Amerikai Magyar Hírlap, 2003 (15. évfolyam, 4-49. szám)
2003-08-15 / 31. szám
Schwarzenegger szerepet cserél (CNN, NSZ, Internet) Szokatlan összetételű csapat törne Gray Davis kaliforniai kormányzó babérjaira. Az októberi kormányzói választáson egy pornócsillag és egy pomóirodalom kiadásával foglalkozó úriember mellett a világhírű színész, az osztrák származású Arnold Schwarzenegger is indulni kíván a tisztségért. A hírt a Terminátor és más kasszasikerű filmek főhőse személyesen jelentette be egy televíziós show-műsorban. Schwarzenegger, aki a héten ünnepelte 56. születésnapját, a mostani bejelentésével meglepetést keltett az Egyesült Államokban. A közvélemény ugyanis meg volt győződve, hogy a feleség, a néhai John F. Kennedy elnök unokahúga, Maria Shriver nyomására Shwarzenegger nem lép fel a politika színpadára. A család barátai feltételezték, hogy Shriver asszony le tudja beszélni férjét a szándékáról; a hölgy a Kennedy család szomorú tapasztalatának felelevenítése mellett azzal érvelt, négy gyermekük karrierjét kedvezőüenül befolyásolhatja a családfő esetíeges pályamódosítása. A jelek szerint a Terminátor a filmezést mégis felváltja a politikával, jóllehet a közelmúltban még tanácsadói is azt nyilatkozták, hogy nem kíván részt venni a kaliforniai kormányzóválasztáson. A döntés három évig érlelődött: Hollywood hőse állítólag már 2000-ben szemet vetett Kalifornia kormányzói posztjára, de végül meggondolta magát. Most azonban komoly esélye van, hogy elnyerje a kormányzói széket. A konzervatívok eddigi esélyes jelöltje, Richard Riordan volt Los Angeles-i polgármester jelezte: a színész indulása esetén ő visszalép a ringből. Pete Wilson, volt kaliforniai kormányzó is Schwarzeneggert támogatja. Arnold végleges elhatározása a napokban született meg. Bár a feleség (illetve a Kennedyek) családja a Demokrata Párthoz kötődik, a népszerű Schwarzi a fő vetélytárs, a Republikánus Párt színeiben készül indulni. Támogatói azzal biztatják, hogy az 1980-as évek legendás amerikai elnöke, a ma 92 éves Ronald Reagan is hasonló karriert futott be: színészként kezdte, majd (kétszer is) kaliforniai kormányzóvá választották, utána két elnöki mandátum következett. Arnold talán még jobb kormányzó lenne, mivel az elnöki székre nem pályázhat, hiszen nem Amerikában született. Tehát nem kell majd időt, pénzt és energiát pazarolnia a „továbblépés” előkészítésére, hanem minden erőforrását Kalifornia égető problémáinak megoldására fordíthatja. Schwarzenegger már többször utalt arra, hogy vérbeli kihívóként, sőt igazi Terminátorként kíván harcolni Kalifornia demokrata párti kormányzója ellen. Akciófilmbeli határozottságát bizonyítandó máris kemény vádakat fogalmazott meg Gray Davisszel szemben. A politikust azzal vádolta: fittyet hányt a választóinak tett ígéreteire. Arnold azt ígéri, hogy megválasztása esetén Sacramentót, amely most a különleges érdekcsoportok kezében van, visszaadja a népnek. Az indulást a választáson élete legnehezebb döntésének nevezte Schwarzenegger. Felesége mindenesetre már biztosította: a voksoláson életében először egy republikánus jelöltre fog szavazni. A kaliforniai kormányzóválasztás - írja az AP hírügynökség - kezd hollywoodi sztárfelvonulássá válni, hiszen a jelöltetését fontolgatja Larry Flint, a Hustler magazin botrányokról hírhedt alapítója és Mary Carey pornószínész is. Schwarzenegger újságírók gyűrűjében indulási szándékának bejelentésekor Kalifornia: 158 kormányzójelölt Rekord-számú jelentkezőt regisztráltak Kalifornia kormányzói posztjára Gray Davis leváltása esetén. Az eredetileg több mint ötszáz jelentkezőből 158-an nyújtották be a határidőig a szükséges okmányokat, amelyek lehetővé teszik részvételüket az október 7-ei választáson. Gray Davis az első kaliforniai kormányzó, aki ellen leváltási eljárást