Amerikai Magyar Hírlap, 1995 (7. évfolyam, 1-43. szám)

1995-05-05 / 18. szám

JANCSÓ ZSUZSA Tengerparti beszélgetés ROSEN ILDYVEL iLDy nűUI Zak. Voa $«li 9« Zim. legyen a lecke...)- Ez az egyetlen életünk van - mondja, az előző gondolatot foly­tatva. -Ez az igazi premier, nincs több előadás. Tudni kell élni a lehetőségekkel amelyek feltárul­nak előttünk. És önfegyelemre is szükség van, hogy kitűzzük és vég­rehajtsuk a feladatokat.- Mesélj egy kicsit az indulásról, a 'francia vonalról", amely egész életeden végigkísért.- Bácskában születtem, az anya­nyelvem magyar. Gyermekko­rom a kommunizmus, az elkob­zott vagyonok, a félelem légköré­ben telt. Az 1956-os forradalom után családunk elhagyta a szülő­földet, és mivel édesapám francia származású - nemzetközi ügyvéd, aki nyolc nyelven beszélt, és iga­zán rendkívüli ember volt - Pá­rizsban telepedtünk le. Bátyám, Tibor szintén ügyvédnek tanult - ma is ott praktizál Tibor Louis Léh néven -, és én is beiratkoztam a Sorbonne jogi karára. Az első álom tehát teljesült, és Ildy máris a második felé fordult. Gitározni, zongorázni tanult, ver­seket és dalszövegeket írt. Két szemeszter után abbahagyta jogi tanulmányait, hogy minden erejé­színpadra: Adamo, Charles Az­­navour, Mireille Matthieu voltak a partnereim. Egymást követték a turnék, a csillogó-villogó fellé­pések. Olyan hírességek tapsol­tak nekem, mint Yves Montand, tőle megszokott lelkesedéssel és energiával vetette magát az új fel­adat megoldásába, megtanulta a nyelvet, megismerkedett az euró­paitól eltérő szokásokkal, csak a családjának élt. Megszülettek a A látszat csalfa délibáb mely csillog és elvakít; ti látszat után ítéltek el vagy becsültök meg valakit. Nekem a külső nem számít, csak az, ami belül ragyog - látás nélkül is láthatok: ugye szerencsés vagyok? I.A vak fiú! Ildy Lee-vel, azaz Rosen Ildyvel Palos Verdes-i álompalotájának több emelet magasságú nappali­jában beszélgetek. A hatalmas, félköríves ablakokon át a Csen­des Óceán mélykék vizére látni, az ég világosabb, léleknyugtató azúrját egyetlen felhő sem hábo­rítja; előttünk a Portugal Bend öböl, a távolban Catalina, derül­­tebb napokon még St. Nicholas szigete is látszik. Ma derültebb Közvetlenül az ablak előtt, olasz márványszobrokkal övezett hófe­hér kerítés tövében úszómedence kristálytiszta vizén csillan a nap­fény. Mintha nem is ugyanaz az ég tükröződne benne, mint a ten­gerben: ragyogó türkizkékje szinte vakít. Körötte pálmafák óriás legyezőit lengeti a szél. Az ablakon innen, bent a szobá­ban embermagas, nemes fajtájú kutya fürkészi a távolt. Formás feje, hosszú orra, zsemleszínű fol­tokkal tarkított fehér bundája, mint a végső ecsetvonás egy már eleve tökéletes képen. A szeme se rebben. Szobor, belga porce­lán, a súlya vagy 300 kiló. Oda­kint a teraszon barátságos, okos­szemű, hús és vér fehérszőrű ku­tya járkál. Farkcsóválva jelzi, hogy szívesen ismerkedne. Valóravált álmok Belibben a ház asszonya, kar­csún és fiatalon, sportosan az egy­szerű fekete nadrágban és puló­verben, vállig érő szőke haja lófa­rokba fogva - Ildy még ma is az a párizsi mademoiselle, aki Bácská­ból elindulva hódította meg a vi­lágot, és befutott a nagy - ha nem is szent - Hollywoodba. Egy ki­csit "az Értől az Óceánig" történe­te az övé - hatalmas akadályokkal kellett megküzdenie, hogy céljait elérje, de egytől egyig elérte őket, mert tudott álmodni.