Zárszámadás, 1897

Jelentés az 1897. évi zárszámadásról

18. czim. A Rába szabályozási társulatnak adott kölcsön czimén : utalványoztatott 4.600 frt. A minister ezen utalványozást a következőleg indokolja: „Hivatali elődöm 1895. évben, a rozzant kis Rába-toroki zsilip helyett építendő uj zsilip költségeinek fedezésére a Rába szabályozási társulatnak 4% kama­tozás kötelezettsége mellett 90.000 frt állami előleget utalványozott, a hatóságilag megállapítandó érdekeltség által leendő megtérítés mellett, ezen összeg azonban az uj zsilip épitési költségeinek fedezésére elégtelennek bizonyult. A kérdéses előlegen felül felmerült 4.600 frt kiadást a társulat fedezni nem birván, annak szintén állami előlegként leendő utalványozását kérte. Miután a társulat felterjesztéséből arról győződtem meg, hogy a felmerült túlkiadás a zsilip biztosságának szempontjából elkerülhetlenül szükséges volt, a pénzügyminister ur előzetes hozzájárulása alapján a kérdéses ujabb 4.600 frt elő­leget 4% kamatozás kötelezettsége mellett a társulat rendelkezésére bocsátottam. A kiadás különben teljes fedezetét találja a társulat terhére előirt s elő­irányzaton kivüli bevétel gyanánt elszámolt 4.600 írtban s ezen előleg 92 frt 1897. évi időközi kamatjában („Átmeneti bevételek", IV. fejezet, 13. czim)". 19. czim. A ragadós tüdőlob kiirtására és a kártalanítási igények kielégítésére: utalványoztatott 173.766 frt 48 kr. E kiadást a minister következőleg indokolja: „A miként azt már a tárczám 1896. évi zárszámadását kisérő indokolásban (1. jelentés 167. lapján) megjegyezni szerencsém volt, a ragadós tüdőlob irtására eddig fordított tetemes anyagi áldozatokkal a betegségnek három vármegye területére történt visszaszorítása sikerült, de eléretett egyszersmind azon sokkal fontosabb eredmény, hogy ezen veszedelmes s az egész ország szarvasmarha-tenyésztését kiválóan veszélyeztető betegség járványos jellegét véglegesen elvesztette". „Ezen kedvező eredményt, a melyet a külfölddel szemben aránytalanul cse­kélyebb anyagi áldozatokkal sikerült elérnünk, fentartani s a szórványosan még fel­merülhető ezen ragadós betegséget teljesen kiirtani az 1897. év folyamán annál is inkább igyekeznünk kellett, mivel egyrészt a ragadós tüdőlob irtására az ország a Németbirodalommal kötött állategészségügyi egyezmény értelmében kötelezve van, de másrészt is főleg azért, mivel a kitűzött czélhoz a ragály teljes elfojtásához, a mit 1898. évben sikerült is egyelőre elérni, az elmúlt 1897. évben állottunk legközelebb s ezen kedvező alkalomnak elmulasztása, sőt esetleg csak elhalasztása is a legsúlyosabb anyagi károsodást vonta volna maga után. E végből a ragadós tüdőlob elfojtására irányuló tevékenység rendszeresen és az egész éven át meg­szakítás nélkül folytatandó volt". „A kiadás szükségessége annak idején a pénzügyminister urnák bejelentetett s a ministertanács e czimen összesen 180.000 frt utalványozásához hozzájárult".

Next

/
Thumbnails
Contents