Amerikai Magyar Hírlap, 1995 (7. évfolyam, 1-43. szám)
1995-01-20 / 3. szám
HETI MEZEI CSOKOR Erzsébet-díjkiosztó Gálaest - New Yorkban Az elmúlt évek során már tradícióvá vált, hogy a New York-i Magyar Főkonzulátuson videóról vetítik az Erzsébet-díjkiosztó Gálaestet, amit 1994-ben a szolnoki Szigligeti Színházban rendeztek; a magyar TV közvetítette november 19-én. A Főkonzulátuson január 8-án meghívott vendégek nézhették végig a nívós műsort. László Balázs főkonzul bevezetőben elmondta, hogy az Erzsébet-díj immár nyolc éve él és fokozatosan a magyar előadóművészetek legrangosabb díjazásává vált. Míg egyrészt az amerikai Oscar mintáját követi, szélesebb és a hazai viszonyok közt jelentősebb is annál. Szélesebb, mert az Erzsébet-díj 14 kategóriája között a színpadi és a képernyős (film és TV) előadóművészet, a prózai és az énekes teljesítmények egyaránt benne vannak, sőt ma már a legjobb publicistát, a legjobb humoristát, a környező országok legjobb magyar előadóművészeit is díjazzák. Ráadásul az Erzsébet-díj abban is előnyösen különbözik az Oscartól, hogy ezeket szakavatott jelölők listáiból a közönség postán beküldött szavazatai alapján osztják ki. "Az Erzsébet-díj nemcsak azért lett a magyar előadó és részben író művészek legtekintélyesebb hazai díja, mert a közönség szavazza és mert az állami díjaknál jóval magasabb összeggel jár" - mondta László Balázs -, "hanem a legjobbkor jött azért is, mert olyan történelmi helyzetben karolja fel a művészeket, amikor az államnak már nem futja eléggé a művészetek támogatására, új hazai magán-mecénások pedig még alig jelentek meg." E díjat, amelynek kiosztása tavaly már több mint 70 ezer beküldött szavazócédula alapján történt, most komoly veszély fenyegeti. Az alapító a gálaelőadás végén elmondta, hogy a magyar pénzintézet, amely az Alapítvány pénzét kezeli, sajnos visszalépett az érvényes szerződéstől és felére akarja csökkenteni az eredeti 12 százalékos kamatot, ami rövid úton tönkretenné, felemésztené így a díjazást. Erzsébet a magyar közönség támogatását kérte a díj folyósításához. (Meg kell jegyezni, hogy Spéter Erzsébet az Alapítvány kamatait teljes összegben az előadóművészek díjazására fordítja. Az Erzsébet-díj népszerűségét bizonyítja, hogy a szavazók ezrével kérték a pénzügyminisztert, találjon módot az eredetileg megállapított kamat további fenntartására.) "Békési László pénzügyminiszter azóta levélben tudatta Erzsébettel, hogy ő is nagyra értékeli a díjat és lépéseket fog tenni értékállóságának megvédésére" - jelentette a főkonzul. "Művészeti életünk szegényebb lenne az Erzsébet-díj nélkül" - írta a pénzügyminiszter. László Balázs bemutatta a közönségnek Spéter Erzsébet kitüntetését, a Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztjét, amit néhány héttel a díjkiosztás előtt vett át az Országházban Göncz Árpád köztársasági elnöktől. Hozzátette, hogy ez a legmagasabb magyar kitüntetés, amit kiváló államférfiak, tudósok, művészek kapnak, így pl. tavaly nyáron az azóta elhunyt Wigner Jenő Nobel-díjas atomfizikus, akinek éppen a főkonzul nyújthatta át Princetonban e kitüntetést. A műsor a magyar TV előzetes rövid beszélgetéseivel kezdődött és az interjúk vezetője, Mohay Gábor, a magyar TV és rádió bemondója - aki aznap érkezett New Yorkba Budapestről - üdvözölte a közönséget. A műsor forgatókönyvét Görgey Gábor írta, az előadást rendezte Kerényi Miklós Gábor. Spiró György, a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója elmondta, hogy elővételben minden jegy elkelt. A New York-i magyarok, mintha színházban lettek volna, megtapsolták a műsorszámokat. Feljegyeztük a műsorvezetők és az előadók nevét: Moór Marianne és Torday Teri már több Erzsébet-gálaesten voltak műsorvezetők, mellettük szerepelt Vasváry Csaba, a szolnoki színház művésze, aki azóta meghívást kapott a Nemzetibe. A legnagyobb tapsot a "macskák" kapták, Iván Ildikó és Frankó TTünde, akiket Failoni Donatello kísért zongorán. Nagy sikere volt Kibédy Ervin és Melis György humoros Don Juanjelenetének - Kibédy nemcsak humorista, hanem kitűnő operaénekes is. Felvonultak a magyar művészvilág ismert alakjai, Benkő Gyula, Kovács Kati, Gyurkovics Tibor, Kállay Ferenc, Sas József, a "Mikroszkóp-színház" igazgatója (most készült el a "Tanú" folytatása). Láttuk Ütő Endrét, az Opera igazgatóját és Papp Lacit, a