Amerikai Magyar Hírlap, 2001 (13. évfolyam, 2-43. szám)
2001-10-19 / 40. szám
Jancsó Zsuzsa Vendégségben a Főkonzulnál KERÉK-BÁRCZY SZABOLCSOT ÉRDEKLIK AZ EMBEREK Csütörtök este a Magyar Köztársaság Los Angeles-i főkonzulja, Kerék-Bárczy Szabolcs rezidenciáján vendégül látott egy vacsoraasztalt megtöltő meghívottat, akik többnyire a Szabadságharcos Szövetség helyi képviselőiből kerültek ki. Az étkezést megelőző és követő beszélgetés fő témája természetesen a közelgő október 23-ai ünnepség volt, amelyet az idén először a Szövetség a Főkonzulátussal közösen rendez, ezzel állami szintre emelve a megemlékezést. Jelen volt Szörényi Éva művésznő, aki hosszú évtizedek óta a "lelke" az 56-os megemlékezéseknek, nemcsak gyönyörű, átszellemült szavalataival, hanem kitartó és fáradhatatlan előkészítő munkájával is. Vereczky-Mális Klári úgyszintén lelkes segítő-szervező, és külön becsületére válik, hogy nem is Magyarországon született, hanem már itt, Amerikában, mégis szívügye a forradalom. Petrovay Szabolcs és Borbála sokrétű és rendkívül értékes tevékenységet folytat a magyar közösségben: Szabolcs évtizedek óta a USC magánegyetemen tanít komputer tudományokat, mindketten résztvesznek az egyházak munkájában, a farsangi álarcosbálon évek óta ők nyerik el a fődíjat ötletes jelmezeikkel, élvezetes úti beszámolóikat mindenki élvezettel nézi-hallgatja, és jó barátai az idei ünnepi szónok Lipták Bélának, akiről Szabolcs lapunkban cikket is írt nemrég. Kállay Tamást talán kíváncsiságból is hívta meg a főkonzul, rokoni kapcsolatot sejtve közte és a néhai miniszterelnök között, akinek nagy tisztelője. A Jancsó házaspár, mint a Csárdás étterem és az Amerikai Magyar Hírlap tulajdonosai, munkakörüknél fogva természetszerűen résztvevői a legtöbb magyar eseménynek városunkban - Gyula a szervezésben és a lebonyolításban, Zsuzsa a hirdetések elkészítésében és a rendezvények méltó megörökítésében vállal aktív szerepet. Hrotkó Csaba, mint a legfiatalabb meghívott, az ifjúságot képviselte, akik ugyancsak segíteni fognak az 56-os ünnepség színterének előkészítésében. Vágó Klári szintén "közösségi ember", gyakran hallottuk szavalni az Arany János Körben, és házában is szeretettel fogadott többször. Az est folyamán ő volt érzéseink hangadója, néha humoros formában, de mindig őszintén kimondta a véleményét. Nála őszintébb és közvetlenebb talán csak a főkonzul úr volt, aki fiatal kora ellenére - mindössze harminc éves - rendkívüli érettségről, határozottságról és tájékozottságról tett tanúságot. Az érkezése óta eltelt alig két hónap alatt Kerék-Bárczy Szabolcs fökonzul meglepően sokat megtudott városunkról, a helyi magyar közösségről, az itt élő emberekről. Mint mondja, "Érdekelnek az emberek! Szeretnék minél többet megtudni önökről, minél több dél-kaliforniai magyarral találkozni, megismerni gondolatvilágukat, céljaikat, igényeiket. Ezt pedig legjobban ilyen szűkebb körű, meghitt találkozások során lehet megtenni. De hivatali szobám ajtaja is mindenki előtt nyitva áll." A főkonzul felhívta a figyelmet, hogy ne tévesszen meg senkit fiatal kora, mind a diplomácia, mind az emberismeret terén komoly tapasztalatokkal rendelkezik, és helyén van a szíve és az esze. Büszke rá, hogy olyan emberek mellett dolgozhatott, mint dr. Marinovich Endre, az Antall-kormány kabinetfőnöke, aki mellett két évet töltött a miniszterelnöki hivatalban, de volt MDF-es