Állami költségvetés - 1886
Vallás és közoktatásügyi ministerium - A vallás és közoktatásügyi magyar királyi ministerium 1886. évi költségvetésének INDOKOLÁSA
53 A remélhető megtakarítás összege is a ránylagosan emeltetvén, a többlet csak 1.200 frtra rúg. VII. Festészeti tanfolyam nök számára. A mult évi költségvetésben részletesen indokoltatott egy, nők számára berendezendő festészeti tanfolyam szüksége, melynek előmunkálataira akkoriban 1.000 frt vétetett fel; a tanfolyam megindítására szánt egy év alatt az összes előmunkálatok befejeztetvén, az egész tanfolyam költségvetése, a lehető legszigorúbb takarékossággal 5.600 frtban állapíttatott meg, melyből 3.900 frt a személyi, 1.700 frt pedig a dologi kiadásokra esik, mely összeg azonban az általános megtakarítás levonása által még kisebbre, t. i. 4.000 frtra szállíttatott le. A személyi járandóságoknál megjegyzendő, hogy miután a növendékek részben a figurális, részben a táj-, virág- és csendéletfestésre adják magokat, mindkét fószakmára külön tanár volt alkalmazandó, kik közül az egyik már a mintarajztanodában is alkalmazva levén, 1.000 frt tiszteletdíjjal volt az intézetnek megnyerhető, mig a másiknak fizetés és lakbér czimén összesen 2.500 frt volt előirányozandó. Az atelier-szolga javadalmazásának megállapításánál más hasonló intézetek viszonyai voltak irányadók. Részint a hely szűke, részint pedig az országos képtár érdekei is felette kívánatossá tevén azt, hogy a festészeti tanfolyamból csupán a két tanár műterme helyeztessék el a képtárban, egy külön lakásnak az akadémia palotájában való felvétele vált szükségessé, melynek bére fejében, a házbérkrajczárokkal együtt 1.000 frt irányoztatott elő. A többi ezen intézet czimén felvett kiadások annyira a dolog természetében feküsznek, hogy azoknak külön indokolása feleslegessé válik. VIII. Műemlékek. E rovatnál, habár a fentartási, ásatási és kisajátítási átalány 1.200 frttal leszállittatott, miután ily takarékos előirányzat mellett általános megtakarításul levonni mitsem lehetett, változás a végösszegbán az 1885-ikihez képest nem mutatkozik.