Amerikai Magyar Hírlap, 1993 (5. évfolyam, 31-51. szám)
1993-10-01 / 38. szám
SIMON JUDIT (Erdély) "A magyarok nem bevándorlók" - mondja Mircea Druc MIRCEA DRUC, a Nemzeti Újraegyesítési Párt és a Nemzeti Újraegyesítési Tanács elnöke, a Moldvai Népfront volt elnöke meghívottként részt vett a Costinesti-en Közvélemény, sajtó, Jiatalom címmel tartott kollokviumon. Mircea Druc a tavaly szeptemberben lezajlott választásokon Románia elnöki székéért versengett. A román nyelvet nem beszéli tökéletesen. Costinesti-en a kisebbségi jogokról, az újraegyesítésről beszélgettünk vele.- A közelmúltig kisebbségi sorban élt. Mi a véleménye a román kormány kisebbségpolitikájáról?- Én Romániában éltem kisebbségben. Harmincezer román él kisebbségben Szibériában, Kirgíziában, Odessza városában. Ok másfajta kisebbségnek számítanak, más jogok illetik meg őket. Mi besszarábiaiak, bukovinaiak a saját hazánkban éltünk, ott születtünk. Egészen más, ha egy birodalom nemzeti területünkön kezel kisebbségként, és megint más az Odesszában, Kijevben élő kisebbségek helyzete.- Milyen jogok illetik meg az egyiket, illetve a másikat?- Mindazok a jogok, amelyeket az ENSZ és UNESCO dokumentumai, az európai szabványok előírnak a külföldiekkel, a kisebbségiekkel, a bevándorlókkal kapcsolatban. Ezekből kell kiindulni. Milyen jogokat garantál az ENSZ és az európai szabvány a bevándorlóknak? Nevetséges, amikor önök a Németországba beszivárgott hárommillió török védelmére kelnek. A megszálló orosz hadseregnek, amely elfoglalta Németországot, nem sikerült hárommillió embert bevinnie, még háromszázezret sem. Most hárommillió török él Németországban, és mi idegengyűlölettel vádoljuk a németeket. Más dolog a baszkok jogairól szólni, akik régebben élnek az általuk lakott területeken, mint a franciák vagy spanyolok, avagy a bolíviai, perui őslakos indiánokéról, a kanadai eszkimókéról, mint azokéról, akik egyszerűen csak nem akarnak otthon maradni, és ide-oda sétálnak.-Térjünk vissza Romániára...- Romániának nem nagynak, vagy kicsinek kell lennie, hanem legitimnek. Annak ellenére, hogy Odesszában Moldovanca nevű városrész van, nekünk nem kell megtámadnunk Odesszát. Nekünk nem kellenek a Dnyeszter és a Bug közötti területek, ahol szintén sok román él, és ahova Nagy Katalin cárnő idejében az oroszok sem értek. Romániában minden állampolgárt, függetlenül az etnikai vagy vallási hovatartozásától, ugyanazok az állampolgári jogok illetik meg, mint a románokat. Figyelembe kell venni a nemzetközi egyezmények által előírt jogokat. Mit ír elő az ENSZ a Kanadában élő négymilliós ukrán számára?- Az erdélyi magyarok helyzete nem ugyanaz, mint a kanadai ukránoké!- Nem ugyanaz, mert lehet, hogy a magyarok nem bevándorlók. Azt hiszem, hogy a magyarok itt születtek. Ezeknek a kérdéseknek a megoldását megtaláljuk más országokban, ahol hasonló csoportok élnek, mondjuk Belgiumban, Nagy-Britanniában. Azokat az embereket, akik nem bevándorlók, hanem évszázadok óta élnek az adott területen, a szülőföldjükön, ugyanazok az állampolgári jogok illetik meg, mint a többségieket.-A nemzetközi előírások ismeretében hogyan vélekedik a romániai magyar kisebbség igényeiről?