Amerikai Magyar Hírlap, 2003 (15. évfolyam, 4-49. szám)

2003-01-24 / 4. szám

FERCSEY JÁNOS (New York) Földünk hatezer millió lakosából mint­egy ezermillió az Iszlám kö­vetője, olyan hatalmas és fontos országokban, mint Pa­kisztán, Indonézia, Egyiptom, Irán, Irak, Észak-Afrika, Nigéria és Szudán. Az ENSZ-ben ma már hivatalos nyelv az arab - az angol, francia, orosz és kínai mellett. A Biztonsági Tanácsban majdnem mindig van egy arab tagállam, jelenleg Szíria. Az UNDiplomatic Times, az ENSZ egyik folyóirata egy esz­­szét közölt az Iszlámról és ala­pítójáról, Mohamedről, akinek pontos neve: Abu al-Quasim Muhammad ibn Allah ibn Abd al-Muttalib ibn Hashim. Krisztus után 570-ben született Mekká­ban, a Quaraysh törzs tagjaként. Ez a törzs őrizte a Kábát, az ősi templomot, amit a legenda sze­rint Ábrahám és fia, Ishmael, az arabok pátriárkái építettek. Za­rándokok jöttek ide egész Arábi­ából, hogy tisztelegjenek a Kába törzsi istenei - köztük Allah, a Quaraysh istenség előtt. Mekka akkor kereskedelmi központ volt, karavánok jöttek ide Afrikából és Indiából, útban Perzsia, Szíria, Bizánc és Róma felé. Mohamed 25 éves volt, ami­kor feleségül vette Khadiját, egy 38 éves gazdag özvegyasszonyt. Azt mondják, hat gyermekük született, négy lány és két fiú - de a fiúk gyermekkorukban meghaltak. Mohamed sikeres üzletember volt. 610-ben a Jabal Hira hegység egyik barlangjában meditált, amikor megjelent előtte Gábor arkangyal és azt mondta: „Te Is­ten küldöttje vagy.” Ettől kezdve 632-ig, haláláig sok látomásban jelent meg előtte Allah, aki egy új vallás alapítására bíztatta. Ezek a látomások, amiket halála után jegyeztek fel, a Korán (ol­vasmányok) 114 fejezetei. A Ko­rán az Iszlám szent könyve, a szó jelentése: hódolat, megnyugvás Allah akarata előtt. Minden muszlim hitvallása: „Nincs más Isten, csak Allah, és Mohamed az Ő prófétája.” Mek­ka vezetői felhördültek erre, ve­szélyeztetve látták a Kába iste­neit és Mohamed, látva, hogy életére törnek, elmenekült Medi­nába. Később fegyvert fogott, ez volt az első „dzsihád” - szent háború Allah nevében akik nem segítettek, azokat elpusztí­totta, mint Medina zsidó törzseit. Muszlimok támadták a karavá­nokat, megtörték Kába isteneinek és helytartóinak erejét. Nyolc évvel menekülése után Mekka vezetői visszahívták Mo­hamedet, és egész Arábia az isz­lám követője lett. Két évvel ké­sőbb, 62 éves korában meghalt Mohamed, de a hagyományos törzsi viszálykodás után megala­kult az iszlám Új Testvérisége. Húsz év alatt arab hadseregek meghódították Egyiptomot, Bi­záncot és Perzsiát. 714-ben már Spanyolországban, Közép-Ázsiá­­ban és Sind-Indiában voltak az iszlám csapatai. Olyan gyorsan terjedt az iszlám vallás, hogy azt gondolták, kényszerítették a né­peket a konverzióra. De ez nincs egészen így. Bár a Korán tanítása szerint meg kell ölni a hitetleneket, a tömegkon­vertálás alapja a meghódított né­peknél, Dél- és Dél-kelet Ázsiá­ban, és Afrikában a Sufi-mítosz volt: az iszlám szerint mindenki, a legszegényebb is egyenlőnek tűnik Allah szemében, akármi­lyen fajhoz tartozik, bármilyen színű a bőre. Az uzsorát megtil­tották, a közösségnek kell törőd­nie