Matlekovits Sándor: Magyarorszag államháztartásának története 1867-1893. Bevezető rész (Budapest, 1894)

Bevezetés

9 mint a költségvetést már legkésőbb húsvétok után közvetlenül, tehát áprilisban előterjeszteni és a tavaszi idényt fölhasználni a költségvetés tárgyalására, a mi talán azzal az előnynyel is járna, hogy az ülésszak végén már uralkodó nagyobb meleg és a künn váró gazda­sági munkálatok sok, talán fölösleges szóárt a maga kellő medrébe foj­tanák s igy rövidebb tárgyalásra szolgáltatnának alkalmat. A költségvetésnek áprilisban előterjesztése megkövetelné azonban a költségvetésnek legalább is már januárban leendő előkészitését, vala­mint azt is. hogy a közös költségvetés már a husvétok előtt, tehát ápril előtt megszavaztassák. Nem lehetetlenség mind a két követelmény; de nálunk, hol a költségvetésnek megállapítására és megvitatására egyrészt legalább a lefolyt év kezelési eredményeinek ismerete szükséges és az év terméseredménye is számba veendő: talán ez az időbeosztás nem a legczélszerübb. Most például az 1895. költségvetés készítésekor a minis­terium már az 1893-ik év kezelési eredményét és az országgyűlés az 1893-ik év zárszámadási és az 1894. év háromnegyedének kezelési eredményeit ismeri és azok nyomán határozhat. Ha az előterjesztés már áprilisban történnék, akkor a költségvetés tervezésénél még csak az 1892. év zárszámadásai állanának rendelkezésre. Ismételve hangsúlyozom, nem lehetetlenség, — mert más államokban is előfordul az előterjesztés­nek ily korai, sőt korábbi előterjesztése is — de keresztülvitele talán nem okvetlenül szükséges. A korábbi előterjesztéssel rokon eszme az, a mely képviselőházunk­ban is több izben már felmerült, s mely szerint a költségvetési év kezdete át volna helyezendő január 1-ről ápril l-re. Nem említve azokat a nehézségeket, melyek ezen módozatnál is a mult évek adatainak felhasználására nézve majdnem azonosak volnának a mostani pénzügyi év megtartásánál az áprilban szándékolt előterjesztéskor, sok fontos ok szól az ellen, hogy a pénzügyi év különböző legyen a polgári évtől. A polgári év annyira átszövi az összes társadalmi és állami életet, hogy zavarok nélkül ez a módszer sem kívánatos. Mellőzve azokat az eszméket, melyek a költségvetés tárgyalását az angol parlament mintája szerint követelik, a hol nem egy külön pénzügyi bizottság vizsgálja meg előzetesen és jelentése alapján tárgyalja a képviselőház a költségvetési előterjesztést, hanem a képviselő­ház maga bizottsággá alakul s azonnal megvizsgálja és tárgyalja a költ­ségvetést; mint a mely rendszer kizárólag az angol parlamenti kormány sajátságával függ össze, és a máskép fejlődött országokban egyszerű utánzás által meg nem honosítható; — valamint mellőzve azt az eszmét,

Next

/
Thumbnails
Contents