- Ehhez tudnom kellene, milyen struktúrákat épített ki eddig a magyar kisebbség az előírásokhoz viszonyítva. Azt például tudom, hogy önöknek sokkal több erkölcsi joguk van, és öszszehasonlíthatatlanul jobb a helyzetük, mint a Máramarossal szomszédos, a Tisza ukrajnai völgyében lakó hetvenezer románnak. Össze sem lehet hasonlítani a mi jogainkat Kárpátalján az önökével Románia területén. Mint ahogy a romániai magyarok helyzete sokkal jobb az Odesszában élő románokénál is. Háromszázezer román él Rasvasari-ban, és nincs egyetlen iskolájuk, egyetlen újságjuk sem. Oroszországban, Ukrajnában - a román területeket leszámítva - semmilyen jogaink sincsenek. Hertában, Odesszában a második világháború után minden román iskolát bezártak. Sok még a tennivaló ahhoz, hogy mindazt mégkapják, amit érdemelnek, és amit meg kellene kapniuk, de önök így is előnyösebb helyzetben vannak. Több jogot élveznek Romániában, mint mi Chisinauban és Csernovicban. Chisinauban negyvenhét ukrán képviselő van, a kijevi parlamentben pedig hatszázezer románnak egyetlen képviselője sincs. Nem azt mondom, hogy önöknek mindenük megvan, de hozzánk képest jó úton haladnak. Tartsanak ki, és bizonyára közös nevezőre jutnak, ugyanolyan jogaik lesznek, mint a franciaországi, spanyolországi, belgiumi, olaszországi, svédországi kisebbségeknek.- Indul-e a következő választásokon?- Négy év alatt sok minden változhat. Ha egyesül a két ország, mi többé nem veszünk részt a választásokon. Én nem egyéni ambícióból indultam az elnökválasztáson. A Nemzeti Felszabadítási Mozgalom III. kongreszszusán született a döntés, hogy vegyünk részt a választásokon, Chisinau, Bukarest, Moszkva és Budapest véleményétől függetlenül. Minket nem érdekel sem az ők, sem Washington véleménye. Úgy döntöttünk, hogy a nyolc-kilenc elrabolt megye is indít egy jelöltet a választásokon. Rám esett a választás. De a parlamentben csak egy helyet sikerült szereznünk. Legalább két-három szenátorunk kellett volna legyen, de csak Lari asszony képvisel minket. Ha a következő elnökválasztásig nem oldódik meg békés úton az újraegyesítés kérdése, és az egyesítési mozgalom úgy dönt, akkor valószínűleg ismét indulok.- Ön szerint négy éven belül sikerülhet az újraegyesítés?- Én azt hiszem, lehetséges. Akár egy éjszaka alatt, holnapra meg lehetne oldani. Nem tudtuk, nem hittük - még én sem, aki derűlátó vagyok -, hogy a Szovjetunió ilyen hamar szétesik. Mi akár holnap egyesülhetnénk, ha - ne adj’ Isten - nem robbanna ki konfliktus Oroszország és köztünk a Krím-félsziget, a Don-medence vagy Ukrajna miatt. 1918-ban sem egyesültünk volna elsőnek Romániával, hiszen nem mi, besszarábiaiak voltunk a legnacionalistábbak, a legnagyobb hazafiak. Besszarábia azért volt az első, mert Oroszországban elkezdődött a polgárháború. Számunkra menekvés volt, hogy lezártuk a határt a Dnyeszternél, hiszen megmenekültünk az öt évig tartó véres polgárháborútól.-A hírek szerint a moldvai románok nem akarnak egyesülni Romániával.- Újságíróként tudnia kell, mit jelent a tájékoztatás és a félrevezetés. A bolsevik vagy cári restaurációt óhajtó körök természetesen nem akarják az egyesülést. Jöjjön át, végezzen közvélemény-kutatást, és meglátja, hogy az emberek nemhogy akarják, de fegyverrel a kézben az életüket is áldoznák érte. Persze, akadnak olyan románok is, akik nem akarják. Ha ön kolhoz- vagy téeszelnök lenne, akinek orosz a házastársa, és több millió rubelje van a bankban, amelyről nem garantálható, hogy beválthatja lejre, akkor persze, hogy nem akarná az újraegyesítést, mert nem tudná, milyen következményekkel járhat. De ha én