Amerikai Magyar Hírlap, 1995 (7. évfolyam, 1-43. szám)
1995-05-05 / 18. szám
Jancsó Zsuzsa OLVASOM az újságban... HOGY MIK VANNAK!! Le a melltartókkal! Rákot okozhat a szoros ruhadarab Lányok, asszonyok figyelem! Olvasom az újságban, hogy új elmélet született az egyre több áldozatot szedő mellrák és a szoros, drótvázas melltartók közötti összefüggésről. A rossz hír: nem megfelelő formájú, felnyomó, vagy egyszerűen csak túl szoros melltartók hosszú időn át történő hordása okozhatja ezt a betegséget. A jó hír: éppen ezért ha naponta kevesebb ideig, vagy egyáltalán nem hordunk melltartót, el is kerülhetjük a megbetegedést, vagy jelentősen csökkenthetjük annak esélyét. A meglepő felfedezést Sydney Ross Singer, a Hawaii Kultúrbetegségeket Tanulmányozó Intézet igazgatója, és Soma Grismaijer hozta nyilvánosságra a nemrég megjelent "Dressed To Kill" című könyvben. Nem csak a levegőbe beszélnek: két és fél éves tanulmányuk során csaknem ötezer lány és asszony szokásait tanulmányozták, hogy megállapításukat tényekkel, statisztikai adatokkal is alá tudják támasztani. Az eredmény azt mutatja, hogy azoknak, akik naponta 12 óránál hosszabb ideig hordanak melltartót, 21 százalékkal nő az esélyük arra, hogy mellrákot kapjanak; aki pedig állandóan - még az ágyban is - magán tartja, annak akár 125 százalékkal is nagyobb erre az esélye. Ilyen egyszerű lenne a dolog? Az orvos-társadalom biztosan tiltakozni fog, mint ahogy minden alkalommal tette, amikor valaki egyszerű megoldást talált egy bonyolult problémára. De ha jól meggondoljuk, lehet ebben az új elméletben valami igazság. A mellrák előfordulása az Egyesült Államokban ma gyakoribb, mint bármilyen megelőző időszakban. És ami a legkülönösebb, egész biztosan a kultúra, az iparosodás okozta betegséggel állunk szemben, hiszen a világ olyan tájain, ahol a melltartó nem része az öltözködési etikettnek, szinte ismeretlen ezaz ártalom. A betegség a civilizációval együtt terjed. Természetesen az eddig ismert rákkeltők vagy erre predesztináló tényezők továbbra is működnek: idős kor, családi kortörténet, kései menopauza, vegyi ártalmak. Singer és Grismaijer azonban teljesen új megvilágításba helyezi a kérdést: hogyan okozhat a melltartó rákot? A válasz egyszerű: a nyirokmirigyek működésének korlátozásával elősegíti a toxinok, mérgező anyagok felgyülemlését. A nyirokmirigyek az immunrendszer részei, amelyek megtisztítják a szervezetet a toxinoktól. A mérgező anyagok, vegyszerek, rovarirtók és más rákkeltők előfordulása az élelmiszerekben, a vízben és a levegőben, az utóbbi évtizedek során megsokszorozódott. A toxinok eltávolítása a mellből különösen fontos, mivel az legnagyobbrészt zsírszövetekből áll, és ezekben rakódnak le legkönnyebben a toxinok. Ha azonban egy nő melltartót hord, az elszorítja a szöveteket és a nyirokmirigyeket, amelyek közvetlenül a bőr felszíne alatt találhatók. így megtörténhet, hogy a toxinok napi 18-24 órán át bent maradnak a szövetekben, és az egészséges sejteket ráksejtekké alakítják át. A túlterhelt immunrendszer azután az évek során kimerül, nem tud tovább védekezni, és kifejlődik a rosszindulatú daganat. A kutatók tanulmányukat 1991 májusától 1993 novemberéig folytatták öt városban (San Francisco, Denver, Phoenix, Dallas és New York). A vizsgálati alanyok fele (kb. 2500 nő) rákos, a másik fele egészséges volt. Mindegyiküknek kérdőívet adtak, amelyen ilyen kérdések álltak: "Naponta hány óra hosszatt visel melltartót?"; "Előfordul-e, hogy a melltartó piros nyomokat vagy gyulladást okoz a bőrén?" A rákosakat a betegségük megállapítása előtti időszakról kérdezték. Az adatok összesítése után meglepő eredményre jutottak a kutatók. Azoknál az asszonyoknál, akik álladóan, még éjszaka is melltartót hordtak, 125-ször nagyobb volt a megbetegedés aránya, mint azoknál, akik soha, és 113-szor nagyobb, mint azoké a nőké, akik napi 12 óránál kevesebb ideig hordtak melltartót. A megkérdezettek legnagyobb része nem állandóan, de napi 12 óránál hosszabb ideig viselte az első számú közellenséggé