Amerikai Magyar Hírlap, 2001 (13. évfolyam, 2-43. szám)

2001-09-28 / 37. szám

AMERIKAI Magyar Hírlap 2001. szeptember 28. Jancsó Zsuzsa Hazai képeslapok 2001 6. Évike és az Operett-hajó (FOLYTATÁS) Mégis, mindjárt az elején majdnem meghiúsult az utazá­sunk -helyszűke miatt! Még a két hajóra sem fért fel a sok né­met turista, és úgy nézett ki, hogy csak a WC előtti folyosón tu­dunk egy pótszéket kapni. (Sebaj, legfeljebb majd a mi kezünkbe nyomják a borravalót, gondoltam, de hangosan azt mondtam, hogy akkor inkább el se megyünk.) Végül mégis egy szép asztal­hoz kerültünk a hajó elejében, ahonnan csodálatos kilátás nyílt előre és minden oldalra. Még világos volt, amikor elhúztunk a budai Vár előtt, közben integettünk a testvér-hajó utasainak. Aztán jöttek a hidak, a Sziget, és megkezdődött a műsor, amely nemcsak remek hangi erőnlétet, de fizikai bravúrt is követelt az énekesektől. Mert, ha nem is annyira, mint a viharos tengeren, de azért szépen imbolygóit, dülöngélt a hajó, és nekik az arciz­muk sem rezdülhetett, nem kapkodhattak kapaszkodó után, az előadás nem szakadhatott meg. FOTÓK: Jancsó Zsuzsa Pánti Anna, talpig sötétzöldben, operett áriát énekel ahogy a tenor-áriák is - csupa siker-szám, Vágyom egy nő után, Hej cigány, és az olasz dalok, O sole mio, Mattinata, Granada... Közben néhány zeneszámot is előadtak, hegedűművésznő fellép­tével, valamint egy "fölül frakk, alul semmi" öltözetű, filigrán mű­vésznő modern számokat, New York, New York és hasonlókat adott elő, a német turisták nagy örömére. Csányi László operaénekes Lehár-áriát énekel a hajón A Duna és a Budai Vár látképe az Operetthajóról Pánti Anna többször is átöltözött, szebbnél-szebb kosztümök­ben jelent meg, egyszer hófehér, habos fodrok között, azután méregzöld bársony nagyestélyiben, és gyönyörű dalokat, áriákat énekelt. Erről az estéről sajnos elvesztettem a feljegyzéseimet, de élénken él az emlékezetemben a Hoffmann meséiből Anna Olympia-alakítása, melynek során többször "összecsuklott", és olyankor Csányi Laci gyorsan odaszaladt és "felhúzta" a nagy kulccsal - lelkes tapsot kapott. A Vilja-dal is gyönyörű volt, mint Világvége? (Internetes cikk) Nostrada­mus, a XVI. században élt fran­cia orvos homályos vízióit sokan, sokféleképpen próbálják magya­rázni. A New York-i tragédia hatására újra fellendült a jóslatok utáni kereslet A 2000. év jövendölésözöne és a New York-i tragédia után ismét divatba jött Nostradamus. A XVI. századi francia királyi orvos morfinista látomásaiból sok mindent előre megjósolt - legalábbis magyarázói szerint - a XX. és a XXI. századból. A két világháború, Sztálin, Hitler, a Kennedy-gyilkosság, az Öbölhá­ború után most az ő próféciáinak beteljesülését látják a szeptember 11 -i terrortámadásban is. Az interneten keringetett idé­zet a következőképpen hangzik: "A nagy víz másik oldalán alászáll két nagy madár, a királynő kinek keze tüzet tart trónja vízből emelkedik, s látja amint a két ördögi torony leom­lik". Ezt a négysorost sokan kö­röztették az elmúlt napokban az interneten. A magyarázat, ha hi­szünk neki, világos: a nagy víz az Atlanti-óceán, a két nagy ma­dár a két becsapódó Boeing, a tüzet tartó királynő az amerikai szabadságszobor, a két ördögi to­rony pedig természetesen a World Trade