Amerikai Magyar Hírlap, 1989 (1. évfolyam, 1-24. szám)
1989-04-21 / 7. szám
DEMSZKY GABOR A magyar jövő és a Varsói Szerződés Hozzászólás az SZDSZ Vitafórumán Az SZDSZ (Szabad Demokraták Szövetsége) célkitűzéseinek legkényesebb és legnagyobb horderejű pontjaihoz érkeztünk el. Nem véletlen, hogy az alternatív szervezetek programnyilatozatai általában nem bolygatják a szövetségi rendszer kérdését. Ugyanakkor a Szabad Demokraták Szövetsége, amit a "demokratikus ellenzék" jogutódjának kell tekintenünk, nem kerülheti meg ezt a problémakört anélkül, hogy megtagadná a múltját és hagyományait, saját elveit és 1956 posztulátumait. Nekünk határozott és kidolgozott álláspontot kell elfoglalnunk a Varsói Szerződés-sel és a Szovjetunióval való viszonyunkkal kapcsolatosan és mondanunk kell valamit arról is, hogy a nyilatkozatainkban megfogalmazott célok miképpen érhetők el, milyenek hazánk nemzetközi státusza változásainak az esélyei. Álláspontom megértéséhez szükséges itt rövid kitérő a Varsói Szerződés létrejöttéről. Ez a katonai szövetség nem a hidegháborúnak, hanem a posztsztálinizmusnak a szülötte, intézményei és működési mechanizmusai a hatvanas években jöttek létre. Korábban, a sztálini vezetésnek nem volt szüksége erre a katonai-politikai szervezetre és direktebb irányítást alkalmazott. (A kelet-európai "néphadseregek" szovjetizálási receptje jól ismert. A tiszti kart új káderekkel töltötték fel, a kiképzési rendszert, a katonai doktrinát és az új egyenruhákat szovjet mintára szabták. A vezérkarba szovjet állampolgárságú tábornokok kerültek és ezerszám érkeztek a szovjet katonai tanácsadók. A Vörös Hadsereg főparancsnoksága ezen a megbízható állományon keresztül felügyelte és igazgatta a kelet-európai fegyveres erőket.) Ez a katonai rendszer a személyes függőségen és közvetlen irányításon alapult, amit 1955-ben egy multinacionális katonai szövetség váltott fel. A Varsói Szerződés intézményei a mai formájukban csak a hatvanas évek elején jöttek létre. A szerződés szövegének 5. paragrafusa közös katonai parancsnokság létrehozását írta elő, de ez a hatvanas évek elejéig csak papíron létezett. A szervezet indulási nehézségeit jelezte, hogy a Politikai Konzultatív Testület 1955 és 1961 között mindössze 4 ízben ült össze, bár alapszabálya évi kétszeri ülésezést ír elő. A legválságosabb években, 1956 és ’58 között a testület egyáltalán nem ülésezett. Ugyanakkor a Varsói Szerződés legitimálta a szovjet katonai jelenlétet Lengyelországban, Magyarországon, az NDK-ban, és 1958-ig Romániában. A szovjet fegyveres erők lengyelországi állomásoztatásáról 1956-ban magyarországi, romániai és NDK-beli jelenlétéről pedig 1957-ben születtek ún. bilaterális megállapodások. Ezek közül a szerződések közül egyedül a Lengyelországgal kötött egyezmény tartalmaz a belügyekbe való beavatkozás tilalmáról szóló záradékot. Az alap-dokumentumot, magának a Varsói Szerződésnek a szövegét a közkönyvtárakban is elolvashatjuk, de az utóbbi kétoldalú megállapodások, amelyek egyebek között a szovjet csapatok jelenlétét, jogi státuszát, területhasználatát szabályozzák, nem kerültek nyilvánosságra. 