tanácsadó is - bár náluk családi hagyomány, hogy egyetlen pártnak sem kötelezik el magukat - és tanult menedzsmentet amerikai egyetemen. Ugyanakkor cseppet sem fennhéjázó, sőt meg is mosolyogja a méltó megszólítása felől érdeklődőknek adott saját válaszát. Miután megtudtuk, hogy remek énekhangja van ("ha még egyszer születnék, operaénekes lennék"), és nemrég egy esküvőn ő vezette a Miatyánk szólamát, Szabolcs azt is bevallotta, hogy rendszeresen részt vesz a Kodály Kórus munkájában. Eleinte némelyek kissé feszengtek, nem tudták, hogyan szólítsák, mire ő úgy tett, mintha törné a fejét: "... hát, nem is tudom... a ’királyi fenség’ talán túl sok lenne, úgyhogy szólítsatok egyszerűen Szabolcsnak!" A remek vacsorát Szabó Viktor, a főkonzulátus szakácsmestere készítette és szolgálta fel nagy szakértelemmel a ritka Zsolnai étkészlettel, elegánsan megterített asztal körül ülő vendégeknek. A menü finom, pikáns ízű Nyírségi gombócleves, különleges kapros-szószos körettel tálalt ízletes halétel, és egy csodálatos deszszert volt, párolt szilva-szeleteken gömbölyödő fahéjás "mousse", amelynek az íze szilvásgombóc-fagylaltra emlékeztetett volna, ha létezne ilyen... Vacsora után még hosszan beszélgettünk az élő növényekkel díszített, barátságos nappali kényelmes foteljeiben, pohár bor vagy konyak mellett - már akinek nem kellett hazafelé vezetnie. A hosszú úton elgondolkodtam, hogy mi is ragadott meg legjobban a főkonzul egyéniségében. Nehéz választani: kedves, fiatal, közvetlen, szívélyes, de ugyanakkor erős, férfias, határozott jellem, talán még harciasnak is mondható, ha elveit, meggyőződését kell védenie - mindjárt első látásra úgy tűnik, hogy barátnak hűséges, ellenségnek veszélyes, de mindenképpen aktív mozgató erő lesz közöttünk küldetése idején. Azzal zárnám e kis beszámolót, amit bíztatásként mondott új főkonzulunk: egyben bizonyosak lehetünk, hogy ő mindig megmondja, amit gondol, és állja a szavát, holnap sem fog mást mondani, mint amit ma. □ AMERIKAI ma, ^ Magyar Hírlap nittjliiifg JET-TEMETŐ a sivatagban Amerika legforgalmasabb repülőtere ezekben a napokban, amikor utazási kedvünket megtizedelték a terroristák rémtettei, olyan helyen van, amire nem is gondolnánk: a Mojave sivatagban. Talán emlékeznek arra a hatvanas években népszerű számra, amelynek "Hotel California" volt a címe, és a refrénje úgy szólt: "You can come in any time you want, but you can never leave..." Hát ez a ritkán látogatott repülőtér a kimustrált repülőgépek Hotel Californiája. A legtöbb gép, amely itt landol, többé nem száll fel. A Los Angelestől kb. 100 mérföldre lévő Mojave repülőtér az utasszállító repülőgépek legnagyobb temetője az országban, és míg mindenütt máshol csökken a forgalom, itt napról napra jobban megy az üzlet. "Azt kutatjuk, merre lehetne terjeszkedni, hogy még több gépet tudjunk elhelyezni" - nyilatkozta a reptér igazgatója, aki eddig mintegy 200 gépet fogadott, köztük hét jumbo jet-et. Szomorú látvány: az ablakok és a hajtóművek letakarva, az elárvult gépek úgy sorakoznak a betonon, egymás mögött hosszú tömött sorokban, mint a vágóhídra hajtott jószág... A szeptember 11—i terrortámadások nyomán a légiforgalom szinte szabadesésben zuhant lefelé, az utasok további atrocitásoktól félve lemondták útjaikat, a légitársaságok tízezrével bocsátják el alkalmazottaikat, és az új gépek rendeléseit is lemondják. Ebben a helyzetben rengeteg gép is feleslegessé válik, átmenetileg vagy véglegesen. Ezeket parkolják le azután a sivatagi repülőtérre. American, Delta, US Air, Continental - a legtöbb nagy légitársaság küldött ide gépeket az elmúlt hetekben, sokkal többet, mint eddig bármikor. 