Amerikai Magyar Hírlap, 2001 (13. évfolyam, 2-43. szám)

2001-07-27 / 28. szám

Jancsó Zsuzsa Hazai képeslapok 2001 1. Viharos előkészületek Hirtelen jött az utazás ötlete, szinte mellékgondolatként. Egy május végi lapzártakor betelefonált egy utazási irodás hirdetőnk, hogy javítanánk ki az LAX - BUD - LAX repülőjegy árát ötven dollárral kevesebbre, június végéig befejeződő utazásra. Férjem, Gyula is éppen bent volt a szerkesztőségben, csak összenéztünk és már beszélni sem kellett. Hát persze, hogy elmegyünk mi is júniusban! Már évek óta hiába vártunk arra, hogy összejöjjön a magyarországi út a nyári szünetben - annyi minden más is várt ugyanakkor elintézésre, hogy a pesti út mindig elmaradt. És egyébként is, még ha az idő engedné is - hát ki fog 1300 dollárt fizetni egy jegyért főszezonban, amikor most a felénél is keveseb­bért elmehetünk... Másnap Gyula ismét éppen akkor jött be a szerkesztőségbe véletlenül, amikor egy másik hirdetőnkkel, a budapesti szállodák helyi képviselőjével beszéltem telefonon. Karomat megfogva je­lezte, hogy ő is beszélne régi barátunkkal. Szervusz, hogy vagy, köszönöm jól, és te? rövid bevezető után édes uram megkérdez­te, nincs-e valami jó ajánlat Pestre. - De van - szólt a válasz, és öt percen belül már a szállodánk is le volt foglalva egy hétre a margitszigeti Thermálban, teljes gyógyfürdői ellátással és félpan­zióval. Ami évek óta lehetetlennek tűnt, alig egy nap leforgása alatt valósággá vált! Rögvest el is kezdtem törni a fejemet, hogy "mit vegyek fel", és főleg, hogy mibe csomagoljam az úti holmikat. Amióta ugyanis az acélkék Samsonite szerencsétlenül járt a padláson, nem igen volt gondom utazásra, de most már ideje volt új úti felszerelés után nézni. Bár a kis koreai üzlet a nyolcas utcában rég megszűnt, a szerencse mellém szegődött: az egyik nagy áru­házban éppen kiárusítás volt a bőrönd osztályon. Ráadásul az eladó teljes figyelmét nekem szentelve bemutatott legalább hat­féle márkát, és segített kiválasztani a legerősebbet: egy "balliszti­kus", vagyis bivaly-erős, egy tucat cipzárral ellátott, minden irányban kiterjeszthető, sötétszürke gurulós bőröndöt és a hozzá illő sok rckeszes válltáskát. Ezt a bőröndöt aztán dobálhatják a jegykezelők, a rakodók, a taxisok - ennek biztosan meg sem kottyan. Még egy űrutazást is kibírna. Igaz, üresen is olyan ne­héz, mintha teli lenne, dehát úgysem kell cipelni... Most már csak egyetlen apróbb problémát kellett megoldani: hogyan lehet nyolc napra otthagyni egy hetenként megjelenő új­ságot és egy naponta nyitvatartó éttermet... A Csárdástól való ideiglenes elszakadás Gyula bravúr-feladata volt, és ő elő is szedte rejtett humán erőforrásait a zökkenőmen­tes lebonyolítás érdekében. Nekem ilyenek nem lévén, számom­ra egyetlen megoldás maradt: befejezni egy számot, amelynek lapzártájakor már nem leszek ott (a gépünk éppen kedden in­dult, jó kora hajnali órán), és egy másikat teljesen előre elkészí­teni, hogy távollétemben is kimehessen. Régi álmunk volt ez, amióta csak fennáll az újság, de többnyire a napi munkát is alig tudtuk befejezni, nemhogy előre dolgozni. Most végre sikerült, bár ez nem egyedül az én érdemem - munkatársaim önmagukon túltéve pótolták az elkerülhetetlen hézagokat. Azt azért nem állítanám, hogy