Zárszámadás, 1911

Jelentés az 1911. évi zárszámadásról

234 TÚLKIADÁSOK STB. A „RENDES" KEZELÉSNÉL. Vallás-és köz- személyzet hiányában — a gyakorlati oktatás hiányos voltára vezetendő vissza, oktatásügyi j]y körülmények között nem zárkózhattam el azelől, hogy az 1911. évre 800 K ministerium. . , . tiszteletdíj utalványozása által az intézeti szemelyzetet még egy kisegítő tanár­segéddel ne szaporítsam." Az egyetemi gazdasági hivatal helyettes igazgatója és az egyetemi gondnok részére költségvetési fedezet nélkül évi 1.200—1.200 K tiszteletdíj utalványoztatott, mely utalványozások indokolását a minister a következőkben sorolja fel : Az egyetemi gazdasági hivatal igazgatója saját kérelmére tartósan sza­badságoltatván, majd szolgálati érdekből a központba berendeltetvén — nehogy az egyetemi gazdasági hivatal hosszabb időre kellő vezetés nélkül maradjon — szükséges volt az igazgatói teendők ellátására egy ministeri számtanácsost kirendelni, kinek részére az ott végzendő több munkára és elfoglaltságára való tekintettel s az állandó gyakorlathoz képest 1.200 K tiszteletdijat kellett enge­délyezni. Megjegyzi a minister, hogy, miután a központi szolgálatra berendelt gazdasági hivatali igazgató időközben elhunyt, az állás véglegesen betölthető lesz és a tiszteletdíj meg fog szüntettetni. Az egyetemi gondnok részére engedélyezett évi 1.200 K tiszteletdíjnak engedélyezése — a minister szerint — azért vált szükségessé, mert az illető hosszas és érdemes szolgálatával arra teljesen méltó és mert azáltal, hogy a lipótmezei elmegyógyintézet és a kolozsvári Karolina kórház gondnoka is a VII. fizetési osztályba léptettetett elő, rajta, kinek állása amazokénál semmivel sem áll hátrább jelentőségében, képzettsége és szorgalma pedig amazokénál szintén nem kevesebb, sérelem esett, melynek enyhítését czélozza a szóban­forgó tiszteletdíj engedélyezése. A minister az előadott indokoláshoz hozzáfűzi még, hogy miután idő­közben a budapesli klinika gondnoki állása a VII. lizetési osztályba átszervez­tetett és a gondnok ezen fizetési osztályba ki is neveztetett, a szóbanforgó tiszteletdíj már inegszüntetletett. Ugyancsak indokolandó kiadást képez még a budapesti egyetemi gaz­dasági hivatalhoz kirendelt volt ministeri számgyakornok illetménye fejében utalványozott 433 K 34 f is", mely kiadás indokolására a minister a követ­kezőket adja elő : „Egy munkaerő még mint napidíjas gyakornokjelölt, illetve mint díjtalan számgyakornok osztatott be a budapesti kir. magyar tudományegyetem gazda­sági hivatalához szolgálattételre, ahol egy, azelőtt havi 2C0 K kezdőfizetéssel díjazott műszaki segéd helyett a gazdasági hivatal műszaki irodájában dolgozott. Az emiitett gyakornokjelölt itt oly figyelmet érdemlő gyakorlatot szerzett, hogy visszabocsátása a gazdasági hivatal szolgálati beosztásában érezhető zavart és fennakadást okozott volna, eltekintve attól, hogy itt a műszaki szolgálat gyor-

Next

/
Thumbnails
Contents