1961-ben felgyorosult a keleteurópai katonai blokk operatív testületéinek a kialakítása. A Politikai Konzultatív Testület Határozatot hozott a hadügyminiszterek rendszeres találkozójáról és közös hadgyakorlatok rendezését írta elő. Még abban az évben megrendezték az első, "Fegyveres testvériségi elnevezésű hadgyakorlatot. A szovjet stratégák a hatvanas évek közepére dolgozták ki az ún. "szövetségi hadviselés" doktrínáját. Szakítva a korábbi gyakorlattal, ez a katonai doktrína a kelet-európai hadseregek aktív részvételére épül. Gyors, közös csapást mérő hadműveletekre készít fel a NATO országok ellen. A szövetségi hadviselés doktrínája jelentősen megnöveli a Varsói Szerződés fontosabb, ún. északi szárnyához tartozó NDK és Lengyelország katonai költségvetését és ahhoz a mértéken felüli túlfegyverkezéshez vezetett, amit ma már a Szovjetunió politikai vezetése is elismer és leépíteni kíván. De a belső fogyasztás növelését és az életszínvonal emelését célul tűző "átalakítási tervek" sikere érdekében nem csak a katonai doktrínát kell felülvizsgálni. A Varsói Szerződés sem maradhat érintetlenül. Két megoldás is kínálkozik. Az egyik az alapszerződés átdolgozása a "be nem avatkozás" és szuverénitás elvei alapján. A másik, kivitelezhetőbbnek tűnő lehetőség a Szovjetunió és a tagállamok közötti kétoldalú megállapodások folyamatos felülvizsgálata. A Szovjetnió foglya az általa létrehozott szövetségi rendszernek. Az alapszerződés módosítása többek között a kelet-német és a csehszlovák pártelit és katonai vezetés ellenállásába ütközne, felvetné a "német kérdést", öszszes következményeivel együtt. A kétoldalú megállapodások módosítása nem kerülne szembe ilyen leküzdhetetlen komplikációkkal, és Magyarország helyzete az engedmények szempontjából igen kedvező. Magyarország nem része a Varsói Szerződés "északi szárnyának" és nincs jelentősége a "német kérdés" szempontjából sem. Szomszédai közül Ausztria és Jugoszlávia semleges országok. A saját nagyhatalmi szerepét újradefiniáló és a diplomáciai sikereket kereső szovjet vezetés ebben az irányban léphet a legkönnyebben. A jelenlegi helyzet történelmi lehetőséget tartogat Magyarország számára. Véleményem szerint a magyar kormány olyan kétoldalú megállapodásokat köthetne a Szovjetunióval, amelyeken keresztül az aktív szövetségi státusz felől az aktív semlegesség irányába mozdulhatnánk el. Ezek a szerződések a szovjet hadosztályok kivonását és a semlegesség nemzetközi jogi garanciáit, a Szovjetunióval való jószomszédi és kiegyensúlyozott E Hfagya r Hírlap partneri viszony feltételeivel ellentételeznék. Hallhattuk, hogy a Varsói Szerződés mai formájában lassan alakult ki, és ezt a történelmi folyamatot a szovjet katonai jelenlét vitte előre. Ä megkezdett haderőcsökkentés és csapatkivonás, továbbá a kétoldalú szerződések kívánatosnak tartott felülvizsgálata a lassú újrarendezés ígéretét hordozná. Magyarország aktív semlegessége az egész katonai blokk szempontjából példaadó lenne. A Vörös Hadsereg utolsó katonája is eltávozott Afganisztánból. De a szovjet propaganda és diplomácia szempontjából az afganisztáni kivonulás nem volt igazán kiaknázható lépés. Az életképtelen Nadzsibulah-rezsim és a tönkrebombázott ország még hosszú időn át a sikertelen modern gyarmatosítás memento-ja marad. A kivonulás a kudarc elismerése, és csak ennyiben az "új gondolkodás" győzelme. Ezt a gesztust meg kell ismételni ahhoz, hogy a nemzetközi közvélemény előtt is hitelt kapjon a Szovjetunió történelmi szerepének "újra értelmezése". Tisztában vagyok azzal, hogy a programtervezet vitája a későbbi közgyűlésen várható. Mégis elmondom, hogy a Szabad Demokraták Szövetségének előzetes programkoncepciójában módosításra javaslom az alábbi megfogalmazást: "a kormány rendezze újjá kapcsolatainkat a Varsói Szerződéssel". Az