Amerikai Magyar Hírlap, 2002 (14. évfolyam, 4-45. szám)
2002-05-10 / 19. szám
"A KLASSZIKUS MARADJON MEG KLASSZIKUSNAKv Szörényi Éva az új Nemzetiről és az avató díszelőadásról 2002. március 15-én két nagy eseménynek volt tanúja a magyar főváros. Az egyik az új Nemzeti Színház felavatása. A másik az országhatárokon is túl terjedt hírű klasszikusunk, Az ember tragédiája bemutatása. A két esemény egybefonódott az avató és megnyitó díszelőadás alakjában. Valóban rendkívüli mérföldkő volt ez, történelmi esemény rangját viselő bejegyzés az ország nagy könyvébe. Sajnos, az adott politikai helyzet, a régi Nemzeti Színházat leromboló, az örökélet babérjait hajszoló, de végül is szánalmasan mulandóvá lett kommunista közjáték szégyenletes hercehurcájának nyomait évtizedeken át viselő majdnem országos botrány megnyilvánulásának alakjában. Mert az ország vezető színházát valóban újjá kellett építeni - ebben nem volt ellenkezés. Csak éppen a megvalósítás a politikai harc martalékává lett. Még az ország felszabadulása után is téves útra siklott a megvalósítás az Erzsébet-téri helyszín kiválasztásának alakjában. Eléggé meggondolatlanul az alapozási munkálatokat el is kezdték, a folytatás alapos megfontolása nélkül. Mindegy, hogy a részleteket illetően kinek mi a véleménye, az Orbán-kormány négyéves hivatalban tartózkodásának letagadhatatlan egyik eredménye a gordiusi csomó kettévágása, az új Nemzeti Színház felépítése. Igaz, hogy mindazok, akik üres szavak helyett ezúttal cselekvésbe kezdtek, a kritikák és rágalmak özönét kapták a nyakukba. Dicséretesen ezzel nem törődtek: a kutyák ugattak és a karaván haladt. Egyes politikai ellenfelek szerint az időzítés oka politikai hangulatkeltés lett volna. Eredménytelenül? Az új Nemzeti Színház felépült, a díszelőadás sikerrel lezajlott és végül is ez volt a kitűzött cél. Mi, amerikai magyarok messze élünk a szülőhazától; a helyi torzsalkodásokat alig vesszük, tudomásul. Nekünk a végeredmény számít. Mi volt a lényeg ebben az ünnepi eseményben? Szellemi, kulturális életünk egyik követe jelen volt, aki most itt ül velem szemben és hajlandó beszámolni a történtekről, úgy, ahogy a nagy esemény valóban lezajlott. Szörényi Éva a régi Nemzeti Színház illusztris tagja, aki az öreg falakon belül, a sok sikert megért színpad deszkáin nőtt fel, ott érett kiemelkedő művésszé. De nemcsak az intézménnyel forrott egybe, számtalanszor formálta a Tragédia Évá-ját és így tisztában van Madách remekművének évtizedekkel ezelőtt lezajlott bemutatóival is. így több mint illetékes személy a fent említett iker-esemény beszámolóját illetően. A színház este gyönyörűszép látvány- A színházavatást követő napokban itt, Kaliforniában hírek terjedtek el, hogy a nagyjelentőségű eseménnyel kapcsolatban mellőzték és sehol nem említették meg a nevét.- Ez nem egészen felel meg a valóságnak. Én a magyar kultuszminiszter meghívására mentem haza. De különben is terveztem ezt az utazást. Mindenesetre jól esett a meghívás. Nekem a Nemzeti Színház szent intézmény, egész pályafutásom ott zajlott le, ott nőttem fel mint színész. Gyermekkorom óta ott éltem, az volt. az iskolám, az egyetemem. Annakidején engem nagyon tragikusan érintett, amikor a színházat a kommunisták elpusztították. Azóta sok alkalom, vállalkozás és kezdeményezés is volt. Jól emlékszünk, hogy annakidején Gobbi Hilda kezdte a gyűjtést.- Hivatalos személy várta Pesten?- Senki sem várt. Szigorúan magánemberként érkeztem a fiammal, Istvánnal. Tulajdonképpen a színházzal nem is érintkeztem, sem levélben, sem szóbelileg. A minisztériumtól kaptam két jegyet. Ők intézték a szétosztást. Hallottam, hogy még a kormány néhány tagja sem kapott jegyet, egyszerűen helyszűke miatt. A nézőtér tulajdonképpen kicsi, 616, vagy 618 hely. A régi Nemzetiben 1200 körül volt az ülőhelyek száma.- Kiváncsiak lennénk, vajon mi volt az első benyomása, amikor meglátta a színházat Kívülről. Újonnan tervezett építőművészi alkotás...