garantálom, hogy egy az egyben vagy egy a százhoz beváltom a pénzét, akkor akarni fogja. Valóban léteznek olyan erők, amelyek nem óhajtják az egyesülést, de a fiatalság, az értelmiség - a közvéleménykutatások szerint a lakosság 37 százaléka - szeretné, ha újraegyesülnénk. Még inkább akkor, ha önök továbbra is jobban élnek, mint mi. Megkérdezték tőlem, miért akarunk egyesülni Romániával, hiszen ez szegény ország. Ha elolvassák a Német Nemzeti Bank másfél évvel ezelőtt készült jelentését, akkor kiderül, hogy míg a volt szovjet köztársaságokban öt dollár volt a havi átlagbér, Romániában 65 dollárnak felelt meg. A CSÁRDÁS Étteremben ünnepelte vasárnap este Eugene Misterly zeneszerző születésnapját Arturo Romani olasz operaénekes és felesége, Ella Lee. Romani a Donizetti és Bellini operák híres librettistájának, Felice Romaninak az ükunokája, kiváló tenorista, emberbaráti érdeklődéssel és jó magyar kapcsolatokkal. A több mint tíz éve működő Romani-alapítvány lehetővé feszi, hogy európai művészek Amerikában, és amerikai tehetségek Európában képezhessék tovább magukat. Többek között márciusban Kocsári Balázs, a debreceni Csokonai Színház főzeneigazgatója is az Alapítvány meghívására vendégszerepeit Los Angelesben, a népszerű páros, Arturo Romani és Ella Lee pedig áprilisban adott nagy sikerű bel canto koncertet Budapesten. Figyelemmel kísérjük további szereplésüket, és olvasóinkat is tájékoztatni fogjuk róla. Az illusztris vendégek remekül érezték magukat a Csárdásban, és a köztudottan operabarát házigazdáknak is kellemes élmény volt ez az este. CSÁRDÁS Étterem, 5820 Melrose Avenue Telefon: (213) 962-6434 □ AMERIKAI Magyar Hírlap 1993. október 1. —-----------------Az utazás örömei Kevés kivételtől eltekintve, az utazás az embernek örömöt okoz. Bizonyítja ezt az a tény is, hogy az utasok passzióból kutatnak távoli tájak után. Kétségtelen, hogy ebben vonzó földrajzi helyek felkeresése játszik döntő szerepet, történetünk során azonban mindig úgy alakítottuk, hogy maga a helyváltoztatás is örömmel járjon. Nincs itt most szó az egylovas futárszolgálatról, ahol mindig valami feladatot kellett teljesíteni. A postakocsival való utazás már sereg külön élményt hozott magával, hangulatot, sőt nyugodtan mondhatjuk, romantikát is. Tulajdonképpen ez volt az igazi utazás, amikor az ember sohasem szakadt el a tájtól. A kocsifülkének viszonylag kis mérete a nemcsak órákig, hanem napokig tartó utazással intim közelséget tudott teremteni ember és ember között. Az igazi veszedelmet legfeljebb az útonállók jelenthették, ami a közbiztonság növekedésével lassan jelentéktelenné zsugorodott, legalább is Európában. Ami Amerikát illeti, a leírások és a kort ábrázoló filmek reális képet teremtettek az akkori veszedelmekről, a fosztogató zsiványokról és a jussukat követelő indián portyázókról. A vasút új színt, új hangulatot, új romantikát hozott. A messzibe futó acélsín a biztonság érzetét keltette, úgyszintén a megállóhelyek és állomások egymásba kapcsolódó láncsora, ahol mindig valamilyen civilizált szolgálatra, szükség esetén segítségre lehetett számítani. Az étkezőkocsik és hálókocsik megjelenése új távlatokat nyitott, hiszen az utasvonatokat mozgó városoknak lehetett tekinteni, amelyeknek környezete mindig változott. Ugyanakkor az utasokat is érhető veszedelem sokszoros méretűre ugrott, hiszen a kisiklást, összeütközést elképzelni is