Center iker­felhőkarcolója. Akadnak más változatok is. A fenti sorokat próbálták "felül­múlni" a háló kéretlen prófétái a következő verzióval: "Az új év­század kilencedik havában/ az égből jön a rettegés nagy királya/ 45 fokon lángol az ég/ a tűz a vá­ros felé kúszik". Egyesek az ördög képmását vélik felfedezni a porfelhőben A "fordító" tévedett néhány fokot - New York a 41. szélessé­gi fokon fekszik. Ez az "áljós" nem beszél ugyan újabb nagy háborúról, de Nostradamus ta­nulmányozóinak honlapja ter­jeszt egy olyan négysorost, amely megjövendöli: a nagyvá­ros lángba borulása a harmadik világégés és a Föld pusztulásá­nak kezdete. Akadt olyan buzgó levélküldő, aki még napra pontos dátumot is becsempészett prófé­ciájába, holott a francia okkul­tista soha nem kötötte konkrét időponthoz jövendöléseit. —----------------------------­Ugocsa köhög Régi nagy katasztrófák szemtanúi csupán azok a kivételezet­tek voltak, akiket sorsuk a helyszínre irányított: mindenki más csak leírásból, az újabb korban fényképekről ismerte meg a tör­ténteket. A szeptember 11-4 New York-i terrortámadás szörnyű látványának tanúja volt az egész világ. Ráadásul nemcsak ké­sőbb, bizonyos fokig lehiggadt indulatok hátterével, hanem a modern technika jóvoltából azokban a másodpercekben, amikor mindez lezajlott. A televíziós kamerák szeme a drámai hely­színre szegeződött, a kábelekben villamos impulzusok cikáztak, a sugarakat a Föld körül keringő műholdak verték vissza, hogy lehetőleg mindenhová időben eljussanak. A hatás nem maradt el. Döbbent százmilliók meredtek a képernyőkre és akár akar­tak hinni a szemüknek, akár nem: a valóság ott volt, becsapódá­sok és robbanások, pokoli lángtömeg és füst, füst, füst. Amikor a 110 emeletes toronyépületek megremegtek, majd függőleges irányban saját fundamentumukba csuklottak össze, a szívek egyszerre gyorsabban kezdtek verni, mert a látvány olyan hihetetlen volt. A modern építészet csodái néhány pillanat alatt úgy tűntek el a gomolygó füstben és porban, mint a kártyavár. Ekkora arányú katasztrófában az emberi lény ösztönösen azon­nal az Isten kezét keresné, de a gonoszságon és intrikákon fel­nevelkedett polgár a pillanat töredéke alatt ördögi tevékenysé­get észlelt és végrehajtókként szégyenszemre embertársait feltételezte. A következtetés helyes volt: mindezt az irigy és gyűlölködő ember hajtotta végre, példátlan kegyetlenséggel és lelketlenséggel, néhány pillanat alatt ezreket fosztva meg fiatal és reményteljes életüktől. Nem, ami lezajlott, nem földöntúli erők műve volt. Nem is ment csodaszámba. Ravaszul elképzelt és példás pontossággal végrehajtott terv drámai megvalósulása villant el a szemünk előtt. Sorsunk nekünk csak az ártalmatlan szemléletet juttatta. De vajon ártalmatlan volt-e igazán? Még a legszelídebb ember indulatait is felkorbácsolta és a tehetetlennek is ökölbe szorult a keze. A fenn­maradás ősi ösztöne azonnal a visszavágást sugallta. Lám, máris részesei lettünk a régi láncreakciónak és mint annyiszor történel­münk során, most is benne voltunk a háború közepében. Uram, adj bölcsességet! Helyes-e a háború? A megtáma­dott nagyhatalom felelős vezetője a fogalmazást így módosította: igazságszolgáltatás! Vajon, mi lenne, ha az áldozat mélységes alázattal belenyugvó