- Amikor este mentünk át a hídon, a színház gyönyörüszép látvány volt. Kivilágítva, olyan volt a hatás, mintha lebegne az épület. Az esti látvány nagyon szép. Nappal... meg kell mondanom, én nem voltam elragadtatva. Modem, mintha többféle stílus találkozna benne. Nem vagyok építész, én valami mást terveztem volna. De ez nem is lényeges, egyáltalán nem fontos, hogy a színház épülete kívülről elnyerje mindenki tetszését. Azt hiszem, olyan középület még nem épült, ami mindenkinek egyaránt tetszett volna. Én úgy érzem, hogy ennek az épületnek belülről kell megfelelnie a célnak, teljesítenie a hivatását és mindezt sugároznia kifelé, a nemzetnek. Széchenyi is a folyó partján képzelte el a Nemzetit- Hallottuk véleményét az épület külsejéről Mi a véleménye azonban a helyről? Ezt sokan kritizálták. Korábban a Hornkormány első szereplése idején a belvárosban találtak helyet és az alapozást meg is kezdték. A jelenlegi helyet többen nem találták elég színvonalasnak. Mi a véleménye erről?- Végtelenül örülök, hogy ezen a helyen építették fel a színházat. Különösen örülök, hogy ez a Duna-parton van. Véleményem szerint az lett volna a tragédia, ha beszorítják az Erzsébet-térre, amely körül a szűk utcákon közlekedni már egyáltalán nem lehet. Annakidején, amikor beszélgettünk erről, Antall József említette, hogy az lenne a helyes, ha a Nemzetit a Duna-parton építenék fel. Ha valamilyen nemzetnek van egy Dunája, ezt a lehetőséget ki kell használni. Azt is tudom, hogy annakidején Széchenyi is a folyó partjára szerette volna tenni a színházat. Sokan kifogásolják persze a környezetet, emiatt az építőket számos támadás érte. Valóban sok gyár van a környéken, raktárépületek. Itt azonban új kultúrközpontot építenek fel. Múzeum lesz itt, a Népművészek Háza. Ez a sok régi épület mind eltűnik...- Emlékszem, amikor Los Angelesben az új modern épületeknek helyet kerestek, felmerült a kérdés, kezdjék az építkezést valami új negyedben és hagyják magára az öreg belváros ócska épületeit? Szerencsére az a megoldás győzött, hogy a régieket le kell bontani és a hely színvonalát felemelni- Ez a helyes és ez történik most Pesten. Amellett nézzünk körül a -világban, ahol víz van, a reprezentatív új épületeket amellett emelik. Sidneyben az Operaház ott van a tengerparton, Washingtonban a Kennedy Center frontja a kis folyócska felé néz. Nekünk itt van a gyönyörű Dunánk és most majd errefelé épül, szépül a város. A színház körül nagy színészek szobrait állítják fel, néhánynak már ott is van a szobra. A helyet Bajor Gizi parknak nevezik, ennek külön örülök. Nemcsak a Nemzeti színészei kerülnek ide, hanem mindazok, akik előre vitték a magyar színház-kultúra ügyét. Ez itt rövidesen új pesti látványosság lesz. „Bevallom: az előadás csalódás volt”- Szeretnénk hallani most az előadásróL Ahogy Babits írta: „Madách a formai puritánság klasszikusa.” Tragédiáját féltő szeretettel mentjük át egyik századról a másikra, olyan becsben tartjuk, mint valami szent ereklyét. Csupán ünnepi alkalmakkor vesszük elő és mindannyiszor elmerengünk rajta. Nos, mi történt ezúttal ezzel a hibáival és tévedéseivel is szeretettel dédelgetett nemzeti kincsünkkel? Szörényi Éva ezúttal elgondolkozik egy pillanatra. Nem a szavakat keresi, csupán a jelzőket válogatja, hogy még véletlenül se legyen tiszteletlen magával a művel.- Sajnos, a Tragédiának ez az első előadása, amire annyira vártunk és ami nekem külön is kedves, mert sok emlékem fűződik hozzá, több színésszel és különféle rendezőkkel több előadáson játszottam Évát, nekem nagy csalódást okozott. A patinás tragédiából ezúttal modem változatot formáltak, ami most nagy divat mindenütt a világon. Látjuk, hogy még az operaházakban is újszerűvé varázsolt produkciók kerülnek a színpadokra. Ennek az átalakításnak a mértéke azonban már szinte felháborító. És ami a mű lényege, a madáchi filozófia, az egyszerűen kimaradt ebből az előadásból. Az eredeti szövegnek legalább 50-60 százalékát kihagyták, nem beszélve arról, hogy az „Úr hangja” sem szerepel. Az első képen televíziós képernyőn, mintha csak valami hirdetés lenne, nagy betűkkel olvasható a madáchi szöveg és ehhez beszél Lucifer. A mű végén pedig egyszerűen kihagyták azokat a sokat emlegetett szavakat, amelyek az emberiség sötét megsemmisülésében némi vigasztalásul