2002-ben a forgalomból kivont utasszállító gépek száma elérheti a 2000-et, a már eddig leparkolt 1,100-on kívül. "Utoljára tíz éve volt ilyen dömping, az Öbölháború idején. De most már eddig is legalább kétszer annyi gépet fogadtunk, mint akkor. Nem éri meg, hogy félig üres gépekkel repüljenek, olcsóbb, ha leparkolják őket" - mondja a reptérvezető. "Jelenleg több repülőgép van itt, mint LAX-en..." A másik nagy "parkoló" Victorville-ben van, ott is már többszáz gép landolt. A kimustrált gépeket a reptér melletti roncstelepen darabokra szedik és a használható részeket eladják. Géptörzsek, futóművek, vezérsíkok, ülések hevernek szerteszét, az ember szíve belefájdul. Néhány gép azért jobb szerencsével jár, például egy Douglas DC-10 és két Lockheed Martin L1011 hamarosan indul Tajvanba, ahol egy élelmes üzletember éttermet csinál belőlük:-jancsó----------------------------------Szégyenteljes akadékoskodás A magyarok nagy fába vágták a fejszéjüket. Filmet készítenek Széchenyi Istvánról. A 21. századnak kellett eljönnie, hogy az Alkotás méhében formálódzó lény valósággá váljék. A gondolat, az elképzelés, a vágy a megvalósítás iránt mindig is jelen volt, csak talán a mersz hiányzott. Az elmúlt évtizedek magyar történelmi alakulása nem kedvezett. Most sokan - elsősorban döntő fontosságú szellemi pozíciókban - úgy vélték: az idő elérkezett. Az anyagi feltételeket is sikerült biztosítani. Nem csekély összegről van szó, az előzetes költségvetés 1,8 milliárd forintot irányzott elő erre a célra. Szinte félelmetesen sok pénz ez, amikor az egyik nemrégiben elkészült magyar film összesen hetven millió forintba került. A nyilvánvaló különbségért azonban áldozatot kell hozni. Amikor a külföldön élő magyarok oldaláról örömmel regisztráljuk a máris jelentős előrehaladást bizonyító eredményt, bizonyos szívszorulással kell tudomásul vennünk a nagyszabású terv eigáncsolására tett lépéseket. Lehetséges lenne ez? Miért ne érezné 10 millió magyar egységesen, hogy a film elkészülte mindannyiunk érdeke. Hiszen ezen a téren adósságunk óriási. Hol van a magas színvonalnak megfelelő István király-film, vagy Hunyadi János, Mátyás király, Rákóczi Ferenc életét és küzdelmeit bemutató korszerű filmalkotás? Széchenyi István gróf azonban ezen a téren feltétlenül listavezető. Az anyagiakkal rendelkező főúr, aki különösebb gond nélkül beutazhatta az akkori Európát, Liverpooltól Konstantinápolyig, Lembergtől Palermóig és Marseille-ig és kívülről látta, vehette szemügyre a fejlődésében elmaradt kis országot, hasonlóan ahhoz, ahogy mi, legújabban útrakelt magyarok látjuk nemzetünk helyzetét és tennivalóit. Tulajdonképpen helytelen és indokolatlan itt minden vitatkozás,' hiszen a puszta tények annyira meggyőzőek. Mégis, szinte mindent felgöngyölíteni kívánó támadás indult a film elkészítése ellen; a nemes tervet politikai mázolással mocskolták be, nem riadva vissza a nyílt hamisítástól sem. Vajon miért nem tudunk nemcsak közömbösen, de örömmel elhaladni a mások által örvendetes áldozattal vállalt terv megvalósítása mellett? Amikor a lengyel Andrzej Wajda elkezdte forgatni a történelmi