Amerikai Magyar Hírlap, 1993 (5. évfolyam, 31-51. szám)
1993-09-17 / 36. szám
HETI MEZEI CSOKOR CLAIRE KENNETH (New York) ÉN ÉS A KISÖCSÉM Nagysikerű bemutató New Yorkban CSONGRÁDI KATA budapesti sztár vendégszereplésével Eiseman Mihály feledhetetlen operettjében Bársony Rózsi játszotta a "kisöcsémet". Most a ragyogó Csongrádi Kata bűvölte el táncával és énekével a New York-i közönséget. Ezt a produkciót Cserey Erzsi rendezte, aki a Magyar Színház igazgatónője és egyben sztárja is. Ahogy megjelent a színpadon és elénekelte a Fekete Péter-t, a tapsvihar nem is akart abbamaradni. Cserey Amerika legszebb magyar színésznője. Csongrádi Kata meglepetésként előadta az Éjszaka Kairóban és a Randevú Rómában című regények alapján komponált sanzonokat, melyeknek szövegét a kiváló S. Nagy István írta. (Ezekből már több százezer lemez kelt el.) Hát most legyek szerénytelen? Ott ültem az első sorban és tényleg zavarban voltam. Csongrádi Kata leugrott a színpadról és nagy csokor rózsát nyújtott át nekem. A közönség nagy tapssal kísérte ezt a műsoronkívüli jelenetet. De nézzük tovább a műsort. A két gyönyörű művésznőn kívül fellépett Herz Péter, a kolzosvári Opera csodás hangú baritonja és Kátay Mihály, aki mélyhatásu magyar nótákat énekelt. A remek humorú Mautner Mimi New York kedvence, színpadon és a társaságban is. Szabó Szilárd konferált. Elegáns jelenség, szuperszellemes, nélküle magyar előadás el sem képzelhető. Siklós Tamás, a kiváló zongoraművész kísérte az énekszámokat. De a hölgyolvasókat bizonyára érdekli, hogy a két művésznő milyen ruhákat viselt? Cserey Erzsi hosszú, platinaszőke hajához remekül illett a fekete-ezüst flitteres frakk. Fehér estélyi ruhájában olyan volt, mint egy tündérkirálynő. Csongrádi Kata, fiúnak maszkírozva, úgy táncolt, hogy az az akrobatika csodák-csodája volt. Egyszer rózsaszínben, máskor feketében, valószínűtlenül karcsún, nem csoda, ha megvadítja a közönséget, Pesten, Párizsban, Londonban, sőt Ausztráliában is volt nagyszerű turnén. A Református egyház nagy színházterme úgy megtelt, hogy pótszékeket is kellett behozni. Egy biztos: ha Cserey Erzsi nem rendezné ezeket az előadásokat, a New York-i Magyar Színház Egyesület nem is létezne. NAGY SIKER VOLT a Héczey-műsor a Hiltonban Héczey Iván megint túltett önmagán a "Mindenből egy keveset" c. műsorral múlt vasárnap a Hilton Hotelben. A népszerű humorista és szórakoztató művész beváltotta a bevezetőben tett ígéretét: valóban mindenki megtalálta, ami szívéhez a legközelebb áll. Nem lehet könnyű feladat évről évre valami újat, minden eddiginél jobbat nyújtani ugyanannak a közönségnek, ugyanabból az adott művészgárdából választva ki a legkiválóbb szereplőket. Itt pedig éppen ez történt. Higyjék el, nem mondanám, ha nem így lenne. Elvégre nincs okom szuperlatívuszokban lelkesedni azért az íróért, aki legutóbbi Los Angeles-! műsora, a szintén remek "Ilyen még nem volt" idején még lapunk munkatársa volt, most meg hűtlenül elhagyva minket, a Californiai Magyarságot lobogtatja a "Hacsek és Sajó"-ban a Hírlap helyett. De ami tény, az tény: nagyon jól szórakoztunk. A közönség kicsattanó nevetéssel és tapssal jutalmazta a poéneket, annak ellenére, hogy a kommunizmus bukása alaposan megtizedelte a pesti vicctémákat, és Clinton elnök sem követett el újabb baklövést a műsor előestéjén. Maradt tehát a pikantéria