Zárszámadás, 1900

Jelentés az 1900. évi zárszámadásról

6. czim. Ipari felügyelet. 2. rovat. Dologi kiadások: megszavaztatott 52.000 K — f, utalványoztatott 54.136 „ 74 „ túlkiaclás ~T 2.136 K 74 f. E túlkiadásnak oka — a minister előadása szerint — részben az, hogy az iparfelügyelet decentralizációja folytán az iparfelügyelői helyiségek folytatólagos fel­szerelése a hivatali és irodai rovaton az előrelátottnál nagyobb kiadást okozott; másrészt és legfőképen az, hogy az ipari felügyeletnek minél intensivebb gyakor­lása és az e téren kifejtett fokozottabb tevékenység gyakoribb utazásokat tett szükségessé, ugy, hogy az útiköltségek ezimén felmerülő összegek oly mértékben lépték túl az előirányzott hitelt, a mely mértékben a többi alrovaton megtakarítást elérni nem lehetett. Miután pedig az utazások elkerülhetők nem voltak, az azokkal járt költ­ségeknek túlkiadásként kellett jelentkezniök. Ezen körülmény a ministertanácsnak is tudomására hozatott, mely egyúttal felhatalmazást adott a túlkiadásnak megtételére. Megjegyzi még a minister, hogy ugyanezen czim személyi járandóságainál ezt a túlkiadást jóval meghaladó megtakarítás éretett el, ugy, hogy a czim össz­hitelének mérlegére a túlkiadás hátrányos befolyással nem bir. Az állami számvevőszék a minister indokolását azzal egészíti ki, hogy a túlkiadás az „Irodai szükségletek" alrovaton 2.121 K 49 f, az „Útiköltségek és napidijak" alrovaton pedig 4.243 K 14 f, vagyis összesen 6.364 K 63 ft tett, ezt azonban a többi alrovaton elért 4.227 K 89 f megtakarítás a fenti 2.136 K 74 fre szállítja le. 7. czim. Posta, távírda és távbeszélő. ]. rovat. Személyi járandóságok: megszavaztatott 17,596.200 K — f, utalványoztatott 17,996.125 „36„ túlkiadás . . . 399.925 K 36 f. Ezen túlkiadás — a minister indokolása szerint — a „Napidijak" alrovaton következett be és pedig azért, mert a növekvő forgalom lebonyolítására a költség­vetésileg előirányzott személyzeti létszám elégtelennek bizonyult és ennélfogva a hiányzó munkaerőket a mult évben is íiapidijasokkal kellett pótolni. A „Napidíjak" alrovatának hitelét, mely a tényleges szükséglettel szemben már évek óta elégtelen, a mire a költségvetés indokolásában is utalás történt, ily körülmények között 654.789 K 65 frel túllépni kellett, de ezzel szemben sikerült a rovat egyéb alrovatainál oly megtakarításokat elérni, hogy a túllépés összege 399.925 K 36 fre csökkent.

Next

/
Thumbnails
Contents