Amerikai Magyar Hírlap, 1989 (1. évfolyam, 1-24. szám)
1989-05-05 / 9. szám
EGRI GYÖRGY VLAGYI Nyilván kevesen vannak a magyarországi eseményeket figyelők között olyanok, akik ne tudnák, kire vonatkozik ez az oroszos hangzású név. Farkas Vladimírról, a ma már nyugdíjas, békés és igazságért folyton pereskedő férfiúról van szó. Farkas Vladimír 1947 és 1953 között az Államvédelmi Osztály majd Hatóság egyik legalávalóbb, legkegyetlenebb hóhéra volt, a gonoszságában is primitív Farkas Mihály hadügyminiszter fia. A közhit hosszú időn át úgy tudta, hogy a Szovjetunióban született és ennek megfelelően szovjet állampolgár. Csak mostanában derült ki, hogy ez az adat pontatlan, mert még apja - aki a Magyar Kommunista Párt fontosságban harmadik vezetője volt, és vezető moszkovitának minősült - sem vette föl soha a szovjet állampolgárságot, tulajdonképpen világéletében csehszlovák maradt. Fiát később vitette ki maga után Moszkvába Ruszinszkóból, és őt már gyermekkora óta - születési helyétől függetlenül - a szovjet haza hűséges fiának nevelték. Édesapjával együtt küldték Magyarországra, ahol az első pillanattól kezdve különböző erőszakszervezetek irányító tisztjeként működött. Amint az oly mindennapos a szovjet hierarchiában, miután részt vállalt mindenfajta aljasságban, egy idő után őrá is rákerült a sor: Rákosi lefogatta. Az elképzelés az volt, hogy mind Farkas Mihály, mind Vladimír vádlottként szerepel majd egy cionista összeesküvési bűnperben. Ezt a tervet azonban Sztálin váratlan, de áldásos halála megváltoztatta. A két Farkasnak a bűne módosult: nem azért kellett őket elítélni, mert cionisták voltak, hanem azért, mert Rákosit becsapva és félrevezetve, kommunistaellenes cselekményeket követtek el azzal, hogy letartóztatták, akasztófára, börtönbe küldték a kommunizmus legdicsőségesebb, legtisztább harcosait. Aztán 1953 és 1957 között a börtönből hun ki, hun be, aszerint, hogy Rákosinak éppen kedve volt-e föláldozni őket, vagy hogy brávónak használja fel őket újabb letartóztatásokban. Végül is 1957-ben kimondták rájuk egy enyhe börtönbüntetéses bírósági ítéletet, aminek egy részét le is ülték a budapesti Gyűjtőfogházban - igaz, lényegesen enyhébb körülmények között, mint azok, akik ugyanabban az időben többek között azért raboskodtak, mert a Farkas Vladimíroktól szerették volna megtisztítani az országot. NEGYVEN ÉVEN KERESZTÜL ez az ország nemcsak rémséges hírekkel, de rémhírekkel is tele volt. Még az is előfordulhatott, hogy egy-egy ilyen hír nem pontosan fedte az igazságot. Farkas Vladimírról az járta, hogy egyik előkészítője volt a Magyar Közösség perének, főszerepet játszott a Rajk-per előkészítésében és ő volt személyes kihallgatója letartóztatása után Kádár Jánosnak, akinek (így a pontatlan hírek) letépte körmeit és kihallgatása közben a szájába vizelt. Farkas Vladimír azonban ma tagad és - tegyük hozzá - tagadásában időnként olyan momentumok merülnek fel, aminek alapján el lehet hinni, hogy időnként igazat mond.