a szegényekkel, és védelmet kell adni a nőknek. „Hinni kell abban, hogy egy Isten van, Allah, és Mohamed az Ő prófétája, imádkozni kell na­ponta és böjtölni Ramadán hó­napjában, és ha lehetséges, min­den évben egyszer el kell zarán­dokolni Mekkába.” Amikor politikai érdekeiket nem veszélyeztették, nem sokat törődtek más vallásokkal; a Ko­rán a zsidókat és a kereszténye­ket a „Könyv népei”-nek tartja, hiszen prófétáik vannak, mint Mohamed, s később megtűrték a hindukat és a perzsiai Zoroaster követőit is. A Sufi testvériség a legelterjedtebb, Indonéziában - ahol a legtöbb muszlim él - nem változtatták meg a hindu neve­ket, az ősi hindu eposzok a folk­lórhoz tartoznak, mint a Ma­­habharatha és a Ramajana. Afri­kában sámán i rítusokat is bekap­csoltak az iszlámba. Arábiában angol segítséggel Szaúd királysága került uralomra és a merev Wahhabi-hit lett az államvallás, amit egy 18. század­beli „tanító” víziója nyomán ala­pítottak - bár az iszlámnak ez a „tiszta” formája nem is létezett. Amikor Bizáncot meghódí­tották az arab hadseregek, a ke­resztény Európa „rövidlátó mó­don” reagált erre, Mohamedet erkölcstelen tömeggyilkosnak nevezték és a 11. és a 12. szá­zadban európai keresztény csa­patok fel akarták szabadítani Je­ruzsálemet. A keresztes hadjára­tokat ma is átkozzák az arabok. Később a gyarmati terjeszke­dés korában a nyugati tudomá­nyos civilizáció sem becsülte sokra az iszlámot. Thomas Car­lyle a 19. században ugyan tisz­tázta Mohamedet a középkorban rákent piszoktól, de a Koránt za­varos olvasmánynak tartotta. Persze, fordításban olvasta, nem eredeti arab nyelven. A 19. században Egyiptom, India és Törökország új generá­ciója megpróbálta a nyugati gon­dolkodást összeegyeztetni az iszlám merev, 1500 évvel ez­előtti sivatagi szabályaival. Az UNDiplomatic Times szerint a szeptember 11 -ei terrortámadást világszerte elítélték az iszlám hitű országok kormányai, de la­kosságuk jelentékeny része he­lyesli a terroristák politikai cél­jait. Ez nem szűnik meg akkor sem, amikor a Talibánt végleg letörik Afganisztánban és az al- Kaida hálózatát elpusztítják. Po­litikai kudarc és kétségbeesés rejlik a terrorizmus gyökereiben, amit csak társadalmaik moderni­zálásával lehetne kiszabadítani az eredetitől messze elhajlott te­ológiájuk börtönéből. Vallásma­gyarázó papjaik és az erőszak rendszere homályosítják el a po­litikai vitákat az iszlám orszá­gokban, nagyon nehezen változ­nak meg és a demokratikus álla­moknak fel kell készülniük egy összecsapásra. De az iszlám megújulása nincs kizárólag a muszlimok kezében, a Nyugat segítheti a mérsékelte­ket az erőszakos elemekkel szemben. Nyugatnak érdeke fű­ződik a közel-keleti olajhoz és az iszlám országainak stratégiai helyzetéhez. Raymond Aron francia történész ötven évvel ez­előtt azt mondta, hogy a világ stratégiai középpontja a Közel- Kelet. Ha a muszlimok mérsékelt irányban haladnának, az nagy szellemi megújulást jelentene nem csak az iszlám hívőinek, ha­nem az egész világnak. A Sunnah az iszlám törvény­­könyve, Mohamed látomásai után - és az első négy Kalifa Mohamed utódja volt. De a sunniaktól levált egy szakadár csoport - a