és a mindig népszerű zene. Az előbbiben remekelt Nagy Adrienn két Heltai- és egy Kellér számmal. Imádom az emberek arcát figyelni, látni kellett volna, hogy derültek a férfi nézők "A tökéletes feleség" alatt, és hogy kaptak elégtételt a hölgyek is, amikor a férjek kifigurázására került sor. siker Vig Mia volt, aki olyan csupa-tűz fiatal, hogy el sem hisszük: az Ed Sullivan Show-ban a Kim Sisters trió egyike volt. Mély szexi hangján magávalragadóan énekelte a "Besame mucho" (magyarul "Szeretlek én, jöjj vissza hozzám") c. számot, és később egészen különleges élményt nyújtott Dóra Líviával a záró kettősben - ilyen sem volt még, hogy két nő, méghozzá két ennyire különböző művészegyéniség, alkosson párost - Tóth Menyus "Emlékszel, nyár volt" c. szerzeményét adták elő magyarul! Igen, Mia is, pedig neki koreai az anyanyelve, és mennyi van a magyarok között is, aki nem tud magyarul... Dóra Lívia operát is énekelt, Musetta áriáját a Bohéméletből, és a Traviata bordal kettősét - ezúttal egyedül. Cser László és Vig Tommy is szerepelt magánszámokkal, az előbbi tangóharmonikán, az utóbbi vibrafonon, és nem lehet szó nélkül hagyni Tommy dobolását sem, egyszerűen remek. Végül, de nem utolsósorban, Gallay Elsie örvendeztette meg a közönséget Türk Berta és Fellegi-számokkal ("Miközben halkan szól a jazz") és Zerkovitz Béla "Bukj-el szoknya" c. régi nagy sikerével. Szoboszlai Sándor színpadmester a tőle megszokott gonddal végezte észrevétlen, de nélkülözhetetlen munkáját. Legalább háromszáz ember ült a nézőtéren, a műsort azonban mind egy emberként dicsérték. A szünetben felszolgált finom falatoknak is örültek, de elsősorban a műsorban terítékre került kultúrcsemegéknek. Gratulálunk Héczey Ivánnak és a kiváló szereplőgárdának ehhez a rangos eseményhez, amellyel kezdetét vette Los Angelesben a magyar színházi szezon. Jancsó Zsuzsa Német film Sztálingrádról Most játsszák a budapesti mozik Óss Enikő is Heltait választott - biztos siker! - és Ernőd Tamás "Kártyaszerelem" c. versét adta elő. A Thália Stúdió másik erőssége, Varga Tibor régi kedves számokat énekelt elegánsan, fehér sállal a nyakában ("Bizony, bizony, egy szép napon...", "Lehet, hogy szép nem vagyok"), és a "Hacsek és Sajó"-ban Héczey Iván partnere volt. A tréfás versek kategóriájában igen jó helyezést ért el Cser Mária is két "nyelvtörő" Romhányi-állatmesével, az egyik a tevéről, a másik a szamárról szólt. Az illendőség úgy kívánja, hogy a hölgyeket említsük először, de érthetően nagy érdeklődés előzte meg Márton András főkonzul fellépését is, aki most először mutatkozott be Los Angelesben, mint színész. Örkény István egypercesét adta elő az olasz fagyialtosról, akin kifogott a finnyás pesti közönség (nem ő volt az egyetlen - kifütyültük mi már Carusót is a századfordulón!). Ha valakinek még kételyei lennének, a cím, "Gli ungheresi", egyszerűen annyit jelent: a magyarok. Nem kell hozzá hites fordítónak lenni... Egyébként, amint hallom, a fanyalgás ma is nagy divat Magyarországon - dicsérő kritikát kezükbe sem vesznek a kiadók. A legnagyobb lelkesedést a zeneszámok váltották ki: szűnni nem akaró vastapsot kapott a Cser-Kabók-Vig trió a második részben, Horváth Jenő és Kozma József szerzeményeit adták elő, és ráadásnak közkívánatra a "Visszasírod majd még azt a napot" c. számot. A másik bomba Sztálingrád nevű város már nem