe, mindjárt szemembe ötlött magas homloka, csillogó szeme, vonzó alkata, és nagyot dobbant a szívem. Legelőször a Flamingo Hilton kaszinójában sodort mellé a végzet, és akkor felejthetetlen éjszakával ajándékozott meg, pedig alig félórát töltöttünk együtt. Szerelem volt ez, első látásra, hirtelen lobbant fel, de ugyanolyan gyorsan tova is tűnt. Mikor legközelebb arra jártam, már hiába kerestem a megszokott helyen, nyomtalanul eltűnt és senki nem tudta, mi történt vele. Már-már beletörődtem, hogy sosem látom többet a kis hamisat, és nem is láttam sokáig - egészen mostanáig. Helena csak nézett, hogy mitől lettem olyan izgatott, hiszen csak egy pénznyelő masina előtt álltunk. „Hamis Kocka” volt a neve, angolul „Loaded Dice”, és nekem igen szép emlékeim fűződtek hozzá. Nyomban el is meséltem Helénának, mitől volt olyan felejthetetlen az a pár év előtti éjszaka. Közben azért belecsúsztattam a masinába egy szép, ropogós tízdollárost, hadd forogjanak a kerekek, hiszen azért jöttünk. Éppen ott tartottam a mesével, hogy nyertem öt Bonus Round-ot (akkor régen), amikor megint úgy álltak össze a kockák (itt és most), hogy kijött az öt ingyenes futam. Ilyenkor aztán nem kell semmit csinálni, még egy gombot sem kell megnyomni, csak nézni mintegy bűvöletben, ahogy forognak a kerekek. Persze, hiába van ingyen, ha nem jönnek be a jó lapok... Az első fordulón semmiből sem volt két azonos, de még hátra volt a másik négy. Fél szememet a masinán tartva meséltem tovább, hogy (akkor régen) kijött négy egyforma ábra egy játéksoron, és mindegyiknek a jobb alsó sarkában kis piros kocka volt, rajta fehér számokkal. Az utolsó, ötödik soron pedig egy nagy kocka lehetett, de azt addig nem is láttam, amíg el nem tűnt és helyette megjelent egy hófehér kesztyűs kéz a piros függönyös ablakban, amely úgy nézett ki, mint egy bábszínház színpada. És amint éppen mesélem, hogy ez a kéz négy kártyát tartott a kezében, felmutatta, majd összekeverte őket, - két hatost, egy egyest és egy hármast (próbáltam választani, de a gép magától intézett mindent) és új sorrendben tette egymás mellé őket, így: 6 - 1-3-6, akkor egyszerre csak ránézünk Helénával a Kis Hamisra, és megjelenik (itt és most!) a fehér kesztyűs kéz! A kézben pedig négy kártyalap van: egy hármas, két négyes, és egy ötös. Ő kever, mi meg imádkozunk, hogy a legnagyobb szám kerüljön előre. Mert (akkor régen) kiderült, hogy ez a számsor maga a nyeremény, hatezeregyszázharminchat darab ötcentes, az testvérek között is legalább 300 dollár, egy ötcentes masinából! Mindössze tíz dolláros befektetéssel! És lám csak, a szeszélyes szerencse ismét mellénk szegődött, mert (itt és most) úgy keverte a számokat, hogy a négyes került előre, utána az ötös, majd a hármas, és megint egy négyes, befektetéssel! És lám csak, a szeszélyes szerencse ismét mellénk szegődött, mert (itt és most) úgy keverte a számokat, hogy a négyes került előre, utána az ötös, majd a hármas, és megint egy négyes, így: 4 - 5 - 3 - 4. Négyezerötszázharmincnégy darab ötcentes, ötezer lenne $250, de meg is lesz, hiszen még hátra van az utolsó forduló, és a gépben is maradt még az eredeti tízdollárosból! Helena nem hisz a szemének, hát igaz, hogy Las Vegasban bármi megtörténhet, sőt ugyanaz a csoda többször is megismétlődhet? A pénzváltók is körénk gyűlnek, egyikük orosz, Helena földije, hoz még ráadásnak két fehér pólót, a kaszinót reklámozó felirattal. Leszámolják a kezembe az öt darab ötvenest, megkapják a borravalót — ilyenkor jól esik nagyvonalúnak lenni, meg aztán, a bőkezűség további szerencsét is hoz... De ma már nem kísértjük a szerencsét, ezen úgyis csak rontani lehetne, inkább hazamegyünk és kipihenjük magunkat, hogy holnap frissen, megújult erővel folytathassuk