szolgáltak: „Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál!” Ez egyszerűen nincs. A darab azzal végződik, amikor Ádám kétségbeesésében már-már öngyilkos gondolatokkal foglalkozik, kijön Éva és közli, hogy „Ádám, anyának érzem magam”. Erre Ádám leborul ezekkel a szavakkal: „Uram, legyőztél. ím porban vagyok. Nélküled, ellened hiába vívok.” Éva megtörve zokog, mint anya és Ádámnak semmi oka, hogy felhagyjon az öngyilkos gondolatokkal, mert elmarad az Úr vigasztaló szava. A háttérben két ember fetreng a sárban és most hirtelen vízsugár tör fel a földből, mire odamennek mosakodni. Mindez jelkép? Megtisztulás? Lehet... - De semmiképpen sem Madách. - De az is mellbevágó, amikor a Tragédia elején nincs Paradicsom, hanem az első emberpár egy nagy átlátszó gömbben tartózkodik és Lucifer egy nyíláson át beszél hozzájuk. Majd amikor kijönnek, Éva fülhallgatót tesz a fülére, rágógumit rág és közben szinte valami rock-muzsika ütemére rángatózni kezd. Lucifer pedig erre cigarettát vesz elő és rágyújt...- A csak az imént lepergett században Madách Tragédiáját több felfogásban játszották. Egyszer díszletek nélkül, körfüggöny előtt. Máskor Adám és Lucifer végig frakkot viselt. A madáchi szöveget azonban akkor is tiszteletben tartották.- Szerintem ez a felfogás szörnyű nagy tévedés. Amikor egy nemzetnek három olyan színpadi klasszikusa van, mint a Bánk bán, Az ember tragédiája és a Csongor és Tünde, az ország első színházának az a feladata, hogy ezeket megőrizze eredeti alakjukban. Szép dolog a nyelv ápolása és ebbe beletartozik a mai élő nyelv is, de ez semmi esetre sem jelentheti, hogy a régi klasszikusokat lerángassuk mai színvonaltalanságra. A klasszikusok maradjanak meg klasszikusoknak. Repülőgép és metró- Az elmúlt években számtalanszor olvashattunk arról, hogy az épülő új magyar Nemzeti Színház Európa legmodernebb, a legkorszerűbb színpadtechnikai vívmányokkal felszerelt színháza lesz Mit tapasztalt ezzel kapcsolatban?- Az athéni színben, amikor a tömeg Miltiades halálát követeli, Éva Ádámot a templomba hívja: "E szentélyben biztos vagy", mire a másik oldalon egyszerre földet ér egy replőgép, amiből kiszállnak a modem turisták. A londoni jelenetből korszerű "shopping centert" csináltak, ahol a vevők mai vásárlókocsikat tologatnak. Egy másik színben metró fut be a színpadra. Hát ez nem Madách!- Csak azért, hogy a modern színpadtechnikát bemutathassák? Valóban villámgyorsan változik a kép, színfalak forognak, süllyednek, fényeffektusok villognak. Minek?- Mindebben szerepe lehetett annak is, hogy az avató díszelőadás egyben televíziós közvetítés is volt. Ezt állítólag a kormány kívánta így. Viszont az rendezők közül többen ellenezték. Állítólag Schwajda György, a Nemzeti Színház Részvénytársaság igazgatója is ezért mondott le és hír szerint nem is jelent meg a díszelőadáson. Valami igaza lehetett, mert színházi szakemberek nyilatkoztak, hogy általános „túlvilágítás” volt, a tv-kamerák miatt.- Erről nem tudok. Mindez azonban tévedés és egyben nagy hiba. Könnyen lehetséges, hogy azok a magyar színházi szakemberek, akik ennek a díszelőadásnak a színpadra állításáért felelősek, egyszerűen a külföldet utánozták. Nem akartak lemaradni. Mert ez, sajnos, ma általános tendenciának tűnik. Tudok például itteni Lohengrin előadásról, amelyen a statiszták egy része náci-egyenruhákban szerepelt és felemelt kézzel úgy köszöntötték egymást, hogy „Heil, Hitler!” Többen is megkérdezték tőlem: hogyan tetszett az avató díszelőadás. Sajnos, meg kellett mondanom, hogy ez nekem nagy csalódást okozott. Madách Imre halhatatlan művéből Broadwayrevűt csináltak! Ezek után még sok mindenről beszélgettünk. Meggyőződtem róla, hogy Szörényi Éva minden szavát alaposan megfontolta és amit kimondott, azt úgy is érezte. Ennek ellenére a kemény, de őszinte bírálat mögött ott volt az elismerés. Valami olyan, mint amit az új Nemzeti Színház külső arculatáról mondott. Mert a "belbecs" a lényeg. A lezajlott színházavató díszelőadás a rendező felfogását tükrözte. Rendezők jönnek és mennek, elképzeléseit változnak. De az épület - a kő marad SZEGEDILÁSZLÓ 2002. május 10 . 7