könnyedén ment a dolog. Bár bő három hetem volt az előkészítésre, mégis utolsó éjszaka haj­nali három óra tájban kezdtem csak úgy érezni, hogy talán mégis elkészülünk. Hazatérve, némi csomagolás és köröm-lakkozás után fél négykor lefeküdtem, és 5:45-kor már csörgött is az ádáz Pongrátz András és Jancsó Gyula köszönti az Olvasókat ébresztőóra. Csúcsidőt futottam, kivételesen még Gyula is meg volt velem elégedve. A nehéz indulás ellenére rendkívül kellemes utunk volt New York-ig a Deltán. Jó étvággyal fogyasztottuk el az ízletes regge­lit (omlett, friss gyümölcs, sajt, torta stb.), aztán - bár nem is voltunk álmosak - a gyermetegnek ígérkező film alatt jót alud­tunk. Utána a kedves légikísérők a többieknek is kiosztották - immár ellenszolgáltatás nélkül - a fülhallgatókat. A rádióműsort szemügyre véve örömmel konstatáltam, hogy új kedvencem, a ve­nezuelai Ricardo Montaner is szerepel a programon. Többször oda-vissza végighallgattam az "aranyhangú" énekes legszebb száma­it: a "Betty La Fea" kolumbiai tévésorozatban elhíresült "Besame" (Csókolj meg), "Dejame llorar" (Hadd sírjam ki magam), "La cima del cielo" (Az ég tetején) címűeket. A spanyol dallamok valahogy nyugtatólag hatnak a hírektől felborzolt, komputer-vírusoktól meg­fertőzött, romantikára éhes női lélekre. Délután fél ötkor érkez­(folytatás a 9. oldalon) □ 2001. július 27 „Intelligens otthon” A bekapcsolt vasaló visszahív Aki már rohant haza rémülten az Operából, Inert eszébe jutott, hogy bekapcsolva felejtette a va­salót, bizonyára örömmel hallana egy olyan technikai megoldásról, amelynek segítségével a távolból is szemmel tarthatná - sőt irá­nyíthatná is - háztartási berende­zéseit. Ez a rendszer - amely automata biztonsági őrként üre­sen hagyott lakásunk feltöréséről is időben tájékoztat, információs csatornaként pedig az elektromos hálózatot használja - egy-két éven belül a mindennapok része lehet. Az „intelligens otthon” kifejezésről eddig leginkább a szupergazdag amerikaiak szá­mítógép-vezérlésű csodalakásai jutottak a szegény magyar házi­asszonyok eszébe. Két svéd vál­lalkozás - az Electrolux, és a Vattenfall (a legnagyobb helyi áramszolgáltató) kutatói más úton indultak el a cél, vagyis az energiatakarékos, kényelmes és „kommunikációképes” háztartás irányába. A ma még csak labo­ratóriumban üzemképes svéd tí­pusú intelligens otthont nem egy központi agyként működő szá­mítógép vezérli, hanem a ház­tartási gépekbe szerelt chipek gondoskodnak az együttműkö­désről és az esetleges vészjelek továbbításáról. Valamilyen köz­ponti egységre azért szükség van, az intelligent Power Terminal (IPT) azonban nem irányít, ha­nem a chipek és az elektromos hálózat közti adattovábbítást se­gíti - az adatcsere legfőbb csa­tornája ugyanis a gyakorlatilag mindent mindennel összekötő elektromos rendszer. Néhány modem segítségével az otthoná­tól távol levő tulajdonos számí­tógéppel vagy mobiltelefonnal is ellenőrizni tudja a gazdátlanul hagyott mosógép, sütő vagy lég­kondicionáló működését. Ha spórolni szeretne az energiával, ráér útban hazafelé az autóból „felhívni” a kazánt, és néhány gombnyomással elérheti, hogy kellemes meleg fogadja a szobá­ban. A chipek intelligenciája azt is lehetővé teszi, hogy gond ese­tén - például ha a