kezdeményeztek. Egész Amerikában is csak egyetlen alkalommal fordult elő ilyesmi: 1921-ben North Dakota választópolgárai visszahívták Lynn Frazier kormányzót, mert őt okolták a sorozatos bankcsődökért és emelkedő élelmiszerárakért. Pillanatnyilag a legesélyesebbnek Arnold Schwarzenegger látszik, de indul a ringben a kaliforniai politikai és üzleti élet több képviselője, köztük az állam egyik leggazdagabb üzletembere, az előző választás republikánus kormányzójelöltje, Bili Simon, a demokraták egyetlen elfogadható jelöltje, a jelenlegi kormányzóhelyettes Cruz Bustamante, és a független újságíró Arianna Huffington. De szerepel a listán atomfizikus, „zöld-párti” jelölt, republikánus szenátor, sőt egy Gallagher nevű komikus is, akinek legfőbb „teljesítményeként” azt jelölték meg, hogy görögdinnyéket vagdos a falhoz a színpadon. Természetesen a „sztárok” között sem Arnold az egyetlen: a listán szerepel Angelyne, az Angyalok Városát jelképező dúskeblű szőkeség is. Jelszava: volt már barna (Brown), szürke (Gray), hát most itt az ideje, hogy a szőkékre kerüljön a sor!” De indul Gary Coleman volt gyermekszínész, Mary Carey pornósztár, vagy épp Larry Flynt, a Hustler pornómagazin kiadója is. A kommentátorok lassan csak „cirkusz” néven emlegetik ezt a rendhagyó választási kampányt. A „Terminator” azonban semmiképpen nem tekinthető pusztán cirkuszi mutatványosnak. A Népszabadság így kommentálja a népszerű filmsztár esélyeit: „Schwarzenegger indulása valóságos politikai földrengést okozott Amerikában. A filmezéssel felhagyó korábbi testépítő bajnok ezekben a napokban szinte mindenki mást kiszorított a híradásokból. Az indulók nagy száma miatt sokan komédiáról beszélnek, a kaliforniai választások kimenetele azonban országos jelentőségű, amely a 2004-es amerikai elnökválasztást is befolyásolhatja. Ha ugyanis Schwarzenegger befut, amire a felmérések szerint kiváló esélye van, az új szavazókat hozhat a republikánusoknak, és George Bush elnök megnyerheti a jövő évi elnökválasztás végső kimenetele szempontjából kulcsfontosságú államot.” A tét tehát óriási. így aztán nem csoda, hogy Bush elnök támogatásáról biztosította a korábbi filmszínészt, hangoztatva, hogy Arnold Schwarzenegger minden bizonnyal jó kormányzó lesz. De a Demokrata Párt számára is éppolyan fontos, hogy a kormányzói poszt továbbra is a demokratáké maradjon, ennek tudható be, hogy Bili Clinton volt elnök és felesége, Hillary a következő hetekben személyesen kíván kampányolni Gray Davis mellett. A demokraták kissé le vannak maradva a mezőnyben, ugyanis majdnem az utolsó pillanatig nem kívántak részt venni olyan választásban, amelynek indítékát, Gray Davis leváltását, elvből ellenezték. Erre hivatkozott a 16 éve magas állami hivatalt betöltő demokrata John Garamendi is, akinek egyébként régi vágya volt a kormányzóság, amikor utolsó pillanatban kiugrott a jelöltlistáról.-j -KÖZÉRDEKŰ leRV^ DR. FRIEDMAN ANDREW, ÜGYVÉD.____________ A kerületi ügyész újratárgyalja a rendőrtiszt ügyét A nagy érdeklődést és országos figyelmet kiváltó ügyben a 12 tagú esküdtszék nem tudta eldönteni, hogy Jeremy Mose rendőrtiszt bűnös-e vagy ártatlan a „hatósági színekben elkövetett támadás” bűntettében. Bijan Darvis rendőrtisztet viszont felmentették a hamis rendőri riport benyújtásának vádja alól. Annak ellenére, hogy Morse tisztet (aki fehér ember) videotape-re vették, amint egy megbilincselt fekete tinédzsert, Donavan Jacksont, egy autóra lökte és arcul ütötte, az esküdtszék holtpontra jutott. Három napos vita után az esküdtszék elnöke jelentette a bírónak, hogy 7-5 arányú megosztottságuk az elítélés irányában változatlan, tehát nem tudják a vádlottat egyhangúlag sem bűnösnek, sem ártatlannak nyilvánítani. Ugyanakkor az esküdtszék alig tíz perc alatt mentette fel Darvish tisztet a hamis