Állami költségvetés 1917-1918

Ezen intézetek elhelyezésének kérdését, amennyiben felállításuk esetleg meglevő intézetek megszüntetésével is hozható összeköttetésbe, ez utóbbiak telkeinek és épületeinek megváltásával, egyebütt pedig uj épületek emelésével, illetve addig a' mig az építkezés lehetővé válik, megfelelő helyiségek bérbevételével kivánja a vallás- és közoktatásügyi minister úr megoldani. A fentiekben ismertetett programul azonban a pénzügyi szempontokra való tekintettel nem egyszerre, hanem 4—5 év alatt lesz megvalósítandó. A folyó költségvetési évre első részletképen 700 tanítói állással 400 állami elemi iskolának, továbbá 200 óvónői állással 200 állami kisdedóvódának a felállítása terveztetik, amely iskolák és óvódák rendes kiadásaira (a személyi járandóságokra, a bebútoro­zásra, a tanszerekre stb.) — az iskolák és óvódák helyi költségvetései javára befolyó iskolai, illetőleg óvodai pótadók figyelembe vétele után az iskolai és óvodai beruházásokra (a folyó költségvetési évben eszköz­lendő megváltásokra és építkezésekre) • irányoztatik elő. A rendes kiadásokra igényelt 1,200.000 K-ból az állami elemi népiskolák czimre 1,000.000 K, az állami kisdedóvó intézetek czimre pedig 200.000 K esik. A beruházásokra igényelt 3 millió K-ból pedig 2,500.000 K lesz az állami elemi iskolák és 500.000 K az állami óvódák czimnél felveendő. A rendes kiadásokra fordítandó 1,000.000 K és 200.000 K a költségvetés XXI. fej. 18. és 20. czimeinek megfelelő rovatai szerint részletezve lesz az állami zárszámadásban elszámolandó. A jelzett összegeknek a megszavazása azonban egyelőre átalány­hitelként egy-egy összegben kéretik, mert az, hogy mennyi lesz ezen összegekből személyi s mennyi dologi kiadásokra utalványozandó, most még nem állapitható meg. Az igy engedélyezendő átalányhiteleknek bizonyos — a zárszámadásban összegszerüleg is megjelölendő — részei a felállítandó iskolák és óvódák felszerelési 'költségeinek a fedezésére lesznek forditandók. A hitelek eme részösszegeinek tervszerű és gazdaságos kihasználhatása érdekében a törvényhozás felhatalmazása kéretik arra, hogy azokra az összegekre nézve, — amelyekkel a szóban forgó átalány hitel ékből az állami zárszámadás XXI. fejezet" rendes kiadások 18. czimének 3. rovat 1., 4. és 5. alrovatai és illetve a 20. czimének 3. rovat 1.. 4. és 5. alrovatai alatt előirányzott hitelek lesznek növelendők, — két évi felhasználási idő állapittassék meg. Megjegyeztetik, hogy az említett actio költségeinek az előirányzásával szemben a népoktatás általános fejlesztése érdekében a költségvetésbe fölvett és a jövőben fölveendő összegek nem fognak csökkenni. Tekintettel azonban arra, hogy az állami iskolák szervezése részben államsegélyt élvező nem állami iskolák átvé­telével is fog történni, ezek államsegélye megtakarításként fog jelentkezni. A szóban­forgó megtakarítás összege az actio teljes befejezése után mintegy évi 800.000 K lesz, — a folyó költségvetési évben pedig a jelzett actio folytán kereken 100.000 K lesz a nem állami népiskolák és népinternátusok segélyezése czimnél az 1917/18. évre eredetileg előirányzott összegekkel szemben megtakarítható. Ehhez képest az utóbb nevezett czim I. rovatának előirányzata leszállítható. h) Ugyancsak a vallás- és közoktatásügyi tárcza költségvetésében továbbá, félévi szükséglettel számítva uj kiadás veendő fel pótlólag a hajihidorogi gör. kath. püspökség erdélyi expositurájának költségeire.

Next

/
Thumbnails
Contents