rossz volt. Mégis megtörtént, a technikai tökéletesedéssel egyre ritkábban ugyan, de a veszedelem ott függött minden utas feje felett. Ezzel szemben el lehet mondani, hogy ez sohasem tartott vissza embereket az utazástól, nem okozott szorongó érzéseket, ami a repülés mai korszakában viszont természetes. Amint mondani szokták, csupán az nem fél, aki nem tudja ésszel felfogni a veszedelmet és a bekövetkezhető katasztrófa lehetőségeit. Ez az oka, hogy a gyerekek általában sohasem félnek a repülőgépen. Tárgyalásunkból azonban hagyjuk ki a repülőt, hiszen ezen csak névleg "utazik" az ember, valójában nem tesz mást, mint helyet változtat. Ugrál, mint a szöcske, egyik pontról a másikra, miközben gyakorlatilag alig van kapcsolata azzal a tájjal, amit maga alatt hagy. A repülés kétségtelen vívmánya, hogy az ember megismerte felülről a felhőket, amelyeket azelőtt így sohasem látott. Ritka esetekben a táj madártávlati képe okozhat bizonyos örömöket. Nos, végül is, postakocsival ma nem utazhatunk, ennek a szerepét átvette az autó. A hosszútávú utazást azonban továbbra is a vasút, a hajó és a repülőgép jelenti. Az utazás örömei mellett érzékelhettük a veszedelmeket is, amelyek minden esetben levonnak valamicskét az élvezetből. Hol többet, hol kevesebbet. Lássuk azonban, mi vár bennünket, ha megérkezünk oda, ahová igyekeztünk? Itt a beteljesülésnek kellene lennie, az álmok valóra válásának, a tervek örömöket hozó megvalósulásának. Hiszen az utasok többsége nem kellemetlen kötelességből, vagy semleges érzéseket keltő üzleti célból utazik, hanem a világlátás ősi vágyait igyekszik kielégíteni. Pár évvel ezelőtt egy barátom elmesélte, hogy feleségével Afrikába látogattak el, mert a híres Viktória vízesést akarták megnézni. A szálloda előcsarnokában a falra függesztett tábla úgy rendelkezett, hogy a vendégek szíveskedjenek a földre vetni magukat, ha az épületet fegyveres támadás érné. Amikor gyalogosan kimentek a vízeséshez, az ösvény mellett szögesdrót-kerítés húzódott. Feltett kérdésekre a vezető elmondta, hogy a túloldalon időnként fegyveres gerillák tevékenykednek, mire mindannyian aggódó pillantást vetettek a kerítésre, amelyen túlsók volt a lyuk. Másik elbeszélő beszámolt arról, hogy - ugyancsak évekkel ezelőtt - amikor Bangkokba érkeztek, sürgősen fedezéket kellett keresniük, mert két rivális politikai csoport éppen lőfegyvereket próbált ki egymáson. A helyzet azóta semmivel sem javult. Manapság a nagy lapok utazási rovatukban figyelmeztetik az utazást tervezőket, hogy hová nem tanácsos menni. A legújabb óvások például: az olasz múzeumokban további terrorista akciók lehetségesek. Az utcákon zsebtolvajok hada működik, a kocsikat lopják, a benzinállomásokon néha betörik az ablakokat, miközben az utasok benn ülnek. Törökországban ugyancsak lehet számítani terrorista támadásokra. Floridában külföldi turistákra, főleg németekre vadásznak, lőfegyverrel. Marokkóban hitelkártya-szélhámosok működnek, Tuniszban a pénzváltásnál csapják ba a turistát. Londonban el lehet készülni esetleges ír eredetű tűzbombákra. India is veszélyes az alkalmi terroristák miatt. Hollandiában női kézitáskákat vágnak le, Amszterdam vöröslámpás negyedében magas szinten áll az utcai bűnözés. Moszkvába pedig mostanában egyáltalán nem tanácsos utazni, de ha már ott van valaki, a parlament - az ottani "fehérház" -környékét feltétlenül kerülje el... /