- Ildy, ha jól tudom, három álommal vágtál neki az életnek: hogy Párizsban járhass egyetemre, hogy nemzetközi sztár legyen be­lőled, és hogy majd egyszer Holly-. yvoodban hófehér, pálmafáktól> övezett, úszómedencés palotában lakhass. Sok fiatal lány álmodik, de nem mindenkinek válnak való­ra az álmai. Mi a titka, hogy neked sikerült?- Sok ember nem mer álmodni. S ha álmodni mer is, nem remény­kedik benne, hogy valóra válthat­ja álmait. Az az igazán szeren­csés - mint én is -, aki nem csak álmodozik, hanem ki is tudja je­lölni az álmai megvalósításához vezető út állomásait, s azt be is tudja járni. Persze az élethez sze­rencse is kell, de az nem elég, mert aki nem ismeri fel és nem ragadja meg az élet kínálta lehe­tőségeket, az megmarad örök ál­modozónak. "Az igazi premier maga az élet" Ildy nem maradt meg az álmo­dozásnál, hanem megtanulta, ho­gyan lehet erős akarattal, a szel­lem erejével és kitartó munkával elérni, amit elgondolt. Nemcsak hogy megtanulta, de másoknak is tanítja Kaliforniában ezt a pozitív gondolkodást, önismereti szemi­náriumok keretében. (Itt Los An­gelesben az Arany János Kultúr Körben is hallhattuk Rosen Ildyt, megosztotta velünk remek mód­szerét, három nyelven előadott, saját szerzeményű-dalaival tarkít­va az előadást, nehogy túl nehéz Simone Signorét és Gilbert Bécaud, és De Gaulle tábornok estélyére is meghívást kaptam. A ruháimat Nina Ricci és Dior ké­szítette; Paco Rabane a párizsi Olympia színpadára az első fém­ruhát nekem tervezte. Akkor úgy éreztem, kárpótolt az élet a sok kinőtt, használt holmiért.- Innen már egyenes út vezetett Hollywoodba?- Nem egészen. A Jóisten az orromra koppintott, mielőtt még elronthatott volna ez a fényűzés. vei az új célra törhessen. A tehet­sége megvolt hozzá, és a szeren­cse is mellé szegődött. Párizsban megnyert egy zenei versenyt, és Franciaország legismertebb le­mezkiadója, Eddy Barclay felfi­gyelt rá. Mindjárt az első lemeze, "Bon soir Johnny", óriási siker lett. A hamvas szépségű, copfos, gitáros lány karrierje felfelé ívelt: rövidesen Párizs kedvencei közé emelkedett. Erről az időszakról így beszél:- Nagyon szegényen kezdtük. Néha választanom kellett, hogy reggeli croissantra vagy Metró­jegyre költsem a kevés zsebpén­zemet. Aztán történt valami, ami alapvetően megváltoztatta az éle­temet: apámtól gitárt kaptam a születésnapomra. Játszani kezd­tem rajta, pengettem a húrokat és az ujjaim alatt csodálatos dalla­mok fakadtak. Ez egyszeriben véget vetett jogi tanulmányaim­nak. Megnyertem egy televíziós énekversenyt, és egyik percről a másikra a legnagyobb lemezgyár kötött velem szerződést. A legki­válóbb tehetségekkel állhattam Három hónapig életveszélyes ál­lapotban feküdtem egy kisvárosi kórházban fertőző májgyulladás­sal - még a rokonaim sem látogat­hattak. Volt időm elgondolkod­ni, mérlegre tettem az