bekapcsolva hagyott vasaló elér egy bizonyos hőfokot - riasszák a gazdát, aki az interaktív rendszer révén a tá­volból is meg tudja oldani a problémát. A zárrendszerre sze­relt chip az illetéktelen behato­lásról tudósíthatja a ház urát. A chipek segítségével a ház­tartási gépek egymással is kom­munikálhatnak, megoldható, hogy a mosógép csak akkor centrifugáz­­zon, amikor a hűtő épp ki van kapcsolva, tehermentesítve ezzel a hálózatot. Az „intelligens otthon” rend­szer egyelőre még csupán kísér­leti fejlesztés, ám működőké­pességét már bizonyította, egy­két éven belül a most még „buta” háztartásokban is megjelenhet. MESTER LÁSZLÓ ^ ^ _____________ Nem fenékig tejfel 1. Hollywood-ot általában úgy tartják nyilván, mint a film fővá­rosát. Ez természetesen az egész világra vonatkozik. Mellette az olasz Cine Citta számításba sem jöhet. A rangot természete­sen azok a világsikerek adják, amelyek a lepergett huszadik szá­zad befejező nyolcvan esztendejében itt készültek és innen in­dultak világhódító útjukra. Ilyen meggondolás alapján Holly­wood rangja vitathatatlan. Nincs szükség, hogy a kiemelkedő filmalkotásokat itt felsoroljuk, hiszen ezt illetően általában min­denki tájékozott. A képzeletben - a távol élők képzeletében - úgy él ez a hírne­vessé vált központ, mint csupa fény és ragyogás, villogó neon­reklámok, az utcákon mesés gépkocsik, az utolsó divat szerint öltözködő nők, esetleg éppen felhőkarcolók. Hát mindjárt kez­detben meg kell állapítani, hogy ebből egy szó sem igaz. Ami­kor néhány évtizede minket, hontalanná vált magyarokat a Sors ide vetett, meglepődtünk a szürkeségen és egyszerűségen. Hi­vatalosan a filmfőváros Nagy-Los Angelesnek egy része, jelen­téktelen épületek, földszintes házak sorozata, üzletekkel, buti­kokkal. Még a filmgyárak is szinte észrevétlenül bújtak el ezeken a semmitmondó utcákon, talán a Paramount monumen­tális kapuja képviselt némi kivételt. Engem személyesen megle­pett a világhírű Technicolor laboratóriumának igénytelen épü­letsora, amely inkább jelentéktelen barakkokra emlékeztetett. Hát itt készültek olyan rendkívüli filmalkotások, mint az Elfújta a szél kópiái? Az utóbbi években természetesen sok minden változott. A szürkeségből némileg kiemelkedő Sunset és Hollywood Boule­­vard-ok nagyjából maradtak. Itt van a híres kínai filmszínház, a sztárok kéz- és láblenyomataival és a Capitol egykori hangle­mezgyár ma már idejétmúlt, de még mindig kiemelkedő épülete. Itt épül az a modern komplexum, ahol az Oscar-dijak évenként ismétlődő kiosztásának korszerű előadóterme is lesz. Nagy válto­zást az Universal City és stúdió-sorozat telepe mutat, a domb tete­jén a híres City Walk-kal, amely tenyérnyi területen meghökkentő konstrukciókkal és fényreklámokkal nagyjából megvalósította azt, ami Hollywoodról az átlagemberek képzeletében élt. Ami megkapóan érdekes és valóban figyelemre méltó, azok a híressé vált filmek itt-ott most is felismerhető színhelyei. Ez természetesen nemcsak és főleg nem a filmfőváros területére vonatkozik, hanem kiterjed szinte egész Kaliforniára. San Fran­ciscóban például itt-ott felismerhetők azok az épületek, amelye­ket a Hitchcock rendezésében készült híres Vertigo film külső felvételeinél használtak fel. Sacramentotól északra Chico