elmondottak alapján a következő passzust javasolnám: "a magyar kormány kössön új, kétoldalú megállapodásokat a Szovjetunióval. A kívánatos cél a szovjet hadosztályok teljes kivonása és Magyarország semleges nemzetközi státuszának megteremtése. A tárgyalások során ki kell dolgozni a Szovjetunióval való jószomszédi és kiegyensúlyozott partneri viszony feltételeit." Orvosi műszereket szállítanak a Máltai Lovagok A Magyarország és az NSZK között létrejött bilaterális egyezmény és az új egyesületi törvény lehetővé tette, hogy február 4-én megalakuljon a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Az új egyesület nevében a "Máltai" szó a Máltai Lovagrendre utal, amely 900 év óta szinte megszakítás nélkül folytatja betegápoló, szegénygondozó és más jótékonysági tevékenységét. 1987 októberében indult el az első teherautónyi segélyszállítmány Magyarországra. Azóta több mint 35 kamionnyi kórházi és egészségügyi felszerelés, orvosi műszer, ruhanemű, használati tárgy jutott összesen mintegy 6-7 millió nyugatnémet márka értékben a hazai egészségügyi és szociális intézményeknek és a rászoruló magánszemélyeknek. Sok ember áldozatos munkája nyomán kaphattuk meg ezt a pénzben sokszor ki sem fejezhető hatalmas segítséget. Volkswagen típusú mentőautót küldött ajándékba a most megalakult magyar testvérszervezet. Hoztak ezen kívül egy 120 ezer márka értékű magzatvizsgáló diagnosztikai készüléket, egy 40 állomásos AEG személyhívót kórházi és intézeti orvosoknak, valamint öt Hewlett-Packard gyártmányú készüléket, amelyekkel a magzati életjelenségeket regisztrálják. Broczky Beáta (Új Ember) .JzAnLDomsi--------------------------' —--------------------------------Hol a segítség? Felvilágosodott modern korban az ember nem vár olyasmit, amire nyomozó hatóságok az elmúlt hetekben bukkantak a texasi-mexikói határon. Mindennapi, hogy gyilkosságra kerül sor bosszúból, hatalomféltésből, szerelmi féltékenységből. Az is előfordulhat, hogy valami hibbantagyú sorba gyilkolja a szőke, kékszemű nőket. Nagyvárosban, sűrűn lakott emberi településben elég gyakori a szexuális kéjgyilkosság is. De annak valószínűségét a statisztika is jelentősen alábecsüli, hogy tömegsírt fedezzenek fel, valami egészen különálló vallási szekta tagjai által riasztó szertartások körülményei között meggyilkolt fiatalemberek tetemeivel. Valahogy mindannyian abba a hitbe kényszerítjük magunkat, hogy a babonás boszorkánykodás, az emberi tudatlanságra alapozott áldozatok bemutatásának időszaka elmerült a sötét középkorral. Ma már nem tartanak feketemiséket, nem vesznek részt mágikus szertartásokban, vallási fanatizmussal megmagyarázott kínzásokban, kannibalizmusban. Sajnos, jellegzetes esete ez annak, amikor az ember hiú menekülésében, látszatmegoldások keresésében, kényelmes kitérők választásában homokba dugja a fejét. Az amerikai televízió egyik időszerű témákról társalgó népszerű műsorában pár hónapja a vezető a ma is élő sátánkultusz hihetetlen megnyilvánulásainak a témáját választotta ki és amennyiben igazak a napvilágra került adatok, joggal döbbenhetünk meg és kezdhetünk aggódni mindannyiunk jövőjéért. Most lesz két évtizede, hogy Los Angeles egyik előkelő és gazdag kertvárosában bestiális gyilkosság nyomaira bukkantak. Amikor a nyomozás végén rendőrkézre került egy 34 éves börtönviselt férfi, kiderült, hogy az embereknek a vallási fanatizmus iránt megnyilvánuló gyengeségét használta fel és "követőit" szinte hipnotizálva, megparancsolta nekik