életemet és rájöttem: elég volt a "show busi­ness" talmi csillogásából. Van­nak ennél előbbrevaló dolgok is: a legfontosabb az emberek össze­fogása, a legnagyobb erő a szere­tet, s e két dolog óriási energiákat szabadíthat fel. Meg aztán, hátra volt még a harmadik álom: a hollywoodi ház, ahol egy hozzám illő társsal élhetek és felnevelhe­tem gyermekeimet. Családra vágytam. Tengerparti palota Ildikó, akit ekkor már Ildy Lee néven ismert a közönség, egy müncheni fellépés alkalmával is­merkedett meg későbbi férjével, George Rosennel. A szimpati­kus, jómodorú és rendkívül tehet­séges fiatal amerikai ügyvéddel házasságot kötött, és így jutott el álmai városába, Hollywoodba. A gyerekek, Michael és Tracey; fél­tő gonddal nevelte őket, és egyen­­gette férje karrierjét, aki a McDonnel Douglas cég vezető beosztásában állt. És amikor el­érkezett az ideje, felépítette az álompalotát... Igen, ő álmodta meg és ő építet­te fel, bár igaz, hogy a férje szabad kezet adott hozzá. Palos Verdes luxusvillái közül az övék lett a leg­szebb, a legízlésesebb. Minden egyes darabját Ildy kutatta fel, vá­lasztotta ki-és alkudta le... De micsoda műalkotás lett belőle! Körbejárunk a palotában. Könyvtárszoba márvány kandal­lóval, a falon antik festmények. Lovagterem, kardokkal és címe­rekkel, páncélos lovaggal... Kör­körös falépcső vezet az emeletre, a hálószobákhoz. A fő fürdőszo­bánál álmodni sem lehetne szeb­bet: zöld növényekkel szegélye­zett lépcsősor vezet a hatalmas, ovális kádhoz, fölötte csillár, a sa­rokban a meztelen Dávid. Min­den a képzelőerő győzelméről ta­núskodik az anyag fölött. Ildy megkérdezi, hol ebédel­jünk. Az elegáns, díszes ebédlő, ahol filmsztárokat és diplomatá­kat, vállalati igazgatókat látott vendégül a Rosen-házaspár, kissé nagynak és formálisnak tűnik a kettőnk számára. Inkább a ten­gerre néző reggeliző-szoba meg­hitt hangulatát választom. A szeretet nagykövete Ildy sürög-forog a konyhában - kipp-kopp, kopog a kés a vágó­deszkán - és közben mesél, a je­lenről és a jövőről. Amerikai si­kerei előttünk is ismertek, szám­talan helybeli magyar színházi- és operettelőadás sztárja volt, ked­venc elfoglaltsága jótékonysági koncertek szervezése. "A vak fiú" (The Blind Guitarist) című dalá­val a Mexico City-i vak gyermeke­ket segítette otthonhoz. Nem fe­lejtette el a betegsége alatt felfe­dezett nagy igazságot, hogy az életben a legfontosabb a szeretet, és az emberek összefogása. Ezt a gondolatot hirdeti itt is és szülő­hazájában is. Mint mondja, "egy olyan országban, mint Magyaror­szág, a mai időkben különösen fontos az a gondolat, hogy ha a széthúzó erők mind egyirányba hatnak, csodálatos dolgokra le­hetnek képesek." Ezen fáradozik Rosen Ildy, és úgy érzi, sokat te­het ezen a téren. y Irány: Kína! Mostanában minden idejét a le­mezkészítés foglalja le, minden napot a stúdióban tölt, és válogat a számításba jöhető partnerek (Eric Clapton vagy más amerikai híresség) és a nagy lemezgyárak ajánlatai között, akikkel sikerre viheti három nyelven írt saját szerzeményeit. A nyáron 3 hétre AMERIKAI HHHHHi ilfagyar Ifcrlap

Next

/
Thumbnails
Contents