Állami költségvetés - 1893

Kereskedelemügyi ministerium - JELENTÉS A KERESKEDELEMÜGYI M. K. MINISTERIUM 1893. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

21 tudakozó iroda, s esetleg a Rustsukban és Várnában hivatalbeli elődöm által felállítani tervezett képviselőségek létesitése, az állam részéről bizonyos anyagi támogatást igényelnek; s kiváló gondoskodásom tárgyát fogja képezni, hogy az e czélra rendelkezésemre bocsátandó anyagi segély lehető takarékos fel­használása mellett a szóban levő intézmények megalkotása, illetve megszilár­dítása és tovább fejlesztése a jövő év folyamán lehetővé váljék. Megjegyzem még, hogy a kereskedelmi muzeum képviselőségei elé tűzött nagy czélok minél gyakorlatibb módon való előmozdithatása végett a keres­kedelmi muzeum és a magyar kereskedelmi részvénytársaság között hivatali elődöm által tervbe vett szorosabb kapcsolat a mult évi költségvetés indoko­lásában jelzett alapon és módozatok mellett a folyó évi január 1 -én tényleg életbe lépett s az eddig elért eredmények az ezen együttműködéshez fűzött várakozásoknak minden tekintetben megfelelnek, s bizton remélhető, hogy még ez év folyamán oly irányú kezdeményezésnek is meg fog az alapja vet­tetni, mely a kisebb iparosokat termékeiknek a Balkán-félsziget reánk nézve legfontosabb piaczain való értékesítésében hitelnyújtás utján is támogatni fogja. A kereskedelmi muzeum eddigi tevékenységét és eredményeit az évi jelentésben részletesen ismertetem. Végül midőn még megjegyzem, hogy a „Központi Értesítő'' fentartási költségeinek részbeni fedezéséről, valamint a brüsseli nemzetközi vámtarifa irodafentartási költségeihez való hozzájárulásunkról a jövő évben is ezen rovat terhére gondoskodtam, a külkereskedelmi czélok előmozdítására elő­irányzott 150.000 frtnyi összegnek az előadottak alapján az eddigi gyakor­lathoz képest az átruházási jog engedélyezése melletti megszavazását kérem, egyszersmind jelentvén, hogy az ezen összegből, valamint a megelőző 1. rovat (ipari és kereskedelmi czélok) alatt előirányzott összegből az év végén netalán fel nem használt részösszeget az ipari és kereskedelmi alap javára fogom kiutalványozni. 3. rovat. Kereskedelmi és ipari ösztöndijakra. Az ezen rovat alatt felvett 2.455 frt. megfelel az 1892. évre meg­állapított összegnek. 4. rovat. Gépészeti ipariskola Kassán. Ezen rovat 1893. évre szóló előirányzata 1.904 frttal múlja felül az 1892. évre megállapított összeget, még pedig a személyi járandóságoknál 1.410 frttal, a dologi járandóságoknál pedig 494 frttal, vagyis szemben az 1892. évre megállapított 22.866 frttal az 1893. évre 24.770 frt vétetett föl.

Next

/
Thumbnails
Contents