Állami költségvetés - 1894
Vallás- és közoktatásügyi ministerium - A VALLÁS ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MAGYAR KIRÁLYI MINISTERIUM 1894. ÉVI KÖLTSÉG-ELŐIRÁNYZATÁNAK INDOKOLÁSA
89 volt. Miután azonban tárczám 1893. évi költségvetése értelmében a lugosi gy mnasium időközben államosittatott s a IvrassóiSzörénymegye által kezelt gymnasiumi alap összes vagyona az állam tulajdonába ment át, helyen való, hogy a tanulmányi alap tulajdonában levő ezen telek, a vételár megtérítése mellett, szintén az állam tulajdonába menjen át. 41. czim. A m unká es i állami gymnas iu m to r nacsarnokának felszereléséi*e 800 frt. Munkács városa a főgymnasium számára, a vele kötött szerződés értelmében, uj épületet emelt, azt kellőleg bútorozta és mellé tornacsarnokot is állított. E csarnok felszerelése azonban már nem tartozik a város szerződésszerű kötelezettségei közé és igy e felszerelés költségéről tárczám terhére kellett gondoskodnom. 42. czim. A kecskeméti reáliskola tornacsarnokának felszerelésére 1.000 frt. Ugyanezen indokolás áll a jelen tételre nézve Kecskemét városával szemben, a mely a kecskeméti reáliskola jobb elhelyezése érdekében a mult évben ugyancsak szerződés alapján nagyobb szabású pótépitkezést eszközölt. 43. czim. A budapesti VIII. ker. gymnasium te 1kének vételére a város által fizetendő 20.000 frt és kölcsön utján beszerzendő 110.000 frt, összesen 130.000 frt. Ezen költség szükségességét az állami tanintézetek építésére felvett kölcsönök törlesztésénél 39. czim 35. rovat alatt volt szerencsém kifejteni. 44. czim, A pozsonyi álla mi főreáliskola b u t o r1 > e 1 i felszerelésére 7.500 fr t. A pozsonyi állami főreáliskola uj épületének épitése megkezdetvén, annak butorbeli felszereléséről is gondoskodnom kell. E czélra összesen mintegy 15.000 frt lesz szükséges, a miből az első részt a jelen czim alatt felvett 7.500 frt lesz hivatva fedezni. 4"). czim. Egy könyvnyomtató gép a vakok országos