Amerikai Magyar Hírlap, 2002 (14. évfolyam, 4-45. szám)

2002-05-10 / 19. szám

Az élet legszebb ajándéka Hihetetlen álmot láttam. Egy éjszaka megjelent előttem Szűz Mária kisfiával, Jézussal. Először nem is akartam elmesélni a fér­jemnek, de addig-addig izgatott a különös álom, hogy elmondtam neki. Néhány nap múlva furcsán éreztem magam és beigazolódott, amit titkon reméltem, áldott álla­potban vagyok... Ez a gyönyörű érzés most engem is magával ragadott és belegondoltam abba, hogy a leg­szebb ajándékot adhatom és kap­hatom az élettől. A nőt ezért már az őskortól tisztelet övezi, mivel a világ legnagyobb csodájának számít, amit a szebbik nem tud: életet teremteni és táplálni. Talán ki sem lehet fejezni, hogy milyen jó érzés azzal a tudattal babát várni, hogy mindent megteszünk a kicsi ideális növekedéséért és fejlődéséért. Manapság a párok szabadon eldönthetik, hogy kar­rier, kocsi, lakás, gyerek. Vagy változtathatunk a sorrenden. De ez nem fontos, mivel a középpont­ban úgyis a gyerek áll. Mégis, nem érdemes magunkat agyonhajszolni, mert sajnos ez olyan, mint egy átok, hogy akinek mindene meg van, azoknál sokáig várat magára a gyermekáldás és fordítva is igaz: a szegény embernek isteni áldásként egymás után születnek utódai. A lényeg mégis az, hogy a gyermek a fogantatás pillanatától új irányt szabhat a szülők életének. Szám­talan esetben a családokat össze­kovácsolja, a haragosokat megbé­kíti. Életünk egyik legnagyobb változása, amikor a gyermekből szülő lesz. Mindannyian tudjuk, hogy hiába lesz valaki nagykorú, hiába kapja meg valaki a sze­mélyi igazolványát, mégis egy örök életen át a mama és a papa kisfia és kislánya marad. Szülé­ink felnőttkorunkban is támoga­tást, védelmet nyújtanak nekünk, figyelik kívánságainkat. Ám amikor megfogan az új élet: mi válunk felelőssé gyermekünkért. Sajnos a mai rohanó világban mégis nagyon sok anya eldobja gyermekét, amit szó szerint kell érteni, hiszen sok gyermekre a kukákban találnak rá. Szerencsére a mai tudomány­nak köszönhetően a kismamák­nak köte-lezően ultrahang vizs­gálatokon kell megjelenniük és ez által minél korábban, ki tudják szűrni a rendellenességeket. Fi­gyelemmel kísérik a baba fejlődését és azt is, meg tudják állapítani a 28. héttől, hogy mi­lyen nemű lesz a gyermek. Ter­mészetesen azért ez sem mindig pontos, mivel az én esetemben azt mondták: kislányt várok. De a népi bölcselet úgy látszik meg­­bízhatóbbnak bizonyult. Leg­alábbis nálunk jól bevált. A „he­gyesen” előreálló hasam fiúcskát sejtett - mondták a tapasztalt asszonyok. Sőt a gyakran előforduló rosszullétek sem je­lentkeztek a terhességem alatt és a lábam sem dagadt. Bár legyünk őszinték, hogy az a néhány máj­folt, ami áldott állapotomról árulkodott, lányos terhességre utalt. A bölcselet mégis a tudo­mány javára vezetett. Ekkor már nagyon izgatottak voltunk, de a gyermek neménél mindvégig fontosabb volt, hogy egészséges legyen. Aztán eljött a nagy nap és végül férjem megelégedettsé­gére gyönyörű szép kisfiúnk született. Tehát a technika is csalhat. Ezért sokan már csak a születéskor kívánnak szembesül­ni a gyermek nemével. A régmúlt időkből visszave­zetvén a férjek inkább fiú