eposzukat feldolgozó Pan Tadeusz-filmet, az egész szakma, sőt az egész lengyel társadalom egységesen szurkolt neki. És természetesen osztoztak a sikerben is. Amint az otthoni újságok tudósításaiból olvassuk, az ellentámadásokat a bal-liberális front vezeti. Széchenyi már azért sem tetszik nekik, mert magyar. Ez a megállapítás félelmetesen lehangoló. Tehát amikor pártpolitika folyik, vagy éppen az országos választások szakaszába érkeztünk - magyar harcol (szavaz) a nem magyar ellen, Magyarországon? Ha már így van, legalább titkolnák. De erre még büszkének is lenni? Olvassuk, hogy több baloldali történész próbálta bebizonyítani, hogy Széchenyi nem is beszélte nyelvünket. Már hamisítanak is? Széchenyi egyik életrajzírója állapította meg, hogy az utazó főurat éppen külföldi élményei ébresztették az anyanyelv ápolására, de már hatéves korában ma is meglévő magyar nyelvű írásában köszöntötte édesapját. Későbbi kéziratában olvasható: "Ha van saját szavunk, ne tűrjük az idegent." Hitel című művét "honunk széplelkű asszonyainak" ajánlotta, azzal a céllal, hogy ha hölgyeink megmagyarosodnak, a feleségek és családanyák példája nyomán a férjek és gyermekek is megmagyarosodnak. Mert Széchenyi korában általános volt a latin és német hivatali használata. Szégyenteljes, hogy egy magyar film elkészítése ellen azért gáncsoskodnak, mert szerintük a film a Fidesz választási kampányának szerves része lehet. Értesüléseink szerint Orbán Viktor személyesen irányítja a film előkészületeit, pénzt és prioritást biztosítva számára. A 168 óra egyik cikkében Karácsony Ágnes egyenesen arra gyanakszik, hogy "Orbán Viktor miniszterelnökön sajátos megalománia uralkodott el, Széchenyihez hasonlítja magát." Orbán állítólag nemcsak pénzügyi, hanem dramaturgiai és egyéb szakmai kérdések felett is döntött. Az akadékoskodások ellenére a film forgatása befejezéshez közeledik. A Széchenyi-film címe: Hídember. A forgatókönyvet Bereményi Géza írta és a címszerepet Eperjes Károly alakítja. A filmmel kapcsolatban terjesztett valótlanságok egyike, hogy az 1,8 milliárd forintot más magyar filmek támogatásától vonták el. Ez nyílt hazugság, mert a Hídember finanszírozását a Millenniumi Alapból fedezték. Helyes volt a választás a Széchenyit alakító Eperjes Károly személyét illetően is. Talán az volt a baj, hogy időközben kiderült: Eperjes hívő katolikus, amellett kitűnő színész. A film elkészítésének ötlete nem is Orbán Viktortól, vagy éppen a Fidesztől indult el, Bereményi már évek óta tanulmányozta Széchenyi életét és megkezdte a forgatókönyv megírását is. A már elindított tervvel azután ő maga jelentkezett. Becsületességére jellemző, hogy az egyik újság nyilvánossága előtt számolt el a szerződésben biztosított pénzösszegekről, amelyeket a forgatóköny megírásáért és a rendezésért kap. Hozzátette, hogy ebből egyenlőre egy fillért sem vett kézhez. Eperjes Károly példaképe Széchenyi István. Ő maga Hegykőn született, ami eredetileg a Széchenyiek nagycenki birtokához tartozott. Ketten sokat beszélgettek erről és a tervezett filmről. Ezzel kapcsolatban azután Bereményi egy alkalommal ezt a kijelentést tette a pénz szerepéről: "Megjegyzem, ha a film elkészülte a mi pénzünktől függne, ingyen is megcsinálnánk." A két személy kiválasztása tehát helyes döntés volt. Ami pedig a pénzről való lemondásukat illeti, ezt a támadó túlsó oldalon sohasem fog ák megérteni. / 7 T
