Állami költségvetés - 1908

Földmivelésügyi ministerium - INDOKOLÁS A MAGYAR KIR. FÖLDMIVELESÜGYI MINISTERIUM 1908. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

140 4. az alap bevételeinek gyümölcsözőleg való elhelyezéséből eredő jövedelmek és végül 5. az alap javára tett adományok, hagyományok vagy segélyek. Az alap összes ügyeinek intézését a földmivelésügyi m. kir. minister fen­hatósága alatt működő „Intéző bizottság" végzi. Ennek a bizottságnak elnöke az erdészeti főosztályok rangban legidősebb osztályfőnöke, helyettese a rangban utána következő osztályfőnök illetve ezek akadályoztatása esetén a rangban legidősebb ügyosztályvezető. A bizottságnak tagjai a földmivelésügyi ministerium erdészeti főosztályainak főnökei és ügyosztályainak vezetői, illetőleg ezek helyettesei, a földmivelésügyi ministeri számvevőség erdészeti csoportjának főnöke, illetőleg helyettese, továbbá a külső erdészeti hivataloknál szolgáló tisztviselők közül a földmivelésügyi minister által 3 évről 3 évre kinevezett 2 tag és végül az TOrszágos erdészeti egyesület 11 részéről ugyancsak 3 évről 3 évre kiküldött 2 tag. Az előadói tisztet a földmivelésügyi ministerium erdészeti ügyosztályainak vezetői évről-évre felváltva viselik. A jegyzői teendőket a központi személyzetből a minister által erre kijelölt erdőtiszt, a számviteli teendőket pedig a ministeri számvevőség erdészeti csoport­jából ugyancsak a minister által kijelölt tisztviselő a hivatalos teendőkkel egyenlő felelősség mellett végzik. Az alap vagyonának pénztári kezelését 1903. év végéig a földmivelésügyi ministerium erdészeti főosztályának házipénztára, 1904. év elejétől az 1904. év végéig a földmivelésügyi ministerium házipénztára, az 1905. év elejétől kezdve pedig az egész pénzkezelést a m. kir. postatakarékpénztár bonyolítja le. Az alapot illető járulékok beszedését a kiilső erdészeti pénztárak eszközlik és a beszedett összegeket az alap javára a postatakarékpénztár utján fizetik be. A számadások vezetésének időközi felülvizsgálását a bizottság elnökének felkérésére a ministeri számvevőség erdészeti csoportja teljesiti. Az alap évi összes jövedelmének 4/ö része a közvetlenül következő naptár évben megnyíló tanévre szóló segélyekre fordittatik, Vö része pedig állandóan az alaptőkéhez csatoltatik. A folyó kezelésre szükséges pénzösszeg a magyar leszámítoló és pénzváltó banknál helyeztetik el, az alap vagyona ellenben magyar állampapírokba van fektetve, melyek ugyancsak a megnevezett pénzintézetnél őriztetnek. Az 1906/1907. tanévben 48.200 K pénzösszeg fordíttatott segélyezésre. A fiuk közül azok részesülnek segélyben, a kik az erdészeti főiskolában, gymnasiumokban, reáliskolákban, felső kereskedelmi iskolákban, felső ipariskolákban és polgári iskolákban tanulnak; a leányok közül pedig azok, a kik tanitónő-, óvónő- és nevelőnőképző-intézeteket, női kereskedelmi tanfolyamokat, felsőbb leány-

Next

/
Thumbnails
Contents