nyilvánított ruhadarabot: ezek között is 21-szer gyakrabban fordult elő a rák, mint a 12 óránál kevesebbet viselők között, míg ez a csoport tízszer veszélyeztetettebb volt a melltartót egyáltalán nem viselőknél. Mi mindebből a tanulság? Igaz, hogy a szépségért szenvedni kell, de ha lehet, ne az egészségünk rovására legyünk szépek. Reggel minél később vegyük fel, és amint hazaérünk, dobjuk le a melltartót. Kerüljük a merev, drótozott változatokat, és két számmal kissebbet se vegyünk a kelleténél. Végül, masszírozzuk naponta a mellünket, hogy a nyirokrendszer szabadon keringhessen és eltávolíthassa a toxinokat - mondja Dr. Singer. Ehhez már csak annyit tennék hozzá, hogy ez utóbbiban a férfiak is sokat segíthetnek, sőt! kedves férfi olvasóink ezentúl, amikor megoldják az imádott hölgy "ruháján a büszke csatot", nyugodtan hivatkozhatnak Dr. Singerre, hogy Önöket pusztán egészségügyi szempontok vezetik... Orvosok a középkorban Egy kis etimológia Ha valakiről a Kárpát-medencében, úgy hat-hét évszázaddal ezelőtt azt suttogták, azt mondták, hogy "orvos" - hát annak bizony jobb volt, ha elbújdosik, mert egykönnyen meggyűlhetett a baja az egyházzal, de még a világi bírósággal is. Legrosszabb esetben még máglyára is kerülhetett. A középkori magyar nyelvben ugyanis nem a gyógyító, hanem az ártó varázslatot űző embert nevezték orvosnak, mivel - mint hitték - titkos erőket tudott kártékony célokra mozgósítani. Ezért is hívták "orvos"-nak, vagyis titkos, láthatatlanul ártó tevékenységet űzőnek. Az orvvadász is, az orgyilkos is titokban cselekedte azt, ami tilos. Vagyis ennek a szónak a legősibb, még a kereszténység előtti korban varázsló, sámán, a kereszténység felvétele után pedig férfiboszorkány (boszorkánymester) volt az értelme. De hogyan nevezték ugyanebben az időben azt a férfit vagy asszonyt, aki hasznos varázslattal gyógyítani tudott? Aki gyógyító füveket tudott adni? Ők voltak a "javasok" (ha tapasztalt öregasszonyok voltak, javasasszonyoknak nevezték őket). Ezekben a korai időkben még "doktorinak vagy "doktor bácsinak" sem mondták a gyógyítani tudó embereket, minthogy a középkorban ez a latin szó minden európai országban az egyetemi tanárokat jelentette (főleg a teológia- és a filozófiatanárokat). Csak a XVII. században kezdték doktornak vagy éppen orvosnak nevezni a tanult, gyógyítani tudó férfiakat. Nő csak a XIX. század óta lehetett orvos. Ha mégis orvosolni mert, boszorkányhírbe került. Akkor -a múlt században - a javasasszony könnyen került boszorkány hírébe. Ä férfinép körében azonban már a XVIII. században szokás volt az orvost "felcsernek nevezni, ami manapság már sértő hangzású gúnynév. S hogy honnan a szó? A német vezényszavú császári hadseregben "Feldscher" volt a neve a tábori borbélynak, aki nemcsak beretvált és hajat vágott, de ő végezte az érvágásokat, a sebek és tört csontok kötözését, sínbe rakását is. Tehát afféle gyógyító iparos volt. Száz szónak is egy a vége: legjobb, ha továbbra is "Doktor úr”nak szólítjuk az orvosunkat, mert az csupán tudóst, tanult embert jelent-abból pedig baj nem lehet. És a világért se áruljuk el neki, hogy - tudjuk, amit tudunk... Az egészség olyan kincs, aminek az értékéi csak akkor ismerjük meg amikor már elvesztettük. ★ * * Óvja az egészségét - és a másokéi is - ne dohányozzon! I * * * 0 1995. május 5--------------------------------------—— —______ Fogsor Az a gyanúm, az irodalomban az első eset, .hogy valaki esszét írjon az emberi fogsorról. A fogsor lehet szép, lehet csúnya, de vajon méltó-e ekkora megbecsülésre? Egy pillanatig sem lehetne vitatni, hogy szépségideálunk az évezredek során lehetőségeink figyelembe vételével alakult ki. Tehát hiába is képzelnénk el olyan emberi szépséget - mondjuk, nőt - aki angyal módjára lebeg, testéből muzsika és földöntúli illat árad, lénye a megtestesült harmónia, mert ilyen ember nincs. Nő sincs. Csupán az lehet szép, ami emberileg létezik és természetes. Szárnyakról ne is álmodjunk. Láb van, tetszik, nem tetszik és mindenki olyannal rendelkezik, amit születésében