- Miért akarják az ÁVH által elkövetett minden szörnyűséget az én nyakamba varrni? - kérdezi ma Vlagyi - amikor pedig teljesen világos lehet mindenki előtt, hogy egy 24-28 éves fiatalember semmiképp sem kerülhetett olyan helyzetbe, hogy ő legyen az értelmi szerző és a fő felelős minden borzalomért. Én mint ÁVÓ-s - mondja ma Farkas Vladimír - saját személyemben legföljebb néhány pofont adtam. Elismerem például, hogy lekentem egy pofont az egyik őrizetesnek, pedig ezt nem kellene elismernem, mert az illető nem is emlékszik rá. Ezzel szemben a Belügyminisztérium sajtófőnöke, Cseresznyés azt állítja, hogy őt megpofoztam, de erre én nem emlékszem. Hogy Kádár Jánost megkínoztam volna, ezt határozottan tagadom, viszont beismerem, hogy részese voltam az egész nyomozati eljárásnak. MINDEZ AZÉRT VOLT, mert gyermekkoromtól kezdve félrevezettek, a kommunizmus céljait és módszereit illetően. Ma már tisztán látom, hogy a sztálini államgépezet milyen szörnyűségekbe hajszolt bele és a szovjet kommunizmusról a véleményem semmiben nem különbözik a mai magyarországi ellenzékétől. Mélységesen szégyenlem magam és évtizedek óta furdal a lelkiismeret. De miért egyedül én vagyok a bűnös? Akik az Államvédelmi Hatóságnál feletteseim, parancsnokaim voltak, azok vagy jelentéktelen börtönbüntetéssel úszták meg, vagy pedig később magas közbeosztásokba kerültek és a kádárjánosi időszaknak vezető funkcionáriusai voltak. Miért nem beszél senki arról, hogy közvetlen főnököm, Décsi Gyula igazságügyi államtitkárként fejezte be pályafutását? Miért nem beszél senki arról, hogy mialatt Rajk László kínzásos kihallgatása folyt az egyik szobában, a másik szobában két politikai bizottsági tag félig nyitott ajtó mellett hallgatta végig a műsort? Farkas Vladimír nem mondja ki a neveket, de a leírásból teljesen félreérthetetlen. Az egyik: apja, Farkas Mihály volt, a másik: az akkori belügyminiszter, akit úgy hívtak, hogy Kádár János. Hát igazság ez - panaszkodik a szerencsétlen Vlagyi. Hát igazság ez? - kérdezhetjük mi is. Az egyikből az ország atyja, a mindenki által körülrajongott huszadik századi Deák Ferenc lett, míg az alapjában jelentéktelen ávós tiszt élete alkonyára kénytelen olyan szerény nyugdíjból tengetni életét, ami alig három-négyszerese csak a jelenlegi magyarországi nyugdíjaknak. HÁT ILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT igazán meg lehet érteni Vlagyi bánatát, aki most megtépázott becsületét szeretné helyreállítani. Többször meg is szólalt az utolsó év folyamán és kirohanásai főleg a hivatalos pártsajtó ellen irányultak, amely állítólag nem adott neki elég szabad teret védekező álláspontja kifejtéséhez. Komikus helyzetek álltak elő. 1987-ben szamizdat-kiadásban jelent meg Magyarországon Faludy György: Pokolbéli víg napjaim c. önéletrajza, amelyben többek között Farkas Vladmír életét is összefoglalja. Farkas levelet küldött a kiadónak, dr. Demszky Gábornak, aminek nem pontosan idézett szövege szerint: "A könyvben velem szemben bizonyos valótlanságok jelentek meg, amelyek helyesbítéséért hiába fordulok a hivatalos magyar sajtóhoz. így most Önt (Demszky Gábort) kérem meg arra, hogy a sajtótörvény értelmében közölje helyreigazításomat." A Beszélő című szintén szamizdat folyóiratban helyt is adtak Farkas mondandójának. Időközben azonban Magyarországon oly módon alakult a sajtó- és véleményszabadság, hogy Farkas Vladimírnak még egykori haramia-társai is hajlandók szólásjogot biztosítani. A dolog azzal kezdődött, hogy a szegedi József Attila Tudományegyetem diákjai egy előadásra hívták meg, és ő olyan hézagpótló __ értesüléseket adott elő az ÁVÓ működéséről, amit rajta kívül senki sem ismert, illetőleg eddig nem került nyilvánosságra. Aztán 1988. decemberében a Mozgó Világ című lapban (amely egykoron az ellenzék egyik szószólója volt, hogy aztán betiltsák, majd új vezetőséggel újból engedélyezzék s hogy végül is az új szerkesztőség maga is ellenzékké