háromszoros ökölvívó olimpiai bajnokot. Szálé László adta át a publicista-díjat Molnár Gál Péternek. Az életmű-díjat Czeizel Endre, a Henry és Erzsébet Spéter Alapítvány kurátora, a világhírű genetikus kapta, ünnepelte a közönség. Az utolsó műsorszám Spéter Erzsébet bejelentése volt arról, hogy valószínűleg ez volt az utolsó Erzsébet-díjkiosztó gálaest, hacsak nem találnak megoldást a kamatok folyósítására a jövőben is. Előadás után erdélyi vacsorát tálaltak, nem hiányzott a puliszka és a tört paszuly sem. A megjelentek közt feljegyeztük Bálintitt Károly, a Magyar Ház Társaskör elnökének és feleségének, Apor Évának nevét; Nagy Ádámot, a Piarista Diákszövetség elnökét és feleségét; Gál Imrét, a Magyar Jogászok Világszövetségének főtitkárát és feleségét, Edyt; Vámossy Charliet, a New York-i Magyar Ház elnökét; Bíró Andrást, a Jogászok alelnökét; Cserey Erzsit, a New York-i Magyar Színház igazgatónőjét; Dean Nasht és feleségét, Zay Esztert; Lindenfeld Gizellát, a híres portréfestőt és a New York-i magyar társaság sok ismert tagját. Humoros záróepizód: Erzsébettől Miamiban nemrég egy( boltban ellopták táskáját, benne útlevelével, a kitüntetéssel és fontos címlistájával. Két nap | múlva a tolvajok egy magyar révén megfejtették a papírokat és visszajuttatták neki, mert - mondta a főkonzul -, az ismeretlen telefonáló közölte vele: akit a magyar állam és az amerikai állam így megbecsül, annak csak szép karácsonya lehet. ( - f -) ARANY JÁNOS MJL1ÚK OÖO 1995 Január 28, szombat du. 3:00-kor, gyülekezés 2:30-tól a Hollywoodi Magyar Református Egyház Templomában 751 Crenshaw Blvd, a Crenshaw és 8-as utca sarkán "MAGYAR KLASSZIKUS CSOKOR" Reményik -- Babits — és mások versei / LISZT zongora szóló Gyémánt-diplomásainkat. Felszeghy Istvánt és Székely Györgyöt köszönti Helyes Imre Konzul úr a Magyar Köztársaság Főkonzulátusa Los Angeles, Charge d'affairs Közreműködnek: Boros Barna ■ Előd László ■ Ferertczik Zsazsa - Szabó Zsóka • Székely György - Vágó Klári - Deac Vásárhelyi Kali • és mások Uzsonna háziasszonyaink serénykedésével Belépő személyenként $ 5.00 adomány, melyben az uzsonna is benne foglaltatik. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk Előd László P.O-Box 506; Pasadena, Ca 91102 TEL & FAX: 818/9624)124 & 818/962-1423 MÜLLER PÉTER (a Kígyó és Kereszt, Lomb és Gyökér szerzője) író - Olvasó Találkozót szervezünk március elejére. Érdeklődni lehet Katona Jenó'nél: (408) 245-6313 * (408) 257-9674 (415) 457-2867 - du. 5 óra után Heti naptár 1995 JANUÁR 22 -Vasárnap Artúr 23- Hétfő Zelma 24- Kedd Uniót 25- Szerda Pál 26- Csütörtök Vanda 27 - Péntek Angelika 28-Szombat Károly DR. PETER B. FODOR Board Certified Plastic & Reconstructive Surgeon Amerikai végzettségű PLASZTIKAI SEBÉSZ Face Lifts * Liposuction * Rhinoplasty * Breast Augmentation * All Types of Plastic Surgery Minden fajta plasztikai műtétet végez (arc, orr, mell, zsírelszívás, stb.) BEFORE: AFTER: Rhinoplasty $1,500 All Inclusive. For details, please contact: Dr. Peter B. Fodor 9201 Sunset Blvd., Ste. 814 Los Angeles, CA 90069 Tel.: (310) 274-1162 LOW AIRFARES CRUISE TOURS 5455 Garden Grove Blvd., Suite #100 Westminster, California 92683 714 850-9876 Fax 714 891 -8394 7 DAYS 24 HOURS SERVICE Dr.Szabó Tamás, D.C. 7060 Hollywood Blvd., #520 Hollywood, CA 90028-6018 (Great Western Bldg-ben, közel a La Brea-hoz) Derék, hát és lábfájdalmak Reuma, Idegfeszültség Zsibbadás kézben és lábban Gépjármű balesetek Nyak, váll és kézfájdalom munkahelyi sérülések Fejfájás Sport balesetek Készséggel állok ilyen, vagy hasonló problémájú honfitársaim rendelkezésére Tel:(213)464-1635 Fax:(213)464-1674 Dr. HAJDUCZKY ISTVÁN belgyógyász 1994 szeptember 1-től átvette Dr. SPITZER MARIANNE orvosi rendelőjét. Fogad felnőtt belgyógyászati és cardiológiai betegeket. Cím: 7080 Hollywood Blvd., Suite 1001 Hollywood, CA 90028 Tel.: (213)466-9696 Dr. Toczauer Tibor ügyvéd 18124 Rancho St., Tarzana, CA 91356 ________(818) 342-0880_______ Általános jogi prakszis 1975 óta Balesetek * bűnügyek * családi és kereskedelmi ügyek * bevándorlás * állampolgárság * csőd, stb. Angolul is beszélünk Ha problémája van, hagyjon üzenetet a fenti számon! Visszahívjuk és díjmentesen tájékoztatjuk lehetőségeiről. EVA SZENCZI-MOLNAR Travel Consultant 800 675 0559 NOTARY SERVICE CAR RENTALS ■■■■■ AMERIKAI " —M »myar Hírlap |j|