Zárszámadás, 1897
Jelentés az 1897. évi zárszámadásról
20. czim. A sertésvész irtására és a sertésvész elleni védojtási és gyógyítási kísérletek költségeire: utalványoztatott 14.172 frt 37 kr. A kiadást a minister következőleg indokolja : „Azon nagymérvű pusztítások, a melyeket az 1894. évben fellépett sertésvész az ország egész területen a sertésállományban okozott, a kormány egyik első rendű feladatává tette az ezen állati betegség elfojtására, esetleg megelőzésére irányuló magántevékenység hathatós támogatását, illetőleg olynemü intézkedések életbeléptetését, a melyeknek segélyével a betegség okai s a gyógymódok tüzetes tanulmány tárgyává tétessenek". „Miután pedig a teljesített kutatások s az állatorvosi szakközegek részéről kisérletképen teljesített védojtások némi reményt nyújtottak arra, hogy a vérsavóval közvetlenül a vész fellépése után történő ojtások a sertésvészszel szemben ideiglenesen immunisáló hatással birnak s a gazdaközönség körében is mind nagyobb a hajlandóság arra, hogy az ojtó anyagokkal sertésállományukban rendszeres kísérletek tétessenek, az elmúlt évben egyrészt vérsavó-termelő telepek felállítását eszközöltettem, másrészt pedig a kolozsvári gazdasági egyesületet az általa létesített hasonló teleppel kitűzött czéljuknak elérésében anyagilag segélyeztem s ezen kívül az ojtóanyagot a gazdaközönség részére teljesen díjmentesen engedtem át és alkalmaztam". „Az ezen tevékenységgel kapcsolatos kiadások idézték elő a kimutatott kiadást, a mely előzetesen a pénzügyminister urnák tudomására hozatván, ugy ő, mint a ministertanács e czimen összesen 16.000 frt utalványozásához hozzájárult". „A mennyiben pedig a megkezdett kísérleteknek további s nagyobb körben történő folytatása mutatkozott kívánatosnak, 1898. évre ezen kiadások fedezésére 30.000 frt hitel vétetett fel a költségvetésbe". 21. czim. A kultúrmérnöki hivataloknál, a kassai vizmesteri iskola-épület kibővítésére: utalványoztatott 6.494 frt 29 kr. Ezen utalványozást a minister a következőleg indokolja: „A kassai vizmesteri iskola épülete, az iskolának utóbbi években beállott fejlődése folytán oly szűknek bizonyult, hogy az czéljának többé nem felelt meg. Elodázhatlanná vált tehát az épület megfelelő kibővítése, a mely munkálatokat az oktatás komolyabb veszélyeztetése nélkül elhalasztani nem lehetett. Ennélfogva s miután a szükséges kibővítés költségeiről tárczám 1897. évi költségvetésében gondoskodva nem volt, a pénzügyminister ur előzetes hozzájárulása alapján a felmerült kiadások mint előirányzaton kivtili átmeneti kiadás utalvány ózta ttak. A felmerült kiadással szemben a 10., 11. és 13. czimek („Országos vizépitészeti és talajjavitási hivatal", „Folyammérnöki hivatalok", „Kultúrmérnöki hivatalok") rendes kezelésében 11.530 frt 74 kr megtakaritás éretett el. Magát a kiadást különben teljes összegében ellensúlyozza a vizmesteri iskola ingatlan vagyonleltárának szaporodása."