Állami költségvetés 1917-1918

Ezen összegre az újonnan felállított hajdudorogi magyar gör. szert, katli. püspökséghez tartozó és az erdélyi határszéleken, nevezetesen Marostorda, Udvarhely, Háromszék és Csík vármegyékben magyar nemzeti missiót teljesítő, Maros-Vásárhelyen székelő ii. n. székelyföldi vikuriatus anyagi támogathatása czéljából van szükség. A szóbaniorgó segélyszükséglet egy évre 200.000 Kt tesz ki; — a folyó költségvetési évre azonban egyelőre elegendőnek mutatkozik ;i fenti 100.000 K előirányzása. i) Az 1917. évi IX. t.-cz. 11. §-ában emiitett állami, vármegyei és állam­vasuti alkalmazottak várakozási idejének az idézett törvény határozmánvai alapján történt leszállítása kapcsán méltányosnak mutatkozik, hogy megfelelően megrövidít­tessék az állami elemi népiskoláknál és kisdedóvóknáí, továbbá az 191b. évi XVI. t.-cz. és 1913. évi XL. t.-czikkek hatálya alá tartozó, nem állami elemi népiskoláknál és kisdedóvódáknál, nemkülönben az önálló gazdasági népiskoláknál alkalmazott tanerők várakozási ideje is. A vonatkozó szabályozásnak az 1918. évi.január 1-töl kezdődő hatálylyal való keresztülvitelére a kormány a költségvetési törvényben óhajtja a felhatalmazást kieszközölni. A költségekről azonban, már az előirányzatban kell gondoskodni s e czélra a vallás- és közoktatásügyi tárcza költségvetésében felveendő összesen . . a megszavazása kéretik. A félévre szóló szükségletként számított ebből az 1,625.000 Kból hozzá­vetőleges számítás szerint 4-30.000 Kra van az állami tanítók, 90.000 Kra az állami óvónők, 1,000.0000 Kra a nem állami tanítók, 80.000 Kra a nem állami óvónők és 25.000 Kra a gazdasági népiskolai szaktanítók részére szükség. j) Az igazságügyi tárczánál, az 1917. évi IX. t.-cz. 13. §-a alapján végrehajtott birói és ügyészi statusrendezés költségeire az 1917/18. évre szóló elő­irányzat kiegészitéseképen kereken kell felvenni a költségvetésbe. Ez a 714.000 K egy összegben a „Királyi törvény­székek és járásbíróságok" czimnél irányoztatik elő, a zárszámadásban azonban a szóban forgó statusrendezésböl eredő kiadások azon költségvetési czimek személyi járandóságainak fizetések, pótlékok és lakpénzek alrovatain lesznek elszámolandók. amely czimek kezelésében a jelzett kiadások tényleg jelentkeznek. h:) A magyar felelős ministerek számának ideiglenes felemeléséről szóló 1917. évi XI. t.-cz. értelmében évi 400.000 K átalányösszeg bocsáttatott a minis­terium rendelkezésére az idézeti törvény folytán előálló költségtöbbletnek a fedezésére. Ez a az 1917. évi XI. t.-cz. 2. §-ában meghatározott módon, külön fejezet alatt, az 1917/18. évre szóló előirányzat kiegészitéseképen a .költségvetésbe felveendő. Megjegyeztetik, hogy az emiitett 400.000 Kból összesen 112.000 Kra van szükség a négy tárczanélküli minister és 39.000 Kra a két államtitkár szabályszerű illetményeinek a fedezésére. A fenmaradó összeg, vagyis 249.000 K pedig munka­dijakra. nyomtatványköltségekre, hivatali és irodai kiadásokra szükségeltetik. Részletes előirányzat a szükségletekről egyelőre nem adható, minthogy a népjóléti és az átmenetgazdasági minister urak működését illetőleg a szervezet kérdései még vég­legesen megállapítva nem lettek. I) Az a—k) pontok alatt felsorolt szükségleti tételek együttvéve 261,949.496 K-val emelik a költségvetésnek a kiadásait. Ehhez az összeghez azonban még hozzájön az a többlet, amely a m, kir. államvasutak kiadásainál jelentkezik az

Next

/
Thumbnails
Contents