síiták - akik azt hi­szik, hogy Mohamed utódja Ali, a veje. Ez a szakadár szekta Irak déli, mocsaras zónájában húzó­dik meg. Nyugati antiterrorista szervek szerint lehetséges, hogy az al- Kaida hálózatában „alvó mili­­tánsok” várnak jelt újabb terror­akcióra, Amerikában vagy Euró­pában. December végén az FBI rendelt el riadót öt közel-keleti illegális bevándorló miatt, - ezek karácsony táján illegálisan jöttek az USA-ba és itt „eltűntek”. Pá­rizsból pedig jelentették, hogy a Charles de Gaulle repülőtéren fegyvereket és robbanószert ta­láltak, öt gyanúsítottat letartóz­tattak, köztük egy reptéri cso­magkezelőt, egy algériai állam­polgárt. F.J. Az Iszlámnak már van atombombája: Pakisztánban Hans Blix és Mohamed el Baradi, az ENSZ felügyelői több tucat szakértővel kutatnak Irak­ban, hogy megtalálják Szaddám Husszein rejtett biológiai és ve­gyi fegyvereit és nukleáris kí­sérleti terepeit. Szaddám Husz­­szein veje Nyugatra szökött és jelentette: a diktátor célja egy arab atombomba legyártása. Szaddámra jellemző, hogy csa­ládja üzeneteivel visszacsalogatta vejét Bagdadba és az egész csa­ládot meggyilkoltatta. Miféle ember vagy állat gyilkolja meg a saját lányát és a saját unokáit? Január 27-én jelentik az ENSZ ellenőrei kutatásaik ered­ményét a Biztonsági Tanácsnak. De amikor Szaddám Husszein nukleáris programját vizsgálják, nem felejthetjük el, hogy már van az Iszlámnak atombombája: Pakisztánban, ahol a kormány jelenleg Amerika és Anglia mel­lett és a terrorizmus ellen foglalt ugyan állást, de a legutóbbi vá­lasztásokon előretörtek funda­mentalista csoportok. Elsősorban India atombombáját próbálják ellensúlyozni, Kasmír égbenyúló hegycsúcsai közt — de hát való­ban biztonságban van egy atom­bomba Pakisztán rosszul fizetett katonái és rendőrei őrizetében? - kérdezik a szkeptikus kommen­tátorok. Bujkáló terroristák: Oszama bin Laden, Omar moila, és Hekmatyar Több mint egy éve próbálják elfogni a leghírhedtebb bujkáló terroristákat Afganisztánban és Pakisztánban. Ezer speciálisan képzett amerikai katona kutat az afganisztáni-pakisztáni határon lévő barlangokban, de nem ta­lálják Oszama bin Ladent, a Tali­­bán Omar molláját és Hek­­matyart, aki szent háborút hirdet Karzai, az afgán elnök ellen. Bin Laden beszédét legutóbb szep­temberben közvetítette egy arab rádióállomás; szakértők nem tudták megállapítani, hogy egy régebbi beszédét sugározták-e, hangszalagról. Ezer amerikai katonát kötnek le terroristák, akik a sziklacsú­csok közt, járhatatlan ösvénye­ken mennek át afgán területről Pakisztánba. Amerikai és afgán katonákat, akiket a franciák tre­níroztak, nem támadnak csopor­tosan, csak ketten-hárman zavar­nak kis helyőrségeket. p.j. Athina ezermilliót orokol Athina január utolsó napján lesz 18 éves és akkor ezermillió - sőt talán ötezer millió - dollárt örököl. Mit tehet egy fiatal lány ennyi nyakába szakadt pénzzel? Egyik barátnője, aki Svájcban ismerte meg, azt ajánlja neki: ve­gyen egy szigetet Mauritius kö­zelében és egy Boeing 747-essel hívja meg összes barátját, barát­nőjét egy hónapig tartó mulato­zásra. Athina Roussel Arisztotelész Onassis unokája. A görög milli­árdos egyetlen leánya, Christina volt Athina anyja. Christina négyszer ment férjhez, negyedik férjével három évig élt együtt, akkor - 37 éves korában - egy Buenos Aires-i hotelben meg­halt. A halál oka szívroham volt, lakosztályában sokféle pirulát találtak. Az Independent című londoni lap felsorolja, miből áll Onassis hagyatéka. 