Állami költségvetés - 1911

Pénzügyministerium - INDOKOLÁS A MAGYAR KIRÁLYI PÉNZÜGYMINISTERIUM 1911. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

125 A „segélydijak" alrovatának változatlan maradása mellett, 2.992 K emel­kedést mutat a „napidijak" alrovata. mely többlet a kisegitő vámolok napidijaira szükséges. A „bérek" alrovatán 600 Kval több irányoztatik elő. Ezen az alrovaton ugyan 3.600 K emelkedést okoz a napibéres alkalmazottak napibérének felemelése — ellenben 3.000 Kval apad a szükséglet az által, hogy a hidmesterek béréből 2.800 K a rfizetések, lakpénzek s pótlékok" alrovatára, 200 K pedig a „ruhailletmények" alrovatára vitetett át. A „ruhailletmények" alrovatán mutatkozó 200 K emelkedés a hidmesterek ruhailletményének erre az alrovatra történt átvitelének a folyománya. A „Dologi kiadások" rovatán a többkiadás 20.013 Kt tesz ki. Ebből az „irodai költségek" alrovatra esik 4.763 K. És pedig 10.4ö3 K többlet keletkezik abból, hogy a hidjegybárczák az eddigi gyakorlattal szemben, költségmegtakarítás czeljából nem évenkint, hanem egyszerre három évre rendeltetnek meg, ellenben 5.720 Kval kevesebb a szükséglet a vámolok téli bundáinak beszerzésénél. Az „utazási költségek" alrovata változatlan, ellenben emelkedik az előirányzat „épületek fentartása" alrovaton 15.250 Kval. Ebből az emelkedésből 1 i.000 K a Lánczhid-épület halaszthatatlan helyre­állítási költségeire, 1.00 ! K ugyanazon épület járdája utáni kövezési járulékra, 250 K pedig a vizdij emelkedésére esik. A „közterhek" rovat, „adók és egyéb közköltségek"-nel mutatkozó 294 K többlet a székesfővárosi községi adó felemelésének a folyománya. Az „üzleti kiadások" rovaton 30.236 Kval kevesebb irányoztatik elő. Ez az apadás az egyes alrovatokon olyképen oszlik meg, hogy a „beszerzett anyagok és szerek'-nél 19.112 Kval, a „hidak fentartásá"-nál 11.124 Kval csökken az előirányzat a tényleges szükségletnek megfelelően. Az „alapok alakítása" rovat előirányzata változatlan. A „nyugdijak" rovaton 1.355 Kval többet kellett felvenni az előrelátható szükséglethez képest. Rendkiviili kiadások. Beruházások. III. fejezet, 12. czim. 1909. évre engedélyeztetett — 1911. évre előirányoztatik 300.000 K, 1911. évre tehát több . . 300.000 Kval. A budapesti Lánczhid állapotának, hordképességének és biztonságának műszaki megvizsgálásával legelőször 1873-ban foglalkozott egy, a volt közmunka és közle­kedésügyi ministeriuin részéről kiküldött bizottság.

Next

/
Thumbnails
Contents