Állami költségvetés - 1908
Földmivelésügyi ministerium - INDOKOLÁS A MAGYAR KIR. FÖLDMIVELESÜGYI MINISTERIUM 1908. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
141 iskolákat és polgári leányiskolákat látogatnak, végül mindkét nembeli gyermekek közül azok, a kik siket-némák, vakok stb. oktatására szolgáló gyógypaedagógiai tanintézetben vannak elhelyezve. Elemi iskolákba járó fiúgyermekek és az I—IV. osztályba járó leánygyermekek is segélyben részesülhetnek, de csak abban az esetben, ha megfelelő tanintézet hiányában kénytelenek a szülői háztól távol tanulni. A segélyezéshez megkívántatik, hogy a gyermekek sikeres tanulási előmenetelét igazoló bizonyítványokban kimutatott osztályzatoknak legalább fele „jeles" és Jó" legyen. A segélyek az alap bizottságához intézett kérvények alapján egy tanévre engedélyeztetnek. A kérvények az emiitett bizottság által tárgyaltatnak, mely ebbeli megállapodását jegyzőkönyvbe foglalva a segélyek engedélyezése végett a földmivelésügyi minister elé terjeszti. Egy gyermek után vagy egy árva részére egy tanévre 200 K segély engedélyeztetik; vagyontalan vagy atyjukat s illetőleg anyjukat is elvesztett árvák részére azonban kivételes esetekben 300, illetőleg 400 K is engedélyeztetik, ha azt a folyamodók száma és az alap jövedelme megengedik. 1906. évi kezelés. Az 1906. évben mint kiosztható segélyösszeg 48.200 K állott rendelkezésre. A felhívásra beérkezett 214 kérvényben összesen 161 fiú- és 149 leánygyermek részére kértek segélyt, kik közül azonban 35 fiú- és 30 leánygyermek már az alapszabályzat értelmében, továbbá 6 fiú- és 24 leánygyermek a rendelkezésre állott segélyösszeg elégtelensége folytán segélyben részesíthető nem volt. A rendelkezésre állott 48.200 K szétosztása a következőleg történt: 84 36 — = 120 fiu 200 300 400 = 27.600 Kval. 79 16 — = 95 leány 200 300 400 = 20.600 Kval. A segélyzettek közül 192 Magyar-, 23 Horvát-Szlavonországban lakik. 1906. évi zárószámadás. I. Vagyonálladék az 1906. év elején: 1. Alaptőke 131.601 K 16 f, 2. Az 1905/1906. tanévben kiosztás alá kerülő segélyek 25.400 „ — „ 3. Az 1906/1907. tanévre kiosztható segélyek . . . 48.200 „ — „ összesen . . 205.201 K 16 f.