Állami költségvetés - 1894
Kereskedelemügyi ministerium - JELENTÉS A KERESKEDELEMÜGYI M. K. MINISTERIUM 1894. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
219 kötött s az 1891. évi XL. t.-cz. által beczikkelyezett egyezmény II dik czikke szerint a (jíhymes-szoroson át a mag} 7ar-rumán országhatárig vezetendő vasút, az egyezménynek' 1891. évi november hó 11-én történt ratifuatiójától számítandó hat éven belől, tehát 1897. évi november hó 11-éig lesz kiépítendő. Tekintettel arra, hogy ezen igen nehéz hegyi pályára legalább is 27® évi tényleges épitési időt kell számítani, szükséges, hogy az ezenfelül még rendelkezésre maradó mintegy 2 év, a részletes tanulmányokra és tervezési munkákra, valamint az ezek befejezésétől az építés megke/dhetéseig megkívántató egyéb tárgyalásokra és előkészületekre késedelem nélkül felhasználtassák. A ghymes-szorosi vasút alig lesz a helyi érdekeltség utján megvalósítható; de ha még ez lehetséges is lesz, minden esetre hosszas előzetes tárgyalások és előkészületek szükségesek, a mig egy ily érdekeltség megalakulna és ez ügyet komotyan kézbe venné. Ily bizonytalan eshetőséggel tehát tekintettel arra, hogy nemzetközi kötelezettséggel állunk szemben — számítani nem lehet. Epen azért szükségesnek tartom, hogy ezen fontos és igen nehéz pálya tervezési és költségszámítási munkái a m. kir. államvasutak által készíttessenek el, miután csak a m. kir. államvasutak igazgatósága nyújthat kellő biztosítékot arra nézve, hogy a szükséges műszaki müveletek megbízható és alapos felvételek és beható tanulmányok alapján idejekorán rendelkezésre fognak állani. Az ilykép államilag elkészítendő müveletek, melyeknek költségeire 1894-re 80.000 frtot irányoztam elő, azután felhasználhatók lesznek akár a vasútnak engedélyezése czéljára, akár pedig — ha a körülmények ugy alakulnak — az építésnek állami kezelésben való végrehajtására. 20. czim. Folyó ós tóhajózási czélokra .... 300.000 frt. A hazai folyam- és tóhajózás fejlesztése czéljából már hivatali elődöm megtette a kezdeményező lépéseket arra nézve, hogy egyrészt az államvasutak igazgatósága keretében oly gőzhajózási szolgálat létesíttessék, a melynek feladata az államvasuti forgalommal kapcsolatosan főleg az aldunai hajózási üzletet ellátni, — másrészt, hogy a Balaton taván az azt övező gazdagvidék gazdasági és forgalmi érdekeinek megfelelő gőzhajózás létesíttessék. Az érintett hajózási czélokra a törvényhozás 1890. évtől kezdve „a folyó- és tóhajózási czélokra" engedélyezett évi 100.000 frt lett felhasználva s nevezetesen azon összeg ujabb hajók épitésére és a balatoni gőzhajózás segélyezésére fordíttatott. 1894. évben az államvasuti hajók épitési költségeinek 5-dik részlete 28*