Állami költségvetés - 1888

Közmunka- és közlekedésiministerium - A m. kir. államvasutak kiadásai

112 eső, és az általános szabályozási terven 46/I-tól 48/VII-ig megjelölt építmények, melyeknek a megajánlott egységárakkal számított összes költsége 1,079.072 frt 63 krt tett ki, adattak át kivitelre. Az ezen évi munka teljesítmény keretébe esett a bagoméri Dunaág elzárása, valamint ezen meder elzárással kapcsolatban a szapi Dunaág oly mérvben végre­hajtott kikotrása, hogy a bagoméri Dunaág elzárása után a hajózás akadály nélkül ezen ágba volt terelhető. Az 1886. év végéig elért eredmény általánosságban véve kedvezőnek mondható, mert a szabályozási munkálatok által elért siker, az azokhoz kötött várakozásnak megfelel, s habár a kivitelre átadott összes építmények az év végéig teljesen befejezve nem lettek, ez részint a kezdet nehézségeire, részint pedig azon körülményre vezethető vissza, hogy az 1886-ban uralgott cholera-járvány a mun­kások közt fellépett, minélfogva a kotrási munkálat a tett hatósági rendelkezések folytán huzamosabb ideig szünetelt. Az 1886. évben végrehajtott építmények közül csak az úgynevezett Istragá Dunaág zárgátja szenvedett az 1886/87. évi tél folyama alatt részint alámosás részint jégzajlás által komolyabb sérülést, de ezen sérülés is még a tél folyama alatt helyreállíttatott. A szabatos és pontos leszámolás szempontjából szükségesnek tartottam, hogy a vállalkozóknak egy évi teljesítménye már a következő év elején felülvizsgál­tassák, és a leszámolás ezen teljesítményre nézve megejtessék. Ezen intézkedé­semnek megfelelőleg az 1886. évben létesített munkák 1887-ben felülvizsgáltatván, az azokra vonatkozó leszámolás is végrehajtatott. 1887. évre a felügyeleti költségekkel együtt a Felső-Duna szabályozási munkálatok folytatására ismét 1,100.000 frt lett engedélyezve. Mint természetes folyománya az 1886. évben végrehajtott munkáknak, 1887. évben a szapi Dunarész szabályozási munkálataival szoros összefüggésben álló és annak fölfelé folytatását képező lipóti Dunaszakasz rendezése került kivitelre. A vállalkozóknak tehát, mint első sorban végrehajtandó munkateljesítmény, azon építmények adattak át kivitelre, melyek a- lipóti Dunaszakaszba esnek, és melyek az általános szabályozási terven 30—45-ig vannak megjelölve. A lipóti Dunaszakasz rendezése czéljából 1887-ben kivitelre kerül a lipóti Dunaág elzárásán, valamint a Sebes és Szürke zátonyokon létesítendő átmetszések kikotrásán kivül 3 mellékág elzárása, 6 párhuzammű és 7 helyen partvédezet építése, továbbá egy régi kőgátnak kiszedése. Ezen most emiitett építmények munkamennyisége a következő: 1. 28.575*9 m 3 földleásás; 2. 2.877-0 m 3 földfeltöltés;

Next

/
Thumbnails
Contents