Matlekovits Sándor: Magyarorszag államháztartásának története 1867-1893. II. kötet: 1893-ig (Budapest, 1894)

1876

48 1876. A keleti vasút. előtt semmiféle előzetes határozat által a ház tekintélyét veszé­lyeztetni nem akarták. A bizottságoknak ezen jelentése mindazáltal nem került tárgyalás alá, mert a kormány időközben az illető bankkörökkel érintkezvén, részükről azt a felvilágosítást nyerte, „hogy a bizott­ságok által javaslatba hozott határozat alapján a szóban álló ügynek rendezésére nem vállalkozhatnak". A kormány tehát meg­hosszabbíttatván a zálogszerződés lejárási idejét s azt 1873. évi deczember 31-ről 1874. január 31-ére helyeztetvén át, 1874. január 26-án „a magyar keleti vasút függő adósságainak ren­dezéséről" szóló törvényjavaslatot terjesztett be. Az ezen törvényjavaslathoz mellékelt indokolás szerint a kor­mány a törvényhozás jóváhagyásának föltétele mellett egy bank­consortiummal (ugyanazzal, amely a 76V 2 millió kölcsönt adta, s melynek élén a hitelbank állt) szerződést kötött, mely szerint: a) a bankconsortium a 11-odsorozatu elsőbbségi kötvényekre 7 hónapra 9% kamat mellett 10 millió tallért előlegez; b) kiköti magának, hogy a kötvényeket visszavételükig bármikor egészben vagy 600.000 forintnál nem kisebb részletekben 61V 2 °/ 0 áron arany árfolyam szerint (= közel 70% papirosban) tulajdonul átvehesse; c) az elsőbbségi kötvények kamatainak és törlesztésének fizeté­seért a magyar állam a készfizető kezességet elvállalja s az évi járadék kifizetésének kezelését a magyar állam veszi át. Ezen szerződés terheinek elviselhetése végett ismét a kor­mány a keleti vasúttal kötött — a törvényhozás jóváhagyásának fentartásával — szerződést, melynek értelmében: a) az állam a kötvények kiváltását, valamint ujolagos elzálogosítását a keleti vasút terhére teljesiti és a vasút köteles a terhére tett összes kiadásokat megtéríteni; b) az államnak fönn van tartva az a jog, hogy a kötvényekért befolyó vételárból a két jogügylet foly­tán a társulat terhére tett összes kiadásainak fedezése után a vasuttársulatnak adott épitési előlegekből származó követelését és járulékát kielégítse; c) az állam részére kiköttetik, hogy a vasuttársulatnak biztosított tiszta jövedelemből annyit van jogo­sítva visszatartani, a mennyi ezen kötvények kamatainak és törlesztésének fizetésére és a szelvények beváltási költségeire szükséges; az esetben, ha a vasút tiszta jövedelmeinek emelke­dése folytán az állam által kamatbiztositás czimén fizetendő összeg az említett czélra elég nem volna, a társulat köteles a

Next

/
Thumbnails
Contents