Matlekovits Sándor: Magyarorszag államháztartásának története 1867-1893. Bevezető rész (Budapest, 1894)
Bevezetés
10 mely szerint a költségvetést részletekben és egyenkint tárczák szerint tárgyalná a képviselőház és az általános vita az appropriatioval kapcsolatban történnék, mint mely eljárás az általános vitát csak más időpontra helyezné át, és tulajdonképen a tárgyalás röviditésére alig vezethet: viszonyaink és szokásaink az eddigi rendszer megtartását indokolják. Igaz, sok dolog, a mi nálunk költségvetési vitában el szokott mondatni, oly messze áll a költségvetéstől, mint ég a földtől; jól jegyezte meg Pulszky Ferencz még 1870-ben: „a budget-tárgyalás azon alkalom, a hol elmondhatja mindenki mindazt, mi miatt szive fáj: hol elmondhatja a ministerium bűneit és hol mindeuről szólhatunk, a mi általában a közadministratióhoz tartozik" ; ámde a szólásszabadság hatalmas követelményét a vele történő visszaélés miatt korlátozni nálunk nem tanácsos. És ha mindamellett abban a meggyőződésben vagyok, hogy az eddigi rendszer maradjon meg, teszem azt azon tudatban, hogy ezen rendszer mellett is megvan a mód a tárgyalások kellő időben leendő befejezésére. E mód pedig egyszerűen abból áll, hogy a költségvetés tárgyalásakor az ülések legalább két órával nyújtassanak meg, vagy a délelőtti üléseken kivül délutáni, illetőleg esti ülések is tartassanak. Most tapasztalás szerint a 10 órára összehívott ülésekben — főkép a téli hónapokban — az elnöki bejelentések után 11 órakor kezdődik a rendes tárgyalás és tart alig x / 22 óráig, összesen tehát harmadfél óra fordittatik a költségvetés tárgyalására; ha az ülések 10 órától 4 óráig terjednének, azaz két órával meghosszabbíttatnék az idő, nem kétszer, de négyszer annyit lehetne végezni, mert minél hosszabb az ülés, illetőleg minél jobban közeledik az ülés végéhez, annál kisebb a beszélési inger, vagy a nálunk sokszor mutatkozó beszélési viszketeg. Ily hosszú üléseknél természetesen az amúgy is rendelkezésre álló alelnökök többször váltanák föl a képviselőház elnökét, a ministerek pedig szintén fölváltva képviselnék a kormányt, sőt az egyes tárczák tárgyalásánál is a ministereket államtitkáraik válthatnák föl; szóval a hosszú ülések egész tartamára állásuknál fogva jelenlétre kötelezettek kellő fölváltás által mindig abban a helyzetben volnának, liogy az ügy érdemének megfelelhetnének. * * Államháztartásunknak a lefolyt negyedszázadban mutatkozó fejlődését áttekintve, a nemzeti önérzetnek bizonyos megnyugvása tölti el a visszapillantó szemlélőt. A csüggedés, amely annyiszor uralkodóvá vált és még a legbátrabb politikusokban is aggodalmakat költött a nemzet köz-