tehetetlenséget mutatna? Jönne a követke­ző terrorakció, majd utána a többi, sorozatban. Sokszor a kö­rülmények kényszerítenek. Ez is az az eset. Nem "visszavágni" kell, hanem végképp elvenni a cinikus támadó kedvét az ilyen akcióktól. Ez az élet, a fennmaradás törvénye. A keddi barbár orvtámadást követő napon Magyarországon a kommunista bilincsek lerázása után az ellenkező irányba is lendült politikai indulat pártban tömörült vezetője szokásos szerdai sajtóértekezletét tartotta. Az erről kiadott hivatalos tá­jékoztató pontosan ezeket tartalmazta: "... nem tartható fenn az a világállapot, ami van, vagy volt. Nem tartható fenn, hogy az emberiség egy kisebbik része ily mértékben dúskál a javakban és pazarol és ennek is egy vékony rétege, a bankár és a tőkés réteg a világ termelésének, jövedelmének óriási részét élvezi - közölte a pártelnök. Hozzátette: nem tartható fenn a gyarmato­sítás jelenlegi foka és a palesztin nép kiirtása, akármit gondo­lunk is az arabokról, a terrorizmusokról, a muzulmánokról." "A terrorcselekmények áldozatai iránt valamennyi parlamenti párt részvétét fejezte ki. A XXX elnökének szavai szerint azon­ban a felelősséget az amerikai globalista politikának is viselnie kell, mert mindez nem ártatlanul érte az Egyesült Államokat." Amikor a komputer nyomtatója papíron rögzítette a gyászos nyilatkozatot, nem akartam hinni a szememnek. Amikor a hiva­talos Magyarország a jóérzésű államok sorát követve elítélte szélsőséges akcióra hangolt terroristák minősíthetetlen rajtaüté­sét az emberi hiszékenységen és bizalmon, egy kis csoport elté­rő különvéleményt hangoztat. Még politikai különállást hirdető országok is csatlakoztak a tömörüléshez: az Orosz Köztársaság félreérthetetlenül állást foglalt a meglágyított fejű terroristák akciójával szemben; kommunista Kína felcsatlakozott az Egye­sült Államokhoz; Iránban amerikabarát felvonulások és tünteté­sek zajlottak le; Pakisztán megnyitotta légterét az amerikai ka­tonai repülőgépek előtt - akkor egy jelentéktelen kis magyar párt különvéleményt jelent be: Ugocsa non coronat! A hírt nyil­vánvalóan szétkürtölték a világba a hírszolgálati irodák. Egy pillanatig szégyellni kezdtem, hogy magyar vagyok. De csakha­mar rájöttem, hogy nem nekem kell szégyellni magamat. A követelés, a hivatkozás nem új. Már a hely is kompromit­tál, ahonnan átvették. De sokkal fontosabb ennél, hogy az ilyen követelés hangoztatása primitív demagógia, aminek logikátlan­ságán könnyű átlátni. Önmagát vezetőnek titulált politikus a javak igazságos elosz­tását követeli, immáron nem először az annyiszor becsapott em­beriség történetében. Milyen javakról beszél az illető pártve­zér? Ami egyeseknek van, másoknak nincs? Tehát el kell venni a gazdagoktól. Azt hiszi, hogy Amerikában mennybeli angyalok ezüsttárcán hozták a mai jólétet? Csak vizsgálja meg jobban ennek a népnek a történelmét. Alig száz éve a korábban indiá­nok lakta földrészen bizony keserves lemondások között, igen szívós munkával éltek az új bevándorlók. A jólétet maguk te­remtették maguknak, nem vették el senkitől. De miután módo­sak lettek, most tőlük kell elvenni? Nem gondolja a nyilatkozó, hogy ennél nyíltabban nem lehe­tett volna azonosságot vállalni a terroristák hitvallásával? 4

Next

/
Thumbnails
Contents