található a térképen, s eltűnt onnan a Szovjetunió is, melynek második világháborús győzelmében döntő szerepe volt e Volga-parti településnek. Sztálingrád neve így - egy párizsi metróállomást leszámítva - már csak a hadtörténetben és a háborús emlékezetben él tovább. A sztálini Szovjetunió iszonyatos erőfeszítések árán itt fordította meg a második világháború sorsát, e városnál bizonyította be katonai fölényét a hitleri hadigépezet felett, s innen indult útjára az a diadalmas gőzhenger, mely két év alatt egészen a berlini Reichstagig jutott. A huszadik század második felének képét legalábbis 1989-ig a sztálingrádi csata eredménye határozta meg: évtizedeken át ennek a realitásában éltünk. Idén februárban a sztálingrádi vereség fél évszázados fordulójára azonban már egy másik, újraegyesült Németország emlékezett. A magyar mozikba e héten eljutó Sztálingrád című német film már ennek az "egyesített emlékezetnek" a terméke. Joseph Vilsmaier filmje húszmillió márkás költségvetésből készült, kiváló színészek mellett tizenkétezer statisztát mozgatott, s a német alaposság és a hollywoodi nagyvonalúság ötvözetével igyekezett rekonstruálni a világtörténelem talán legnagyobb csatájának díszleteit és hangulatát. A film ismertetőjéből még azt is megtudhatjuk, hogy a színészek forgatás előtt igazi katonai kiképzést kaptak, de így is 87 sérülés történt filmezés közben. E hollywoodi stílusú információk mögött azonban olyasfajta hitelesség van, amelyet amerikai filmben sohasem láthatunk. A Sztálingrád nem hősökről, hanem katonákról szól, akik a kiégett sztálingrádi gyárakban, a fronttá változott utcákon, a szétlőtt kövek alatt húzódó szennyvízcsatornákban rettegve és a vak véletlenben bizakodva lövöldöznek, húzódnak fedezékbe és halnak meg. Szinte a bőrünkkel érezzük a rettegést, a sebesültekkel zsúfolt kötözőhely bűzét, a bajtársiasság gyerekesen megindító gesztusait és a javarészt huszonévesekből toborzott hadsereg rohamos megvénülését. Amit látunk, iszonyatos: de az emberi természet nagyszerűsége folytán ebben az iszonyatban is jelenetében, e szociográfiai hitelességbe érzelmes és némiképp hatásvadász elemek keverednek. De ez nyilvánvalóan csak keserű engedmény az európai nézők ízlését évtizedek óta romboló amerikanizmusnak. Ám a "kötelező gyakorlaton" itt is átsugárzik az összeomlás lényegének, önpusztító és dekadens haláltáncának hitelessége. A negyedmilliós, büszke hadsereg végnapjaiban nem volt más, mint a jövőtől szűkölő, s a biztos halál tudatában önmagukat alkohollal, nővel és hisztérikus gesztusokkal vigasztaló fiúk és férfiak széthullott bandája. A vereség demoralizáló hatását régen láthattuk ilyen élesen és pontosan. Vesztes háborúnak nincsenek hősei - a régi bölcsességet a film igen meggyőző részletességgel idézi a feledékeny utókor emlékezetébe. Érdemes azt is hangsúlyozni, hogy a nyolcvanmilliós Németország e reprezentatív Sztálingrád-filmje világosan különbséget tesz az ember (a német katona) és a rendszer (a nácizmus és a vele együttműködő német militarizmus) között. Az előbbit őszinte együttérzéssel mutatja be, s természetesnek tartja, hogy a német katona emberként nem volt sem rosszabb, sem jobb az orosznál vagy bármilyen más nemzet fiánál. Mi is pontosan így gondoljuk ezt. A rendszer azonban embertelen és kegyetlen célokat követve tört rá a Szovjetunióra, s igazságosan