Állami költségvetés - 1894
Vallás- és közoktatásügyi ministerium - A VALLÁS ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MAGYAR KIRÁLYI MINISTERIUM 1894. ÉVI KÖLTSÉG-ELŐIRÁNYZATÁNAK INDOKOLÁSA
90 intézete domború nyomású könyveire 500 forint, A vakok budapesti országos intézetének tankönyvei eddig is házilag az intézetben állittattak elő. azonban az e czélra használt sajtó már teljesen elromlott; egy ily ujabb szerkezetű sajtóval a vakok zenei oktatásánál annyira szükséges hangjegyek is előállithatók lesznek. 46. czim, A magyar történelmi képcsarnok metszetgyüjteményének szekrényeire 1.000 forint, A történeti képcsarnok metszetgyüjteménye, mely ez idő szerint az országos képtárban hever, a képtárt működésében teljesen megbénitja, a mennyiben a helyet elfoglalja: a földön elhelyezett portefeuillökben a lapok a por által lepetnek el. ami ezen rendezett történelmi emlékű lapokat a romlás veszélyének teszi ki. A történelmi képcsarnok uj városligeti helyiségeibe pedig addig át nem helyezhető ezen metszetgyüjteménv, a mig annak rendszeres elhelyezéséről gondoskodás nem történt; ez indokból szekrényekre az 1S94-. évi tárezaköltségvetésben 1.000 forintot irányoztam elő. 47. czim. Az orsz. képtár és a magyar történelmi képcsarnok számára képkeretek, kartonok és p ort efeu illők tömeges beszerzésére I-ső részlet 2.000 frt. Az ezen intezet részere újonnan megszerzendő kepek vagy keret nélkül, vagy csak oly keretekben szoktak megvétetni, melyek nem alkalmasak arra, hogy nyilvános képtárban használtassanak. A már meglévő képek keretei pedig, a többszöri átszállitás folytán igen megrongált állapotban vannak, különösen a hg. Esterházy és Pyrker-féle képek keretei vannak szerfölött megviselve és lényegesen csorbitják azon aesthetikai hatást, mely az ily kiváló műemlékeknél igen fontos szerepet játszik. Kívánatosnak tartottam tehát, hogy a képtár tanulságos voltának fokozása végett, oly keretekben akasztassanak föl ezen, az intézet tulajdonát képező képek, melyek ugy a kép keletkezési idejének, mind lehetőleg a stylnek is megfelelnek. A leg-