Állami költségvetés - 1886
Közmunka- és közlekedési ministerium - JELENTÉS a közmunka- és közlekedésügyi m. kir. ministerium 1886. évi költségvetéséhez
52 A 7-ik rovaton (évi járulékok a vasúti távirdavezetékek fentartásáért) 5.000 frttal több vétetett fel, a fentartandó vasúti távirdavezetékek szaporodása folytán. Az újonnan nyitott 8-ik rovatou (telefon engedélyek után befolyó illetékek) felvett 8.200 frtot illetőleg meg kell jegyeznem, hogy tekintettel arra, miszerint a telefon intézmény ugy természeténél, mint czéljánál fogva a távirdának csak kiegészítő részét képezi s annak kihasználása ugyanazon tekintetek alá esik, melyek annak idejében mérvadók voltak, midőn a távírda mindenütt állami jognak nyilváníttatott, a ministerium a telefonberendezések létesítésének és üzembevételének szabályozását elejétől fogva ugyanazon alapon vette kilátásba és miután maga nem volt azon lietyzetben, hogy ily berendezéseket mindjárt saját kezelésében létesítsen, kötelességének tartotta egyelőre az engedélyezési feltételeket vállalkozók és magánosok számára rendeleti uton megállapítani. Ehez képest az egyes városokon belül közhasználatra szánt, valamint a magánhasználatra szolgáló telefon berendezések engedélyesei tartoznak bizonyos mérsékelt illetékeket, az állami jog elismerése és a felügyeleti költségek megtérítése czimén az államnak fizetni. Ez illetékek mindeddig csekélységüknél fogva a különféle bevételek között számoltattak el, míg most, tekintettel folytonos növekedésükre, külön rovat alatt vétettek fel. Az eddigi 8-ik és most 9-ik rovaton (különféle bevételek) az imént kifejtettek alapján 8.200 frttal kevesebb irányoztatott elő. A távirdaintézet rendszeres statistikája, mint eddig, külön füzetben fog az országgyűlés tisztelt tagjai közt kiosztatni. 8. czim. M. kir. állami vasutak. A vasutvonalak hossza, mely az 188G. évi előirányzat összeállításánál alapul vétetett 4533*838 kilométer, melyből az I. a. mellékelt üzletvezetőségcnkénti részletezés szerint esik : 1. Saját vonalakra 4230*243 km. 2. Üzletbe vett idegen csatlakozó vonalakra . . 8*380 „ 3. Saját számlára kezelt vicinális vasutakra . . . 21*409 „ 4. Az önköltségek megtérítése mellett kezelt vicinális vasutakra 267*740 „ Összesen . 4533*838 km.