utódról álmodoznak, mivel nem szeret­nék, ha a családi név kihalna. Az asszonyok pedig annál jobban kislányt képzelnek el maguk mellé, hiszen a lányok szorgo­­sabbak, segítőkészebbek stb. De bárhogy csűrjük-csavarjuk a lé­nyeg az, hogy nincs annál örömtelibb érzés, mint amikor először megpillantjuk gyerme­künket. Nem is lehet szebbet el­képzelni annál, mint amikor ránk mosolyog, felismer bennünket és érezzük, hogy ez a kis jövevény ettől a pillanattól kezdve már családunk részévé vált. Nélkülözhetetlen dolog a gyermekszületés előtti névvá­lasztás. Nagyon fontos, hogy két név legyen a tarsolyunkban: egy fiúé és egy lányé. A szülőszobákon ezt előre be kell írami. Bevallom őszintén mi nem sokat, foglalkoztunk a névadás körüli gondokkal, illetve nálunk ez nem fajult veszekedésig, mint ezt manapság hallani. Mi úgy döntöttünk, ha lány lesz, az én keresztnevemet viseli, ha pedig fiú, akkor az édesapja után, Jó­zsef lesz. Sajnos manapság fu­­rábbnál-fúrább nevet adnak a születendő gyermekeknek, a mai divatnak megfelelően és nem ve­szik figyelembe, hogy egy-egy sorozatból kiragadott név milyen hatással lesz a felnövő csemeté­re. Vajon elgondolkodnak-e azon a szülő társaink, hogy apróságaik a későbbiekben nem fogják e szégyellni keresztnevüket? Bár kétségtelen ma már megengedett a névcsere. De kérdem én, mi­nek, ha az ősi bibliai neveket választjuk, amivel felnőtt korban a gyermekünk sem vall szégyent. A kisfia születésekor a 42 gyerekből egyedül az Önök kis­fiát hívják Józsefnek - jegyezte meg egy csecsemőgondozó, pe­dig milyen szép bibliai név és a világon nincs olyan nyelv, amelyre le nem fordítható. A többieket Ricardónak, Rodrigó­­nak, Milánnak stb. anyaköny­vezték. A lányneveknél sem más a helyzet. Itt is érvényesül a Do­minika, Claudia, Dorina, Vivien, Cynthia, Ingrid stb. - úgyszólván valahány név a naptárban... Saj­nos ezeket a neveket a nagy-és dédszülők meg sem tudják je­gyezni. Amikor rákérdez az em­ber, hogy is hívják néni az uno­káját? Szegények csak hebegnek­­habognak, hogy valami külföldi név, látod lelkem ki sem tudom mondani - panaszolják sokan. Én úgy érzem, hogy mi próbáljunk meg továbbra is magyarok ma­radni és gyermekeink érdekében olyan utóneveket, válasszunk ki, amit talán ők sem fognak szé­gyellni. A szülés körülményeit hány­szor, de hányszor elképzeltük, hogy vajon milyen lesz a kisba­ba, a családi élet hármasban. Na­gyon sok könyvet elolvastunk és jártunkban-keltünkben az utcán minden csecsemőt szemügyre vettünk. Próbáltuk eljátszani, hogy vajon kihez fog hasonlítani, kinek a szemét, hajszínét, tulaj­donságát örökli majd. A szülés utáni első hetek azonban tarto­gatnak némi meglepetést. Nem is gondoltuk például, hogy ilyen erősek vagyunk, mivel képes voltam császármetszés után ba­­ba-mamás szobába menni, csak­hogy együtt legyünk végre hár­masban. A szülés körüli összes kellemetlenség, fájdalom szinte elrepül, amikor a csecsemőnket megkapjuk, és magunkhoz ölel­jük. Ez által jobban elsajátítottam a gyermek körüli napi teendőket és egy hét után, amikor kikerül­tem a kórházból, nem éreztem azt, hogy a saját gyermekem ide­gen számomra. Egyáltalán nem féltem attól, hogy mihez is