Amerikai Magyar Hírlap, 1996 (8. évfolyam, 39-40. szám)
1996-10-18 / 39. szám
TAMÁSI LAJOS: Piros a vér a pesti utcán Megyünk, valami láthatatlan áramlás szívünket befutja, akadozva száll még az ének, de már miénk a pesti utca. Nincs más teendő, ez maradt, csak ez maradt már menedékül, valami szálló ragyogás kél, valami szent lobogás készül. Zászlóink fel újjongva csapnak, kiborulnak a széles útra, selyem-színei kidagadnak: ismét miénk a pesti utca! Ismét miénk a bátor ének, parancsolatlan tiszta szívvel, s a fegyverek szemünkbe néznek: kire lövetsz, belügyminiszter? Piros a vér a pesti utcán, munkások, ifjak vére ez, piros a vér a pesti utcán, belügyminiszter, kit lövetsz? Kire lövettek összebújva ti, megbukott minisztere? Sem az ÁVH, sem a tankok titeket meg nem mentenek. S a nép nevében, aki fegyvert vertél szívünkbe, merre futsz, véres volt a kezed már régen Gerő Ernő, csak ölni tudsz? ...Piros a vér a pesti utcán. Eső esik és elveri, mossa a vért, de megmaradnak a pesti utca kövei. Salvador de Madariaga: BUDAPESTI SÍRFELIRAT Húszéves szívem álmodik lobogva lenn az éjszakában. Nem égőszemű lányról, pihegő melléről, mely pattanó / bimbóként feszül A jövendő élet felé. De álmodom a megalázott Budáról s a meggyalázott Pestről, Mely nyög a Zsarnok csizmája alatt. S az éjszakába izzik föl esküvésem: nem élek így tovább / a barbár árnyékában, De emelkedem; szemem szemében s holnap már homlokom / lesz homlokával szemben, Acél-tekintetemben villámló gondolat. S fölénövök, oly óriásira, mint szülőföldem legmagasabb / fájának szép sudára. Mert szép meghalni, ó, a harcban, arcom, szemem a földbe süpped, Mélyebbre, mint szülőhazámnak drág földjén A dacos fák alatt a legmélyebb gyökér... S most itt pihen hűs homlokom, két szemem, húszéves életem És visszanézek rá, az égőszemű lányra, - Táplálva lenn a langy tavasznak rejtelmes nedveit, Melyből kihajt egyszer a vén Buda, s virágot bontanak / Pestnek romjai. Az új nap alatt kinyílik majd a két szemem,- Zöld füvek közé rejtett két nagy ibolya, - Sugarát tükrözi majd a fényes homlokom A tiszta Dunának lágy hullámaként...- Alkonyat, égesd el síromon lángoló gyertyáidat. Ó, hajnal, harmatozd be síromat tiszta könnyeiddel. (Fordította Tollas Tibor, Nemzetőr) Piros a vér a pesti utcán, munkások - ifjak vére folyt,- a háromszín lobogók mellé tegyetek ki gyászlobogót. A háromszín lobogók mellé tegyetek három esküvést: sírásból egynek tiszta könnyet, s a zsarnokság gyűlöletét. S fogadalmat: te kicsi ország, el ne felejtse, aki él, hogy úgy született a szabadság, hogy pesti utcán hullt a vér. (Irodalmi újság, 1956. nov. 2) TOLLAS TIBOR: A kolostor helyén Száz év előtt fent nyílott még a hárs, Zenélt a kút az udvar közepén. Virágot gyomlált egy fehér barát S rózsák füzérét morzsolta a fény. Száz év előtt még íg rótták szelíd Alázattal, mit átmentett a csend - Holt századoknak élő jegyeit És sűrűn telt a sárga pergament. Ma kín sajog, fénytelen pince lett Penészes fekhelyed, húsodba vág A kurta-vas... de szétroncsolt kezed Teleírja a börtönöd falát. Földig lerombolt kápolnánk alatt Ma Európát Őrzik a falak. 6 1996. október 18. (Váci börtön, 1953 - Füveskert) TOLLAS TIBOR: Október 23 Rian a föld, a falak dőlnek, Kék harsonákkal zeng az ég. S barlangjából a dohos kőnek Az ember újra fényre lép. Fonnyadt testünket záporozza, Sápadt arcunkra hull a nap. Szédülten, szinte tántorogva, Szabadság, szívjuk sugarad. Sötétből tárul ki a szívünk. Bíbor virág a föld felett. A szolgaságból fényt derítünk, Fegyver nélkül is győztesek. JOBBÁGY KÁROLY: A RÁDIÓ MELLETT Rólunk beszélnek minden nyelven sikong az éter és csodál. "Dávid harca Góliát ellen." Népmilliók aggódva nézik, hányán indulnak halni még? S küldi a nép ifjú vitézit. Fiatalok, még alig éltek s füttyöngő golyók hangja közt támadtak neki a pribéknek. Nem akartunk híresek lenni, ilyen áron meg semmikép, hisz bánatunk már végtelennyi, de nekünk mindig az jutott, hogy a világ minket csodáljon s fiaink kapják a golyót. Kint ágyú szól, gyors lövés pattan, a falról Petőfi figyel, ahogy járkálok egymagámban. így járkált ő is átkozódva:^ "Európa újra csendes..." Ó! Csak minket húz a sors karóba, csak minket öl száz év után is ugyanaz, aki hajdan ölt. Hogy hányán hullunk? - sose számít. Mások csodálják bátorságunk, mi meg naponta meghalunk, dzsida, golyó veri át hátunk, de megmutatjuk a világnak, hogy mikor mindenki lapul s csak a rádiók kiabálnak, mint akiknek már mindenképpen minden mindegy, hát Életet adunk Szabadságért cserébe. És ha a Sors minket így büntet, mert hogy tűrtünk tíz éven át, felmutatjuk véres fejünket, s tudjuk, hogy mindent megbocsát. (Szabad Kossuth Rádió, 1956. okt. 29, és Irodalmi Újság, 1956. november 2.) RICHARD HISLOP (angol): GLORIA VICTIS Magyarország 1956 Ahol a rabság láncai lehulltak, Most élni kezd a lelkiismeret. Fölkelt egy nép és romjain a múltnak Kossuth nevével kezd új életet. Kik holt apáik örökébeléptek, Kiket hajdan a nagy Kossuth dicsért, Harcolnak újra Európa érted S a szabadságért hullatják a vért. Fennen lobog a porba hullott zászló, A szabad népek büszke zászlaja. Csodáld Nyugat, - a némasága vádló, Ki fél világgal harcol egymaga. Hát álj mellé és sújtsál le a drága Szabadságunk újabb zsarnokára! Fordította: Tollas Tibor Sinka István: Üdv néked ifjúság Üdv néked, Ifjúság! Üdvözlégy magyar nép! ki lángban és vérben születtél meg újra három nagy éjszakán vad ágyúdörgésben!! Melyik nép írta fel mostanában nevét így, hogy aranyat adott kezébe Isten ujja? S mely n-ep beszélt így az önmaga nevében, mint angyal, mikor a harsonát fújja? Bús igájának fájára írja hát. S mint annyiszor a megsárgult ezer évben vérrel és vassal tanítja zsarnokát.
