Állami költségvetés - 1893

Kereskedelemügyi ministerium - JELENTÉS A KERESKEDELEMÜGYI M. K. MINISTERIUM 1893. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

22 Ezen költségemelkedés egyrészt onnan származik, hogy az intézetnek az 1892. évben engedélyezett nagyobbodásával arányban szaporítani kell a személyzetet is, mire nézve a jövő évre 2 uj mester (esztergályos és öntő) alkalmazása van tervbe véve, a mi lakbérrel együtt 1.010 frtot tesz; továbbá az eddigi 3 segédmunkást is a mesterek közé soroztam s részükre, az eddigi évi 450 frtnyi fizetés változatlanul hagyása mellett, méltányossági szempont­ból, egyenkint évi 50 frtnyi lakbért vettem fel, mi összesen 150 frtnyi több­költséget okoz. Hasonlóképen elkerülhetetlenül szükséges a szolgaszemélyzet szapo­rítása is, még pedig a jövő évben egy szertári szolgával 250 frt fizetéssel, úgy hogy a személyi járandóságok az 1892. évre megállapitott 15.600 frttal szemben az 1893. évben 17.060 frtra emelkednének. A dologi és üzleti kiadásoknak 494 frttal való emelkedését következő körülmények okozzák: Tanulmányi kirándulások czimén eddig 100 frt volt felvéve. A tapasz­talat azt bizonyította, hogy ily csekély összeggel az intézet nem rendezheti a növendékek részére a gyakorlati kiképeztetésük czéljából szükséges kirán­dulásokat, minélfogva ezen kiadási tételnek 200 frtra való felemelése szükséges. Az intézet fejlődésével szemben szaporodván az irodai munkák is, másrészt az épületnek a folyó évben történt kibővítése által emelkedvén a fűtési és világítási költségek, előbbi czimén, szemben a f. évre megállapitott 150 frttal 300 frtot, utóbbi czimén, szemben az eddigi 1.000 frttal 1.200 frtot kellett előirányzatba venni, míg a „Vegyesekre" a f. évben engedélye­zett 150 frt leszállítható lesz jövőre 50 frtra, mert a tényleges szükséglet ennél nem nagyobb. Végül szükségessé vált az épület-fentartásra a f. évre megállapitott 56 frt. helyett a jövő évre 200 frtot felvenni, a mit elkerülhetlenül szük­séges javítási és tatarozási munkálatok indokolnak. A bevételek a jövő évre 650 frttal magasabban vannak előirányozva, mint az 1892. évre megállapítva van. Ezen összeg részint és pedig 600 frt erejéig a kassai gépészeti ipar­iskola ipartermékeinek nagyobb mérvű értékesítésében, 50 forint erejéig a mágocsi agyagipari iskolának tárczám keretébe áthozott bevételeiben találja indokolását.

Next

/
Thumbnails
Contents