magával hozott, vagy amit kényelmetlen, szűk cipők viselésével előidézett magának. Mostanában gyakran elnézem az emberek fogait, elsősorban a nőkét. Erre a legjobb lehetőséget a televízió nyújtja. Percenként új és új arcokat lehet látni. A hirdetések, parfőmök és arckenőcsök, viliózva váltakoznak. És mindegyik mellett ott van egy női arc. Lehetséges, hogy az egész neuraszténiás tünet, de képzelőerőmet igyekszem olyan irányban igénybe venni, hogy például most látok emberi fogsort először, vagyis hogy ezek a kis fehér, vagy majdnem fehér valamik az orr alatt húzódó vízszintes nyílásban az újszerű meglepetés erejével hassanak. Egyszerre különössé és idegenné válik az emberi arc. Emlékszem: gyerekkorunkban játszottunk olyat, hogy kimondtunk egy szót és ezt igyekeztünk olyan meggyőződéssel tenni, hogy most mondtuk ki először és így most is hallottuk először. Például: ablak. Betűk, idegenszerű csoportosításban. A-b- 1-a-k. Milyen különös. Mintha valami bugyborékolna. Talán éppen a szánk bugyborékol? De miért jelenti mindez azt a fakeretet a falban, amelyben üveglapok feszülnek? Hogyan született ez a szó? Miért lett ablak - az ablak? Az ilyen fantáziálásra természetesen nincs magyarázat. Kivezető út sincs és előbb-utóbb tanácsos abbahagyni. Nos, a fogsor. Még sohasem láttam ilyet és természetesen nagyon szokatlan. Vajon mi lehet ez, ami olyan, mint valami fehérre meszelt kerítés? Azután a televíziós készülék képernyőjén az egyik nő mosolyog. Felső ajka felhúzódik, először csupán fogainak alsó széle villan meg, azután egyre több, mind feljebb és feljebb. Már tele van a szája a fogával. De az az ajak csak vonul felfelé. Elértük a pontot, amikor jókora adag megvillan a felső ínyéből. Te jó Isten, ez milyen ronda! Természetesen, hiszen most látom először. Hozzá kellene szokni előbb, mert ez természetes, ez az emberi. De a fogsor még mindig csúnyának, előnytelennek tűnik. Azután más női arc kerül a képernyőre. Ez is mosolyog, . de a foga alig látszik. Lehet, hogy bennem van a hiba, de ez szebbnek tűnik. Valahogy szolid az egész. A logikus gondolkodás meggyőz, hogy nem az a baj, hogy van, hanem az, hogy látszik. Mert hiszen sok minden lehet, ami van és nem látszik. Ez lehet jó, de természetesen rossz is. Emberek vagyunk és az a baj, hogy mindenen elkezdünk gondolkozni. A fogsoron is. A varázs lassan eloszlik és valósággá változik át. Vajon ezek az álmokat szétfoszlató fogak állati őseinkre utalnak-e? Egészen biztosan. A ragadozókra, a fennmaradásért minden kegyetlen eszközzel küzdőkre. A karmaink megszelídültek (lám, ezé a nőé nem, még pirosak is a vértől), de a bőre szépen kisimult, nem cserzett a vízhordástól és kőtöréstől. Vagyis fogunk van, ebbe bele kell törődni. Nem mindig, de van. Az igazi bajt tulajdonképpen a méretek okozzák. Öcsém jegyezte meg mindig: ennek a nőnek is három számmal nagyobb fogsora van, mint ami járna neki. Úgy tűnik, itt Amerikában valami megmagyarázhatatlan megszállottság övezi a nők fogait és valakik úgy ítélkezhetnek, hogy minél nagyobb, annál jobb. No, ez a szabály erre nem vonatkozik. Annyi mindenesetre biztos, hogy ezek az itteni fogak mind szépek, ápoltak és egészségesek. Akkor is, ha porcelánból vannak. Mint ahogy nem titok: ifjú sztár-aspiránsok kihúzatják természetes fogaikat, ha nem nőttek szabályosan és azóta kiveszik-beteszik. Ezek a nők csak a színpadon és a filmvásznon szépek. Játszák a nagy megtévesztési komédiát, amiben minden csak szerep. Isten őrizz, ha lemállik a festék. Statisztikai adatok között lehet olvasni, hogy az emberi nyavalyák közül a fogbetegségek a leggyakoribbak. Annak a jele lenne ez, hogy a természet halálra ítélte a fogainkat és előbb-utóbb eltűnésükkel kell számolni? A földönkívüli lényekről szóló leírások szerint a kis szürke embereknek nincs foguk. Valószínűleg nem marcangolnak marhabordát és így nincs rá szükségük. Ha igaz, a szépségideáinak is alakulnia kell. Az a fiatal nő lesz majd az igazán szép, aki a fogatlan szájával a hamut is mamunak mondja... / AMERIKAI Hfagyar Ifcrlap