szenvedett megalázó vereséget Sztálingrádnál. Ha a nagy Németországban ma is ez az általánosan elfogadott közvélekedés, akkor Hitler egykori segédcsapatainak háborús közreműködését egyszerűen szánalmas igyekezet lenne heroizálni. Történelmi közgondolkodásunknak éppen addig a világos különbségtételig kellene eljutni, amely e film minden kockájában érzékelhető: a katona és a tiszt megrendítő emberi drámája nem menti, hanem éppenséggel vádolja a vezénylő tábornokok és politikusok bűnös felelőtlenségét. A filmben Hitler segédcsapatai közül név szerint egyébként csak a románokat említik meg. Százezernyi magyar voronyezsi katasztrófájáról még csak említés sem esik a történetben. Hegyi Gyula vannak felemelő pillanatok, amikor a háború poklába került - katonákból váratlanul tiszta emberi érzések törnek ki. Joseph Vilsmaier rendezésének legfőbb értéke a háborúba keveredett hétköznapi emberek reakcióinak hiteles bemutatása. Ez az, amit vég nélkül elnéznénk a Sztálingrád epizódjaiban, a közelharc és a harcok közti pihenő emberközeli, szinte tapintható és érzékelhető pillanataiban. A filmnek persze "sztorija" is van. Néhány katona és egy ifjú hadnagy útját követhetjük nyomon egészen a biztos halálig. (Hiszen kétszázhatvanezer sztálingrádi német katonából csak kilencezer, azaz alig három százalék élte túl a vereséget és a fogságot.) A történet legjobb pillanataiban nem emelkedik egyfajta háborús szociográfia fölé, a háborús mindennapok egyszerre örökös életveszéllyel járó és mégis monoton folytatását mutatja be. Időnként, elsősorban a német hadnagy és az orosz lány egymásra találásának Magyar tudás a szuperkomputer megszerkesztésében A világ első programozható analóg szuperszámítógépét szombaton mutatták be a fejlesztők Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián a nemzetközi sajtó képviselőinek. A szuperszámítógép elvét Leon O. Chua, a kaliforniai Berkeley Egyetem professzora és Roska Tamás professzor, a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Tudományos Kutatóintézet munkatársa, a kaliforniai Berkeley Egyetemen dolgozó vendégkutatója közösen fejlesztette ki. A számítógép lényege, hogy úgynevezett celluláris és neurális elven működik, és e két folyamatot kapcsolja össze, ezért is nevezik angolul Cellular Neural Networknak, azaz CNN-nek. Neumann János sejtautomatájához hasonlóan teljesen új megközelítésben dolgozza fel a különféle információkat, ám itt nem logikai, hanem analóg módon történik az információ feldolgozása. Egy CNN-elvre épülő chip mintegy tízezer számítógépegységet - processzort - is tartalmazhat, műveleti sebessége pedig másodpercenként elérheti a tíz a tizenkettediken értéket, így teljesítménye tíz-százezerszer nagyobb lehet. A CNN-elven működő számítógépek elsősorban a különböző térinformatikai, valamint robotikai területeken használhatók jó eredménnyel. A térinformatikához, azaz a képfeldolgozáshoz kapcsolódik a CNN-számítógép első gyakorlati használata is, mivel ennek alapján alkották meg a kutatók - s ebben Hámori József akadémikus, neurobiológus kutatócsoportjának is része van - az úgynevezett CNN bionikus szemet, amellyel különböző élőlények retináját, lényegében látását lehet modellezni. így néhány év múlva - a mostani találmány nyomán - reális esély lehet, hogy a vakokat látóvá tegyék. 1993. szeptember 17. AMERIKAI Hfagyar Ifcrlap 0