váljék) harmincoldalas interjú jelent meg, amely még az eddiginél is kényesebb anyagokat tartalmazott. Két héttel ezelőtt már a Reform című hetilapban - amely pedig hitvány szenzációhaj hász stílusa és színvonala ellenére a legolvasottabb magyar hetilap - jelentkezik nyílt levéllel "A Vlagyi". Itt egy lépéssel még tovább ment, hiszen azt kérdezte: miért tekintik őt egyedüli bűnösnek, amikor a pártelnök legalább annyi gyalázatot követett el, mint ő. BIZONY, FURCSA ESEMÉNYEK fordulhatnak elő, amikor egy maffiacsalád szétzüllik. Most már igazán nehéz eldönteni, hányingert keltő undorral forduljunk-e el Farkas Vladimírtól, vagy azt mondjuk, hogy valami igaza azért neki is van. Mert van-e jogunk akár a kételkedés előnyének elismerése alapján is tagadni, hogy Farkas ma szégyenli magát és megbánta, amit tett? Vagy pedig az legyen az álláspontunk, hogy egy életen keresztül olyan hitvány féreg volt, aki nem érdemel sem megbocsátást, sem megértést? De ha ez a véleményünk róla, akkor hogyan lehet lenyelni akár a puszta létét az általa emlegetett egykori főnököknek? És hol kell meghúzni a határvonalat? Mert ha kiderül, hogy például Rajk László, Rákosi áldozata, korábban maga is haramia volt, ha kiderül, hogy Rákosi áldozata, Kádár János későbben maga is haramia lett -, akkor vajon hogyan tudunk a szemükbe nézni azoknak, akik Kádár idejében és mellette vállalták a haramia-szerepet és ma hajlandók nemcsak becsapott áldozatoknak tekinteni önmagukat, de mellüket verve harsogják, hogy ők tulajdonképpen mindezt már korábban sejtették, sőt néhanapján, bezárkózva az árnyékszék-szobába, azt suttogták önmaguknak: nem lesz ennek jó vége... Magyarországon ma mindenki egykori titkos ellenálló. Kinek higgyünk, kinek ne - egyre nehezebb eldönteni. Farkas Vladimír személye nem önmaga miatt érdekes, hanem azért, mert ő a prototípus. Tájékoztató a szovjet csapatkivonásról A Magyarországon állomásozó szovjet déli hadseregcsoport egy részének kivonásáról tájékoztatták azt a több száz újságírót, aki részt vett a Honvédelmi Minisztérium sajtókonferenciáján. Matvej Burlakov vezérezredes, a déli hadseregcsoport parancsnoka elmondta, hogy a szovjet kormány döntése szerint a Magyar Népköztársaság területéről huszonkét katonai alakulatot vonnak ki, köztük egy harckocsi hadosztályt, egy harckocsikiképző ezredet, egy deszant rohamzászlóaljat, egy vadászrepülő ezredet, egy vegyvédelmi zászlóaljat, egy tisztesképző iskolát és több más önálló egységet. így a hadseregcsoport létszáma tízezerrel csökken. Elvisznek 450 harckocsit, több mint 200 löveget és aknavetőt, és 3000-nél több gépjárművet. A csapatkivonás április 25-én kezdődött. December elsejéig leszerelik a tököli vadászrepülő ezredet. A kivonás második lépcsőjében 1990. május elsejéig tervezik elszállítani a deszantroham egységet és a tisztesképző iskolát. Nyolc laktanyát teljes egészében átadnak a magyaroknak, köztük a Győr városközpontjában lévőt, az esztergomi Bazilikához tartozó épületet, valamint a gödöllői Grassalkovich kastélyt. Továbbá 900 lakás is magyar kezelésbe kerül. Az Ausztriával határos zónából a szovjet csapatok jelentős részét visszavonják. A határőrzónában csak a Varsói Szerződés egyesített légvédelmi rendszerébe tartozó rakétaegységek maradnak. Mint Burlakov vezérezredes mondta: a határ közelében békeövezetet kívánnak kialakítani. A védelmi doktrína megvalósításának fontos lépése az egyoldalú szovjet csapatcsökkentés - mutatott rá