Zárszámadás, 1918-1919

Jelentés

34 annak előterjesztésére nézve az 1913. évi XXVI. t.-c. 1. §-ának harmadik bekezdésében megállapított határidővel szemben már igen jelentékeny, másfél évet is meghaladó késedelmet jelent. A nagy késedelem mellett egyben ez volt a legutolsó állami zárszámadás, amelyet a legfőbb állami számvevőszék a törvényhozás elé terjeszthetett és ugyancsak ezen számadási évet illetően tudta a legfőbb állami számvevőszék utóljára előterjeszteni az 1870. évi XVIII. t.-c. 21. §-a szerint készítendő hitelnyilvántartási kimutatásokat, valamint a tulkiadásokról, előirányzat nélküli kiadásokról és hitelátruházásokról az 1897. évi XX. t.-c. 18. §-a szerint szerkesztendő és az 1915. évi XII. t.-c. 4. §-a értelmében félévenként bemutatandó kimutatásokat is. Ez volt a helyzet az 1918. év őszén, amelyet azután a bekövetkezett forradalmak és a vesztett háború következményei még inkább súlyosbítottak. Az ország kétharmad részének ellenséges csapatok által történt megszállása folytán ugyanis az ezeken a területeken működött magyar hatóságok irattárai, könyvei és számadásai a szóban levő zárszámadások szempontjából elvesztek. Tetézte még mindezt, hogy az u. n. tanácsköztársaság — szakítani akarván a régi rendszer maradványaival is — nemcsak hogy a beérkezett és feldolgozás céljából összegyűjtött régebbi számadásokat feldolgozni nem igyekezett, hanem — a ministeriumoktól nyert felvilágosítások szerint — egyes u. n. népbiztosságoknál egyenesen oda törekedtek, hogy ezeket a számodásokat megsemmisítsék, helyrehozhatatlan károkat okozván ez által az országnak. A forradalmakat és az u. n. tanácsköztársasági uralmat követő időkben a hátralékok, feldolgozására irányuló összes törekvések az előadott okokból hiábavalóknak bizonyultak s éppen ezen okokból nem vezethettek eredményre a legfőbb állami számvevőszéknek az 1916/17. és 1917/18. számadási évek pénzkezelési kimutatásainak megküldését szorgalmazó gyakori tárgyalásai és sürgetései sem, mert csupán azok a ministeriumok lehettek abban a helyzetben, hogy a szükséges beadványokat rendelkezésre bocsássák, amelyeknél a könyvelések a központban bonyolittattak lé, azok a ministeriumok ellenben, amelyek külső utalványozási hatóságokkal és ezek mellé rendelt számvevőségekkel is rendelkeztek, a beadványokat előterjeszteni képesek nem voltak. Az előadottakból látható, hogy az 1916/17., 1917/18. és 1918/19. számadási évekről rendes állami zárszámadásokat készíteni nem lehetett, mert az azokhoz szükséges számadási beadványok egy részének hiányában nem volt meg a lehetősége sem egy pontos, minden kiadást és bevételt felölelő, rendes állami zárszámadás egybeállításának. Az u. n. tanácsköztársaság bukása utáni kormányok idejében tehát a legfőbb állami számvevőszék a fentebb említett okokból kifolyólag hátralékban volt: 1. az 1916/17., 1917/18. és 1918/19. számadási években előfordult tulkiadásokról, előirányzat nélküli kiadásokról és hitelátruházásokról szóló félévi kimutatásokkal.