fogok kezdeni ezzel az aprósággal. Bár nagyon sokan azt mondják, hogy különösen császármetszés után jobb a pihenés. Én még is úgy érzem, nagyon fontos a gyer­meknek az édesanya közelsége, hogy két-három nap múlva már anyatejjel tudja táplálni az egész­séges fejlődés érdekében. Hiszen a legfőbb táplálék ősidők óta az anyatej. A kicsi biztonságot talál az anyai test közelségében, hallja szívverésének megszokott hang­ját. A gyengéd anyai simogatás, érintés a mamának és újszülött­jének is megnyugvást jelent. Né­hány éve mégis tévhitek láttak napvilágot, miszerint a tartós szoptatás emlőrákot okozhat. Szerencsére a rossz hírt keltők nem érték el céljukat, bár laikus­ként én ezt úgy értelmeztem, hogy egyesek úgy gondolták, ez­által tömegesen beindul a tápszer iránti kereslet. Tévedtek. Magya­rországon az utóbbi években az orvosok szinte kampányolják az anyatej fontosságát és való igaz, hogy amíg tápláljuk vele gyer­mekünket addig elkerülhető a csecsemőbetegségek zöme. A tápszereket is csak végső esetben írják fel a gyermekorvosok. Az anyatej ugyanis mindig steril és megfelelő hőmérsékletű. A vilá­gon pedig nincs is olyan baba, amelyik ne szeremé, hiszen ilyenkor az édesanya és a gyer­mek még közvetlenebb kontak­tusba kerül. A kisfiam, aki egy átlagos 2800 grammal és 48 cm­­rel született, az anyatejnek köszönhetően 6 hónapos korára elérte a közel 8000 grammot és hosszúsága pedig a 70 cm-t. A csemeténk tehát egy szépen, egészségesen fejlődő babának tekinthető, de hangsúlyozom, nem mondható kövérnek, mint némelyek a tápszeres etetéstől. A várandóság és a szülés alatt szervezetem rendkívüli teljesít­ményt nyújtott. Régebben sokkal jobban kimerültem egy-egy ál­matlan éjszaka után. Úgy érzem a kisbaba nagyon sok erőt ad a kismamáknak, hiszen már mi va­gyunk felelősek érte. Mert míg az állatvilágban például a meg­született kis borjú, kiscsikó stb. rögtön talpra áll, addig az em­bernek nagyon sok gyámolításra van szüksége. Hosszú hónapok telnek el, amíg gyermekünk önállóan tud járni, étkezni és szobatisztává válik. Az anyaság életre szóló feladat, az első pár hónap csupán egy szeletke belőle. Azzal, hogy szülővé vál­tunk, tény, hogy bizonyos mérté­kig megszűnt a függetlenségünk. Az átbeszélgetett, áttáncolt éj­szakánk már csak emlékezetünk­ben élnek, hiszen már minden cselekedetünket áthatja a cse­meténkért érzett felelősség. De (folytatás a 9. oldalon) PARLAMENTI PÁRTOK - folytatás a 2. oldalról- SZDSZ - A Szabad Demokraták Szövetsége számára megfelelő időpont május 15-e az Országgyűlés alakuló ülésének megtartására - közölte Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke az államfő és a parlamenti pártok elnökei közötti budapesti megbeszélés után. Kuncze Gábor kijelentette: május 15-e azért is kedvező időpont, mert az Országgyűlés megalakulását követően a kormányzat ügyvezető kormánnyá válik, és döntéshozatali joga korlátozódik. Szerinte a kormány etikátlan magatartást folytat, mert sorozatban hoz olyan döntéseket, amelyek egy elbukott választás után már nem etikusak. Az SZDSZ elnöke ilyennek nevezte a földvásárlással kap­csolatos keddi kormánydöntést. Elmondta, május 6-án megkezdőd­nek a pártok