217 bankban van be­fektetett pénze, Japánban van egy elektromos vállalata, van két görög szigete, New York-ban a Fifth Avenue-n egy épülete - az Olimpic Tower - van egy lakása Párizsban, övé Monte Carlóban a Metropol Palace Hotel, van több vállalata Argentínában és Uru­­guay-ban és egy légitársasága Dél-Amerikában. Athina öt nyelven beszél, de görögül nem tud. Van egy ud­varlója, akit a lovak érdekelnek és a lovas póló. F.J. Látta-e már Budapestet télen? CSEREY ERZSI, a New York-i Magyar Színház kitűnő igazgatónője, akit a Társaskör örökös elnöke, Bálintitt Charlie mellett megválasztottak elnök­nek, budapesti színházak meghí­vására három hetet töltött a téli Budapesten. A Társaskör vacso­ráján Martos Miklós alelnök és Fercsey János üdvözölték Cserey Erzsit és felkérték, mondja el, hogyan érezte magát otthon. Európa fázott, Magyarország didergett, évek óta nem volt ilyen havazás, főleg Németor­szágban, Ausztriában, Svájcban. De a Hélia hotelben van egy olimpiai úszómedence, Erzsi ott töltötte a napot, csak késő dél­után ment el a színházakba. Sok érdekes színdarabot látott, többek között a József Attila színházban egy avantgarde-szerű drámát. Karácsony napján Csongrádi Kata műsorában szerepelt a tele­vízióban. Olyan sikere volt, hogy az egyik néző verset írt hozzá. De nem csak színházba járt, elment a Terror Házába is. Azokban a napokban jelentették a budapesti lapok, hogy a Terror Háza körül vita támadt, mert a jelenlegi kormánykoalíció két képviselőjének javaslatára meg­vonhatják a múzeum működésé­hez szükséges összeg felét (a két képviselő apjának fényképe ugyan­is a tettesek falán szerepel - F. J.). Egy másik eseményről is vi­tatkozott a bús pesti nép: Medgyessy Péter miniszterelnök a tél elől Kubába menekült, Varadéra tengerpartján napozott. „A tengerpart semleges” mond­ták hívei, de sokan csodálkoztak, miért nem ment inkább a Virgin­­szigetekre? Mindenesetre a NA­­TO-országok miniszterelnökei közül senki más nem ment fü­rödni Kubába, ahol politikai foglyok ezrei sínylődnek. Cserey Erzsi kis emelvényen állva beszélt és válaszolt a kérdé­sekre. Fekete bársony ruha volt rajta (Velasquez egyszer azt mondta: „Egy szép nő fekete bársonyban a legszebb.”) A Tár­saskör tagjai mellett több bará­tunk is eljött, hogy meghallgassa (folytatás a 9. oldalon) MOHAMED, AZ ISZLÁM ÉS A KORÁN- „A terror-hydra gyökerei: politikai kudarc és kétségbeesés” -amerikai N Eljjjmjfl Magyar Iftrtop ||| LINDEN OPTOMETRY, A.P.C. n ú^í***®^* SZEMÜVEG Optometry. kontaktlencse O ONE-IIOUR SERVICE in most cases WE ACCEPT MOST VISION INSURANCE NYITVATARTÁS: liétlfttöl péntekig 9 n.m. - 8 p.m. Szombaton 8 n.m. -6 p.m. Vasárnap 10 a.in. -5 p.m. 477 E. Colorado Blvd., Pasadena Tel. 1-800-50LINDEN Alan Limfat, O.D. 1-800-505-4633 Emily Linden, O.D.

Next

/
Thumbnails
Contents