rendőri riport benyújtásának vádja alól. A vád nem hallgatott ki tanúkat az ő ügyében, így az esküdtek kizárólag a rendőri jelentést és az esemény egy részét bemutató videót láthatták. A vád azt állította, hogy a rendőri riport hibás vagy valótlan volt, mivel kulcsfontosságú részleteket kihagyott, amelyek a videó felvételen láthatók. Darvish védőügyvédje rámutatott, hogy a hivatalos rendőri riportban Darvish elismerte: ő maga is megütötte Jacksont a kezdeti dulakodásban. Ezzel is bizonyítani akarta, hogy ő nem akart eltitkolni semmit, és nem hamisította meg az eseményeket rendőri riportjában. Darvish fizetés nélküli szabadságon volt az Inglewood Police Departmenttől a tárgyalás ideje alatt, és most már újra dolgozik. Az ítélethirdetés után a fekete közösség vezető egyéniségei arra intették közösségük tagjait, hogy ne ismételjék meg a faji lázadásokat, amelyek a fehér rendőrtisztek felmentését követően kitörtek a Rodney King-ügyben. Ugyanakkor ezek a vezetők felhívták Steve Cooley kerületi ügyészt, hogy tárgyalja újra Morse rendőrtiszt ügyét. (Megosztott esküdtszék esetén a kerületi ügyész választhat: vagy újra tárgyalja az ügyet egy más esküdtszékkel, abban a reményben, hogy azok majd egyhangúlag elítélik a vádlottat, vagy pedig elejti az ügyet, mivel nem volt elegendő bizonyíték az ítélethozatalhoz.) A tárgyalás befejezése után Cooley kerületi ügyész egy héten belül bejelentette döntését: „Újra fogjuk tárgyalni ezt az ügyet, hogy a megye részére valamiféle igazságos határozatra jussunk. Mivel hét esküdt „bűnös”-re szavazott, nem volt nehéz így határozni.” Azok az esküdtek, akiket meginterjúvoltak a tárgyalás után, úgy nyilatkoztak, hogy „a videó volt a meghatározó.” A „bűnös” szavazatot leadó esküdtek arra koncentráltak, ahogy a tizenhatéves fiú fejét az autóhoz verték. Azok, akik a vádlottak ártatlannak találták, viszont úgy látták, hogy a gyanúsított még mindig veszélyes lehetett és továbbra is fenyegetést jelentett Morse rendőrtiszt számára. Tehát a fő kérdés az volt, hogy miután Jackson ellenállt a rendőrtisztekének, akik le akarták tartóztatni, és verekedett velük, még mindig fenyegetést jelentett-e a rendőrtiszteknek, amikor Morse tiszt a gépkocsihoz vágta és arcul ütötte őt. Az esküdtek hasonló esetekben, amikor rendőri támadásról van szó, gyakran előlegezik a bizalmat a rendőrtiszteknek, akiknek pillanatokon belül kell határozniuk feszült és veszélyes helyzetekben. A vád legvitatottabb megmozdulása az volt, amikor Michael Petersen és Max Huntsman kerületi ügyész-helyettesek a rendőri erő használatában jártas szakértőt hallgattak ki. A tanú, Charles Heal, azt mondta az esküdteknek, hogy ő nem ajánlotta volna bűnvádi eljárás indítását a három éves rendőri múlttal rendelkező Morse tiszt ellen. Heal, aki a Los Angeles County Sheriffs Department egy parancsnoka, azt mondta, hogy Morse cselekedetei túlzottak voltak ugyan, de azért csak fegyelmi járt volna, nem bírósági ügy. A keresztkérdések során Heal együttérzésének adott hangot Morse és más hasonló helyzetbe került rendőrtisztek felé. A Vád nem tudta meggyőzni az esküdteket, hogy Morse három évi szabadságvesztéssel járó bűncselekményt követett el. Véleményem szerint ezt az ügyet tettlegességi vétségként kellett volna tárgyaim (amelynek maximum büntetése hathónapi börtön, vagy egyáltalán nem jár börtönbüntetéssel) és nem támadásként, amely bűncselekmény. Bár soha nem lehet előre látni, milyen döntést fog hozni egy esküdtszék, én kétlem, hogy újratárgyalás esetén az esküdtek egyhangú „bűnös” vagy „ártatlan” ítéletet tudnának elérni. Egy azonban biztos: nekünk, adófizetőknek dollármilliókba fog kerülni az újratárgyalás. * Ha jogi problémája van, forduljon ügyvédjéhez. Ez a közlemény nem tekinthető jogi tanácsnak. AMERIKAI Hf agyar Hírlap (3 August 15,2003