Állami költségvetés - 1929-1930
Népjóléti és munkaügyi minisztérium - INDOKOLÁS A NÉPJÓLÉTI ÉS MUNKAÜGYI MINISZTERIUM 1929/30. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
5G Az államkincstárnak a fentiekben részletezett kiadásai az első pár évtől eltekintve rohamosan emelkedtek, ugy, hogy 1912-ben 7,000.000 K-t, illetve az elmebetegek ápolási költségeivel 9,323.000 K-t, 1913-ban 7,500.000 K-t, illetve 10,000.000 K-t kellett erre a célra áldoznia. E költségek a további évek folyamán szükségképen növekedő irányzatot mutattak a kórházak szaporodása és fejlődése következtében. Az ország területének megcsonkításával a kiadások ugyan apadtak, de ez a csökkenés nem állott arányban a terület és népesség kisebbedésével, mert a világháború és a kommunizmus alatt elszaporodott nemi betegségek, nemkülönben a lakosság általános elszegényedése mindjobban növelték az államnak ez irányú terheit. Ez oknál fogva az 1925/26. költségvetési évben az elmebetegek ápolási költségeit az államkincstár a betegápolási és gyermekvédelmi adó terhére utalta. A nemi betegek számának csökkenése is lehetővé tette, hogy az államot terhelő nyilvános betegápolási költségekre előirányzott összeg csökkentessék. Az 1926/27. évre igy 1,504.380 P irányoztatott elő, majd 1927/28-ra 700.000 P-ben állapíttatott meg az előirányzat. Ez az összeg azonban nem bizonyult elegendőnek s ezért 1929/30-ra ismét 1,400.000 P irányoztatott elő. 2. rovat. A városok és községek hozzájárulásaiból fedezendő nyilvános betegápolási költségek (a klinikák és bábaképezdék kivételével.) 1928/29. évre megállapitott összeg 15,822.000 P 1929/30. évre előirányzott összeg 17,112.000 „ az 1929/30. évre tehát több... 1,290.000 P-vel. Az előirányzott összegből fedeztetnek az 1926. évi 5.180/M. E. számú rendelet 6. §-a alapján a köz- és nyilvános jellegű kórházakban (kivéve az egyetemi klinikákat és bábaképezdéket) szegény jogon ápolt és az állami egészségügyi intézetekben u. n. rendes és elmebetegségben ápolt magyar honos betegek 16,012.000 P-t kitevő ápolási és szállitási költségei. Ebben az összegben azonban bennfoglaltatnak már a tárca igazgatása alá tartozó egészségügyi intézetek 4,036.112 P-t tevő, alább részletezett dologi kiadásai is : beszerzési költségek 2,594.954 P, elhelyezési költségek 1,093.996 „ egyéb dologi kiadások 347.162 „ Kiadási tételek szerint csoportosítva, élelmezésre 1,394.587 P, fűtésre 377.800 P, világításra 161.280 P, vízszükségletre 57.600 P, épületfenntartásra és tisztításra 413.794 P, ruházatra, ágyneműre 525.015 P, mosásra 35.219 P, leltári tárgyak beszerzésére 268.500 P, irodaszerekre, nyomtatványokra 30.930 P, kert- és állatgazdaságra 177.173 P, gépházi kiadásokra 82.300 P, gyógyszerekre és orvosi eszközökre 207.600 P, kocsi- és ló tartásra 1