a városnézést. A gépekhez aznap már nem nyúlok. (FOLYTATJUK) Vita a védőoltásokról Autizmust okozhatnak a vakcinák? Az Egyesült Államokban az utóbbi időben heves vita folyik arról, hogy az autizmust okozhatják korábbi védőoltások is. Ezzel kapcsolatban sokszor hangzik el a feltételezés, hogy egy korábban a védőoltások konzerválására használt, higany alapú vegyület, a timerosol idézheti elő ezt a súlyos állapotot. Ezt a vegyületet ma már nem használják erre a célra, nem azért, mert veszélyesnek bizonyult, hanem mert a lakosság körében elterjedt a fenti feltételezés, és az embereket meg akarták nyugtami a vakcinagyártók. Az elmúlt időben két tekintélyes orvosi lapban, a Lancetben és a New England Journal of Medicine-ben is jelent meg cikk ezzel kapcsolatos vizsgálatokról, és mindkettő arra a következtetésre jutott, hogy nincs kapcsolat az autizmus és a védőoltások között. A Lancet vizsgálatában meghatározták azoknak a gyerekeknek a vérében a higanyszintet, akik ilyen védőoltásokat kaptak, és azt az eredményt kapták, hogy nem található veszélyes szintű higany az ilyen gyerekek vérében. Egy houstoni neurológus-sebész ezzel szemben azt állítja, hogy kétségei vannak a vizsgálatokkal kapcsolatban, és szerinte előfordulhatott, hogy a vakcinákban lévő timerosol agykárosodást okozott. (Krónika) Madarak is terjeszthetik az ebola vírust? Amerikai kutatók feltételezései Amerikai tudósok elképzelhetőnek tartják, hogy madarak is képesek terjeszteni az ebola vírust. A kutatócsoport vezetője kijelentette: a madarak már több emberi vírus, köztük az influenza esetében vírushordozónak bizonyultak, az ebola kórokozójának külső és belső felépítése pedig hasonlóságot mutat ezekkel. Az ebola először 1976-ban bukkant fel Közép-Afrikában. A testszövetek leépülésével, lázzal és vérzéssel járó vírus hordozóinak 70 százaléka nem éli túl a betegséget, amelynek egyelőre nem ismerik az ellenszerét. .......r—. Újfajta alkalmazkodás a magaslati levegőhöz Régóta tudjuk, hogy a magas hegyekben élők szervezete alkalmazkodik az alacsonyabb oxigénszinthez. Erre eddig két magyarázatot ismertek. Az Andokban élők vére több hemoglobint tartalmaz, míg a tibeti fennsíkon lakók hemoglobinja a szokásosnál több oxigént képes megkötni. Antropológusok most Etiópiában olyan 3500 méter fölötti magasságban élő embereket találtak, akik az akklimatizáció egy harmadik, eddig ismeretlen formáját alkalmazzák. A tudósok egyelőre nem ismerik a mechanizmust, csak azt tudják, hogy az itteniek vérének hemoglobin-koncentrációja, és annak oxigén megkötő képessége a tengerszinten élőkével azonos. (Krónika) Ki szól és ki hallgat? Pár héttel ezelőtt a lapokban jelentéktelennek tűnő híradás jelent meg arról, hogy a Puerto Ricó-i Arecibo-ban felállított gigantikus méretű elektronikus "fülek" - feleslegesnek tűnő idő- és pénzpocsékolás után - végre olyan jeleket fogtak fel, amelyekből intelligens eredetre lehet következtetni. Amikor ezt a nagyméretű rádióhullám-jelző berendezést 1992-ben felállították, pontosan az volt az elképzelés, hogy hátha... hátha, valahol a mérhetetlen világűrben a felfedezés ingerétől hajtva egy ismeretlen élőlény kisugárzott rádiójelekkel igyekszik kipuhatolni, hogy rajta kívül vajon van-e valahol, létezik-e hozzá intelligenciában hasonló társ? A berendezés anyagi támogatói részéről az elmúlt időszakban éppen elég kérdés és bírálat merült fel, hogy vajon érdemes-e a költséges lehallgató-rendszert fenntartani? Mert mit érünk vele, ha valahol az ismeretlen messziségben valóban vannak olyan lények, akik akaratuk alá tudták hajtani a rádióhullámokat? Tudományosan valóban értékes felfedezés lett volna, de minden gyakorlati jelentőség nélkül. Hiába füleltek azonban, a jelek nem jöttek. Pontosabban: lehet, hogy jöttek, csak éppen nem sikerült felfedezni őket. Mert a feladat nem is volt olyan egyszerű. Kiderült, hogy a mérhetetlen világűr tele van ismeretlen eredetű zörejekkel, amelyek minden logikus rendszer és csoportosítás nélkül érkeznek el hozzánk, így kár lett volna velük foglalkozni. Az érzékeny készülékek milliárdszámra fogtak fel ilyen hullámokat, amelyeket a képernyő vibrálásán túl hallhatóvá is tudtak tenni, de megállapítani, kiszűrni, hogy melyik az a jel, amellyel érdemes foglalkozni, nem is volt olyan könnyű feladat. Mint értesültünk, most például 150-re sikerült csökkenteni a további vizsgálatra érdemesnek tartott jeleket, ennek a vizsgálatnak a megejtése azonban meghaladja az areciboi rendszer képességeit. Éppen ezért beszereztek 4,287,000 magántulajdonban lévő komputert, hogy ezt a gigantikus feladatot megpróbálják megoldani. Mert képzeljük el, a "gyanús" hullámok valóban ideérkeztek és ezeket sikerült is rögzíteni, az elektromos fülek azonban ezzel elérkeztek teljesítőképességük határához. A jogos kandidátusokat kiszűrni, a jeleket értékelni és megfejteni azonban magasabbrendü feladat, amelyre csak szofisztikáit számítógépek képesek. A kaliforniai Berkeley tudósai ellátták mind a négy milliónál is több komputer-tulajdonost a megfelelő programokkal. Ennek a világra kiterjedő komputer-hálózatnak minden egysége közvetlen kapcsolást kapott a Puerto Ricó-i rádióteleszkóp-állomáshoz. Minden számítógép külön analizálja a gyanús rádiózörejeket, amelyek az északi féltekén 24 órán át szünet nélkül felfoghatók. A kutatók elismerik, hogy a különlegesnek minősített jelek, könnyen lehetnek földi eredetűek is: tv-sugárzások, cellular-telefonok jelei, amelyek visszaverődnek a felső atmoszféráról. David Anderson, a kutatási téma igazgatója óvatos ember, akit az elmúlt évtized totális eredménytelensége nem bátoríthat fel feleslegesen. Ennek a Puerto Ricó-i vállalkozásnak a SETI-rövidnevet adták, ami a Search for Extra-Terrestrial Intelligence manapság divatos rövidítése. A megoldásra váró feladat hivatalos fizikusa, Dan Werthimer úgy nyilatkozik, hogy ő 1 a 10 ezerhez lehetőséget lát ebben a megfigyelésben, hogy a jelek valóban intelligens távoli élőlényektől érkeznének. Ez meglepően reménykeltő, hiszen földi vonatkozásra alapozott összehasonlításban például az amerikai Reader’s Digest által meghirdetett sweepstake-játék résztvevőinek 1 a 11 millióhoz van esélye a nyerésre. Ennek ellenére részünkről csupán óvatosan merjük megközelíteni ezt a témát. Az egész vállalkozást kissé naivnak tartjuk, amire meggondolatlanság miihókat költeni. Amikor a SETI- program elindult, az első évre a NASA kapott megbízást a rendszer megszervezésére és irányítására. Már egy évvel későbben az amerikai kongresszus elbátortalanodott és visszavonta anyagi támogatását. A kérdést azonban átmenetileg megoldották magán-hozzájárulások biztosításával. Mindeddig természetesnek látszott, hogy a hallgató fölhöz nem érkeztek bíztató jelek. Sajnos, mi emberek, változatlanul abból indulunk ki, hogy a Természetben (világűr-viszonylatban) mi vagyunk a legtökéletesebb lény, aki eljutott a fejlődés csúcsára. Felfedeztük a rádióhullámokat és most játszunk vele úgy, mint a majom tette, amikor felfedezte a farkát. Feltételezzük, hogy más lények is rádiójelekkel játszadoznak, sőt: keresnek minket, mint ahogy mi keressük őket. De mi van, ha ők már millió évekkel túl vannak a rádiózáson? Vagy ami ugyancsak lehetséges -horribile dictu -, hogy mi csak magasabb lények tenyészete vagyunk (ilyen feltevés is van) és vajon melyik gazda érezné szükségét, hogy kommunikáljon tyúkfarmja alattvalóival? Az arroganciával végre fel kellene hagyni. IHH AMERIKAI ,c Q tfagyar Iftrlap mgj|g|jjg^
