Zárszámadás, 1916-1918
Jelentés
45 tudomás legyen szerezhető a két szóban levő időszak gazdálkodási eredményeiről és az állam pénzügyi helyzetéről. Ez az oka annak, hogy az 1916/17. és 1917/18. számadási éveknek kezelését később terjesztem elő, mint azt az időszaki folytonosság betartása megkívánná. Itt tisztelettel megjegyzem, hogy az 1918. évi julius hó 1-től 1918. évi október hó 31-ig terjedő időszaknak kezelését egyrészt azért, mert ebben az időszakban még alkotmányos kormány vezette rendes felhatalmazási törvény alapján az állami háztartást, másrészt pedig, mivel ez az időszak a háborús évek befejező része, a kormánnyal e részben történt megállapodástól eltérően az 1916/17. és 1917/18. számadási évekhez kapcsoltam. A kimutatások tartalma az 1920. évi XXVII. t.-c. 6. §-ának rendelkezéseihez képest a kiadási utalványozást és a bevételi előírást öleli fel ugy a valódi, mint az átfutó kezelést illetően. Itt reá kell mutatnom arra, hagy a lerovásnak, vagyis a tényleg foganatosított kiadásoknak és bevételeknek, valamint a cselekvő és terhelő hátralékok adatainak hiányában nem áll módomban e kimutatásokkal kapcsolatban bemutatni az állam vagyonának és az állami adósságoknak változásait és álladékát feltüntető állami leltárt és a leltári értékgyarapodások, értékfogyatkozások és értékhelyesbítések figyelembe vételével készítendő jövedelmi- és vagyonmérlegeket, valamint a ierovási eredményeken alapuló pénztári mérleget sem, amely leltár, illetve mérlegek, rendes állami zárszámadások szerkesztése esetén, azokkal együtt terjesztendők elő a törvényhozásnak. Ugyanezen okokból mellőznöm kellett az állami főbb jövedelmi ágak, üzemek és intézetek kezelési eredményeinek, valamint az állami adósságokra és azokkal kapcsolatos követelésekre vonatkozó részletes nyilvántartási és egyéb adatoknak ismertetését, úgyszintén a vonatkozó pontos adatoknak hiányában az ingatlan állami vagyon eladásáról, illetve elidegenítéséről szóló jelentést is. II. A kimutatások beosztása és szerkezete. Az utalványozott kiadásokról és előirt bevételekről a jelen jelentésem kapcsán előterjesztett kimutatások beosztása a rendes állami zárszámadások beosztásához igazodik, a kiadások és bevételek fősommázatán kivül tartalmazván még azoknak osztályok, alosztályok és fejezetek szerinti mérlegszerű átnézetét és összesítését, valamint a kiadásoknak és bevételeknek fejezetek, cimek, rovatok és alrovatok szerinti részletezését is. A kimutatások szerkezete az 1914. évi XXVII. törvénycikkel megszavazott 1914/15. évi állami költségvetés rovatrendszerén épül fel. Természetes következménye ez annak, hogy a kormány a már emiitett felhatalmazási törvényekkel arra kapott felhatalmazást, hogy az állami kiadásokat az