város­ban van a hangulatos Bidwell park, ahol az Elfújta a szél egyik jelenetét vették fel, Gerald O’Hara első lovagló élményét. A közönség erről is elhitte, hogy a színhely valahol Atlanta mellett van, dehát ez ennek a művészi megnyilvánulásnak a lényege: meggyőzni a képzeletet, hogy a hamisság valóság. A San Fer­nando völgyben lévő Van Nuys akkoriban még valóban primitív repülőterén készültek a Casablanca című film egyes felvételei. Afrika, Amerika - egyre megy. A 77 Sunset Strip egykori TV- sorozat felvételeinek helyszínét közben elmosta a fejlődés: az akkori épületeket lebontották. A Marcus Welby M.D. Kiley doktora a Los Angeles-i Palos Verdes félszigeten lévő híres üvegkápolnában, a Wayfarers Chapel-ben esküdött "örök" hűsé­get. Ez a helyszín még felismerhető. Mindez azonban csak érdekesség, figyelemre méltó külsőség. De ha többet akarunk tudni Hollywood-ról és szinte az egész kaliforniai államra kiterjedő filmdzsungelről, mélyebbre kell ha­tolnunk. Böngészni az egykori újságok bűnügyi rovataiban. Összerakni a sok apró mozaikot. Éz azután elvégzi a munkát: megmutatja a filmfőváros sötét oldalát, ahol az irigység, gonosz­ság és kapzsiság az uralkodó indulatok. Menjünk csak vissza az elmúlt század huszas éveinek legele­jére. A némafilmek hőskorában a rövid burleszk-filmekben sze­repelt egy komikus, akinek hírneve akkor vetekedett Charlie Chaplin-ével. Neve: Roscoe Arbuckle, akit a "Fatty" névvel tisz­telt meg a publikum, tekintettel 300 fonton felüli testsúlyára. Roscoe hollywoodi barátaival 1921. Labor Day hétvégén három helyiségből álló lakosztályt vett ki a San Francisco-i Westin S. Francis Hotelben. Nők is voltak velük, folyt az ital. A mámor tetőfokán Arbuckle túllépett a határon és pezsgősüveggel súlyos testi sértést okozott egy Virginia Rappe nevű sztárjelölt hölgy­ben, aki pár nappal kórházba szállítás után meghalt. Az esetből nagy botrány kerekedett, ami véget vetett Arbuckle filmkarrier­jének. A színészt három izgalmas tárgyalás után felmentették ugyan, de az eset alapjában megrázta az egész hollywoodi film­ipart. Érdekes véletlen, hogy alig harminc évvel később, ugyan­ebben a lakosztályban másik tragikus eset zajlott le. 1950-ben az akkori vendég A1 Jolson volt, az első hangosfilm (Jazz Sin­ger) világhírű sztárja. Egyik este barátaival kártyázott, amikor egyszerre érezte, hogy megáll a szíve. Azonnal lefordult a szék­ről és pillanatokon belül halott volt. Szívroham végzett vele. A hollywoodi Alto Nido apartmentházban lakott 1947-ben Elizabeth Short nevű színésznő aspiráns, aki férfiakkal kötött rövid ismeretségek díjazásából tartotta fenn magát. Tekintettel hollófeketére festett hajára, Fekete Dáliának nevezték. Egyik reggel a Los Angeles-i Norton Street egyik üres telkén gyer­mekkocsit toló asszony női holttestet talált. A hulla szörnyen el volt torzítva, derekánál szétdarabolva és az arca is fültől fülig felhasítva. A későbbi azonosítás bebizonyította, hogy a Fekete Dália: Elizabeth Short az illető. A gyilkosságot szörnyű kínzás el­őzte meg. A tettest sohasem találták meg. Érdekesség, hogy ugyanez az apartmentház szerepelt a Sunset Boulevard című film­ben. Korábban ott lakott Wallace Beery és Claudette Colbert is. AMERIKAI IHagyar Hírlap

Next

/
Thumbnails
Contents