a gyilkosságokat. Azt állította magáról, hogy ő Jézus Krisztus reinkarnációja és hogy ez a harc lesz a végső (!). Meglepő talán, hogy talált embereket, akik mindezt elhitték neki. De mégsem meglepő, mert az egyik oldalon a világ tele van hiszékeny emberekkel, a másik oldalon pedig "hilózó" szélhámosokkal, akik kitűnő rábeszélő készségükkel a leglehetetlenebb dolgokat is el tudják hitetni velük. Charles Manson azt mondta, hogy ő Jézus Krisztus. Elhitték. Azt állította, hogy ő az ötödik "Beatle". Ezt is elhitték. Beszélt nekik "az utolsó harcról". Bevették. Senki se csodálkozott, hogy a földön járt legszelídebb lény nevében kegyetlen gyilkosságok elkövetését parancsolta meg nekik és vakon követték minden utasítását. Boszorkányságnak, sátánimádatnak, fekete mágiának, woodoo-nak nem lett vége a középkorral, mert évszázadok leperegtek ugyan, de senki sem állította meg az emberi ostobaságot, gonoszságot, kapzsiságot. Igaz, Jézus Krisztus egyszer korábban, megpróbálta és lám, mi lett belőle. Amikor az ember ezekről a hihetetlen szörnyűségekről olvas, elkerülhetetlenül kapcsolja mindezt a biblia jövendöléseihez, amelyekben többek között az ilyen kultuszok megszaporodása is említést kap arra az időszakra, amikor "az idők beteljesedése" küszöbön áll. Ezek a mexikóiak most, akik sajnos, fejlődő férfikorukban lévő amerikai ifjakat is kiszemeltek a rituális kivégzésekre, semmiesetre sem állnak egyedül. Hála Istennek ritkák, de nem egyedüliek. Senki sem csodálkozik ma az egy évezreddel Krisztus születése előtt tevékenykedett görög Dionysus-ok eleven embereket széttépő szertartásain, még az arab síiták "orgyilkosain" sem, de már határozottan megdöbbenünk Mansonon és főleg követőin. Lelepleznek Amerikában sorozatgyilkosokat, akik a sátán jelét vésték áldozataik tetemébe, de ezek mind egyedül voltak. Elmebeteg magányosok. A most leleplezett csoportnak több tagja volt, nemcsak tudtak egymás szörnyűségeiről, hanem a bestiális orgiákon közösen vettek részt, a gyilkosságokat közösen követték el. Amikor fiatal emberéletek feláldozását valami fanatikus csoport együttesen hajtja végre, akkor már meg kell állni a mindennapi rohanásunkban és elgondolkodni kissé. Mégis, az ember hajlamos rá, hogy azt érezze: szinte kár a drága papirosért, amire ezeket a sorokat kinyomtatjuk, az időért, amig az egyik ember megírja, a másik elolvassa, de vajon megnyugtatóan megoldaná-e a kérdést az elhallgatás, fejünk fentebb említett homokba dugása? Tizenöt holttest hevert ott (és ki tudja még, mennyi), alig egy méter földdel betakarva. Volt, akinek üres volt a koponyája, a másiknak mindkét lábát térd alatt lefűrészelték. Elhagyott kalyibában tált találtak beszáradt emberi vérrel és kannibalizmus nyomait. Amikor az egyik kézrekerült vádlottgyilkos a sírhoz vezette a rendőröket, őt kényszerítették, hogy ássa ki a holttestet. Elvették tőle az ásót és azt parancsolták neki, hogy tíz ujjával ásson. Hogy közel került az oszló tetemhez, rémülten védőmaszkot kért. "Amikor megölted és eltemetted, nem kellett a védőmaszk?" - volt a válasz. Embertelen felelet vajon? Mégis, mindenki hajlamos rá, hogy azt mondja: nem. A tettekért ezen a földön is bűnhődni kell. A gyilkos csoportot állítólag az a kisiklott "hit" vezette emberi életek feláldozásához, hogy így misztikus védőpajzsot építenek maguk köré, mert közben kábítószercsempészéssel is foglalkoztak. Remélem, hogy hullaásás közben a gyilkosnak eszébe jutott: vajon most hol a vélt segítség? /