Zárszámadás, 1911

Jelentés az 1911. évi zárszámadásról

TÚLKIADÁSOK STB. A „KENDES* KEZELÉSNÉL. 233 Ugyancsak indokolandó leadást képez egy, az orvosi karnál alkalmazott daliás-és köz­tanársegédnek 1.800 Kás tiszteletdija, melyről költségvetésileg külön gondos- oktatásügy i a ö ministerium. kodva nem volt. E tiszteletdíj utalványozásának indoka a minister szerint az, hogy a közegészségtani tanszéknél az egyik gyakornoki állás helyett egy tanár­segédi állásnak betöltését a tanszéki segédszemélyzet speciális személyi viszonyai tették szükségessé, mert e tanszék mellett már évek óta működő jeles fiatal szakerőt gyakornoki minőségben a tanszék mellett megtartani nem lehetett volna. A bölcsészeti karnál egy X. fizetési osztálybeli első osztályú tanársegéd létszámon felül alkalmaztatott, amire nézve előadja a minister, hogy ezen túl­betöltés a geologiai és palaeontologiai tanszéknél állott elő. Ennek a tanszéknek költségvetésileg rendszeresített segédszemélyzete ugyanis egy másodosztályú tanársegédből és egy gyakornokból állott. A tanársegédi állás — az azt betöltő egyén érdemes voltára tekintettel — a költségvetések során adjunktusi, majd pedig nyilvános rendkivüli tanári állássá szerveztetvén át, az intézet számára csak egy gyakornoki állás maradt meg. Az intézetnek két segéderőre igénye és szüksége lévén, hftzzá kellett járulnia a ministernek ahhoz, hogy — az ugyaneze® kar más intézeteinél üresedésben álló adjunktusi és tanársegédi állások terhére — két segéderő alkalmaztassák és azok szolgálati éveik elő­li aladásához képest másodosztályú tanársegédből első osztályúvá, illetőleg gyakornokból másodosztályú tanársegéddé előléptettessenek. Az egyik ürese­désben tartott adjunktusi állás az 1909. évi költségvetés rendjén töröltetvén, s a tanársegédi állások is mind betöltés alá kerülvén, a fent körülirt túl­betöltés nyilvánvalóvá lett, amit a költségvetésben megfelelő uj tanársegédi állás lelvételével mindezideig kompenzálni nem sikerült. Ugyanezen tudománykaron alkalmazott egy kisegitő tanársegéd részére költségvetési fedezet nélkül 800 K tiszteletdíj utalványoztatott, melynek indoko­lásául a minister a következőket adja elő : „A II. sz. c-hemiai intézetben az 1910/11. tanév első felében is még három tanársegéd és (az újonnan szervezett kísérleti fizikai tanszék számára ideiglenesen átengedett tanársegéd helyett) egy 800 lvval díjazott megbízott tanársegéd működött. A tanársegédek egyikét a naponkint tartott kísérleti előadások előkészítése és az intézeti könyvtár kezelése teljesen igénybe veszi, a chemiai gyakorlatok felügyelete s ezenkívül az intézet administratiója, t. i. a számadások, a leltár vezetése, a hallgatóság által fizetett kémszerdijak és kártérítések nyilvántartása és beszedése stb. a három tanársegéd között oszlott meg. A gyakorlatokra beiratkozottaknak száma azonban már az 1909/10. tanév II. felében 393-ra emelkedett s ez a szám azóta már 400-on felül áll, így tehát egy-egy tanársegédre több mint 100 egyén esik, kikkel naponként és egyénenként kellene érintkezniük, hogy a gyakorlatok végzése didaktikai szempontból némi sikerrel járjon. A vizsgálatok alkalmival tapasztaltatott, hogy különösen a gyógyszerésznövendékek képzettsége hiányos, ami — kellő segé'l­30

Next

/
Thumbnails
Contents