Mórocz Lajos vezérezredes, honvédelmi államtitkár. Felhívta a figyelmet arra, hogy a megüresedő épületek felhasználásáról a magyar kormány dönt majd, addig is az ingatlanokat magyar katonák őrzik. A kérdésekre adott válaszokból megtudtuk: a kivont egységeket feloszlatják, katonáit áthelyezik. A technikai eszközöket megsemmisítik, illetve a polgári életben hasznosítják - de semmit nem hagynak itt a Magyar Néphadseregnek. A Szovjetunió bejelentette, hogy valamennyi külföldön állomásozó katonáját 2000-ig visszavonja saját területére. Mit szólnának ahhoz, ha Magyarország a Varsói Szerződésen belül vagy kívül semleges ország lenne? - kérdezte egy külföldi újságíró. A szovjet tábornok erre azt felelte: "Erről a VSZ-ben magasabb szinten döntenek, de cselekedjünk úgy, hogy ez mielőbb bekövetkezhessen." (Magyar Nemzet) LECH WALESA ÜZEN A MAGYAROKNAK A budapesti Magyar Nemzet Szabó Lajos Mátyás tollából Lech Walesa lengyel munkásvezérrel készített interjút közölt. Ebben Walesa véleményt mondott a magyarországi változásokról és üzent a magyaroknak: Először a lengyelországi helyzetről, majd a Szolidaritás ügyében a varsói kormánnyal kötött legutóbbi megállapodásról beszélgettek, amelynek végén az újságíró feltette a kérdést:- A változások megvalósításához milyen külső feltételekre van szüksége Lengyelországiak?- Mindenekelőtt megértésre és arra, hogy ne avatkozzanak be mások ügyeibe. Ma úgy érzem, ez meg’an. Sőt, mi több, nemcsak kinyilatkoztatottan, hanem kézzelfoghatóan is. Ez pedig már elég lehet ahhoz, hogy mindnyájunk saját otthonát, a maga ízlése szerint rendezze be.-Mit mondana Európa jelenlegi helyzetéről?- Az európai civilizáció igen közel hozta egymáshoz a földrész országait. Bizonyos helyeken már a határok is majdnem megszűntek. A technikai fejlődés előrehaladtával pedig egyre inkább értelmüket vesztik a földrajzi határok. A technikai fejlődés ugyanakkor egy-egy országot arra is ösztönöz, hogy ne vegye figyelembe azt, mi van a másikban. Itt emlékeztetnem kell arra, hogy Európában ma már nemcsak a NATO vagy a Varsói Szerződés, hanem Csernobil és a savas esők fenyegetése is létezik. Ezért, ha nem figyelünk arra, hogy a szomszéd miként fejlődik, attól függetlenül is akadályokba ütközünk, hogy melyik blokkhoz tartozunk. Európa kicsi, és mert csak egy van, mindnyájunknak óvni kell őt attól, hogy a civilizációs ártalmak akarva-akaratlanul megsemmisítsék.- Mi a véleménye a magyarországi változásokról?- Országaink helyzetét vizsgálva elmondhatjuk, hogy mindkét helyen olyan rendszert kell megváltoztatni, amely nem állta ki az idő próbáját. Ez lehet a mi közös nevezőnk. A számlálókat nézve ugyanakkor már eltéréseket is megfigyelhetünk. így például Lengyelországban egészen más a mezőgazdaság, vagy a római katolikus egyház helyzete, szerepe, mint Magyarországon. Mindezeket figyelembe kell venni. Azt hiszem azonban, az lehet a közös célunk, hogy elmélyítsük a gazdasági, politikai és társadalmi szabadságot. Közös lehet az is, hogy mindkét országnak a XXI. század szintjéhez megfelelő programmot kell készítenie. Ezt pedig minél gyorsabban és a lehető legolcsóbban meg is kell valósítani. A békés reformokhoz sok sikert kívánok a magyaroknak. Azt azonban még hozzátenném, hogy mindezt ne érzelmileg túlfűtve, rombolva, hanem civilizáltan építkezve tegyék.- Ha mondjuk az MDF meghívná önt, szívesen látogatna Magyarországra ?- Természetesen. Már ma intézném helyfoglalásomat. I] 1291 fasyw Hírlap Q