közötti tárgyalások az alakuló ülés előkészítéséről, a parlamenti bizottságok számáról, a tisztségek elosztásáról. Kérdésre válaszolva jelezte, a frakció fog döntést hozni arról, hogy ki képviseli a szabad demokratákat a tárgyalásokon. Hozzá­fűzte: feltehetően Wekler Ferenc, Eörsi Mátyás, Hankó Faragó Miklós és Kóródi Mária lesznek a tárgyalódelegáció tagjai. A párt­elnök megjegyezte, a tárgyalásokon három politikus és egy szakértő képviseli a pártokat. Az ENSZ feloszlathatja a vizsgálóbizottságot NEW YORK - Az ENSZ Biztonsági Tanácsa megszakította vitáját arról, hogy milyen választ adjon Kofi Annan ENSZ-főtitkár­­nak, aki jelezte: fel szándékozik oszlatni azt a vizsgálóbizottságot, amely a jenini palesztin menekülttábor izraeli megtámadása során lezajlott véres események kivizsgálására hozott létre. Az amerikai határozattervezet szerint a tanács „a körülményekre való tekintettel” jóváhagyja Annan elhatározását, sajnálattal fogad­va „az izraeli kormánynak azt a döntését, hogy nem működik együtt a főtitkárral”. A szír határozati javaslatnak, amely azt „követelte” volna Izraeltől, hogy tüstént fogadja a „tényfeltáró csoportot” és „maradéktalanul működjön együtt vele”, esélye sem volt az elfoga­dásra, ezért Naszir al-Kidva palesztin ENSZ-képviselő a visszavo­nását kérte. Diplomáciai források szerint a BT - határozat helyett - végül is levélben fog válaszolni Annannak. A jenini tényfeltáró ENSZ-misszió végérvényes lefújását mindenesetre biztosra vették a világszervezet központjában. A palesztinok azzal vádolják az izraeli hadsereget, hogy civilek százait mészárolta le a jenini táborban, amely április 3-12 között heves harcok színtere volt. A Human Rights Watch, amelynek szakértői egy héten át vizs­gálódtak a táborban, talált az izraeli katonák által elkövetett háborús bűncselekményekre utaló bizonyítékokat, de nem tudta megerő­síteni a civilek lemészárlására vonatkozó palesztin állításokat. Az emberjogi szervezet 52 palesztin halálos áldozatról adott számot, köztük 22 civilről. Sok civilt szándékosan öltek meg, vagy azért vesztették életüket, mert élő pajzsként használták őket. Dr. Szabó Tamás, D.C. Qualified Medical Evaluator 6360 Wilshire Blvd., Suite 210, Los Angeles, CA 90048 és 13865 Hawthorne Blvd., Hawthorne, CA 90250 Derék-, hát- és lábfájdalmak * Reuma, idegfeszültség * Zsibbadás kézben és lábban * Gépjármű balesetek * Nyak, váll és kézfájdalom * Fejfájás * Munkahelyi sérülések * Sportbalesetek Tel: (323) 658-6966 Fax: (323) 658-6979 MAGYAR UTAZÁSI IRODA A legjobb árakat garantáljuk! BUDAPEST - VIENNA - FRANKFURT Los Angeles San Francisco _ _ _ _ - „ < .A Seattle $575." $520." $450." Portland + tax Lufthansa, KLM, Swissair, Malév, Delta, stb. • ■ :....................................................................................... Budapest­­«ni/\ 6 hónapos Los Angeles: qO / U*“ + tax 1 éves Az árak változnak minden légitársaságnál HAWAII, MEXICO, TAHITI, CRUISE Kocsi bérlés, Hotel, Limo service Tel: (310) 300-4000, Fax: (310) 300-4004 Az Önök rendelkezésére állunk! 9401 Wilshire Blvd. # 840, Beverly Hills, CA 90212 IWJM AMERIKAI amr ■■■■M FI Maauar Hírlap

Next

/
Thumbnails
Contents